Fizetést ad a szoftverakadémiáján tanulóknak az NNG
Egyedi, saját mérnökei által vezetett képzést indít a budapesti székhelyű autóipari szoftverbeszállító NNG Kft. A vállalat C++ Akadémiájának két-, vagy három hónapos képzései alatt teljes fizetést biztosít a programozói alaptudással rendelkező résztvevőknek, akik ezután már a szervezetbe beilleszkedve kezdhetik meg a munkát a cégnél. A program érdemben segíthet a karrierváltóknak, hogy az átképzéshez szükséges időt megfelelő anyagi biztonságban tudják rászánni új mesterségük elsajátítására.
Minden második magyar munkavállalóban felmerül a karrierváltás gondolata, de egyelőre csak a hét százalékuk tesz lépéseket a megvalósítás felé és vág bele egy új munkaterületi képzésbe – derül ki a Profession.hu Kft által készített 2018-as kutatásból*. A karrierváltási hajlandóságot, ami mögött gazdasági, technológiai okok és generációs jellemzők is lehetnek, tovább erősíti az egyre több szektort érintő munkaerőhiány, ami csábítóbbá teszi a lépést a munkavállalók számára.
Az arányaiban egyik legnagyobb munkaerőhiánnyal küzdő szektor hazánkban is az információtechnológia**. Magyarországon több mint húszezer betöltetlen informatikai állás van. Az alaptudás viszonylag gyorsan megszerezhető, nemzetközileg is piacképes és jól lehet vele keresni. Mindennek ellenére sokaknak nincs elég pénze arra, hogy belevágjanak egy ilyen átállásba, illetve a szükséges képzéseket sem egyszerű összeegyeztetni aktuális munkahelyükkel, munkaidejükkel.
Részben ennek orvoslására indít leendő programozó munkatársai számára C++ Akadémia néven új képzési és karrierprogramot a globális autóipari szoftverfejlesztő vállalat, az NNG. A kezdeményezés egyik fontos sajátossága, hogy a kiválasztott jelentkezők a csoportlétszámtól függően két, vagy adott esetben három hónapos képzés első napjától kezdve rendes fizetést kapnak a cégnél. Ez idő alatt elsajátítják a modern C++ programozás módszereit, megérthetik a vezető autómárkákban futó infotainment rendszerek algoritmusait és az NNG-re jellemző munkafolyamatokat. A résztvevők ez után könnyen be tudnak illeszkedni a szakmai csapatokba és meg tudják kezdeni a munkát az NNG munkatársaiként.
„A C++ Akadémia pályakezdőknek is remek lehetőség, de a karrierváltóknak biztosan nagy könnyebbséget jelent, hogy az anyagi biztonságukat fenntartva tudnak beletanulni új mesterségükbe” – mondta Magyari Andrea az NNG HR igazgatója. „A program másik nagy előnye, hogy a képzéssel párhuzamosan gyakorlatilag azonnal megkezdődik a leendő kollégák beillesztése a szervezetbe, és a teljes programon résztvevők, már egy ismerős, komfortos kultúrában, környezetben tudják megkezdeni a munkát.”
A jelentkezéshez szükséges az általános programozói alapok ismerete, azaz alapfokú jártasság legalább egy objektumorientált programozási nyelvben (Java, Python, Ruby, C++, vagy Visual Basic .NET.). Ezeket az ismereteket azonban ma már számtalan helyen, viszonylag gyorsan és kis időráfordítással el lehet sajátítani.
A program kezdetben 12 hellyel indul és azt a tapasztalatok alapján finomhangolva fejleszti majd tovább az NNG csapata.
______________
* https://www.profession.hu/images/co_design/5/8/58923/Profession_Ember_Adat_20190208.pdf
** https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli027a.html?down=35
Kapcsolódó cikkek
- A programozás segíti a fiatalok külföldről való hazatérését
- Bárki megtanulhat programozni, de sokan esélyt sem kapnak rá
- Megállt a junior fejlesztői bérek emelkedése
- Másfélszer többet kereshet, aki 4 hónap tanulás után programozóként helyezkedik el
- #CodeLikeAGirl – mert a technológia világának szüksége van a lányokra!
- A lányoké a jövő az informatikában?
- Piaci körkép: átlagosan 4 hónap alatt és 1 millióért bárki szoftverfejlesztő lehet, akár állásgaranciával is
- Ma van a programozók védőszentjének ünnepe
- Tudod mit teszel jövő nyáron?
- Nem gyerekként kezdik a programozást a profi fejlesztők
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.