Már 400. diákját helyezte állásba Magyarországon a Codecool Programozóiskola

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 26. 08:57

A Codecool programozóiskola idén nyáron újabb mérföldkőhöz érkezett: a Magyarországon képzett és állásba elhelyezett programozóik száma elérte a 400-at, miközben a sikerességi ráta továbbra is 95 százalékot meghaladó. A hagyományos bootcampeknél jóval hosszabb, 12 elméleti és 6 gyakorlati hónapot magába foglaló kurzusaival 2014-ben debütáló programozóiskola első diákjai időközben már érett fejlesztők lettek. Az ezres nagyságrend teljesítését 2021 nyarára várják a suli alapítói.

A 2014 óta működő Codecool állásgaranciával kínált kurzusai egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a képzési piacon. Az első 100 elhelyezett programozó eléréséhez nagyjából két évet kellett várni, utána már rövidebb intervallumokkal történt meg a 200. és 300. tanuló állásba helyezése. A 300. és a mostani 400. diák megünneplése között pedig nem telt el fél év sem. Fontos hozzátenni, hogy a külföldön képzett diákok ebbe nem is számítanak bele, a két lengyel és a közelmúltban nyílt román oktatóközpont kibocsátása nem játszik szerepet a magyar eredményekben. A Codecool vezetői optimisták, továbbra is erős keresletet látnak a munkaerőpiacon a jól képzett informatikusok iránt, így itthon 2021 nyarára már az ezredik végzősükkel kalkulálnak.

 

A kedvező piaci környezet mellett a valódi állásgarancia is hozzájárult az évek során a bizalom kialakulásához. “Az első években az ötven fő körüli osztályokból 1-1 diák volt csak, akit nem tudtunk elhelyezni, nekik természetesen nem kellett megkezdeniük a tandíj utólagos fizetését. Mindenki más vagy a gyakornoki idején őt foglalkoztató cégnél, vagy más partnercégünknél kapott megfelelő állást, és a fizetésből tudta törleszteni a tandíjat. Megközelítőleg ugyanezt az ütemet tudtuk tartani a miskolci oktatóközpontnál is” - mondta Boda József, a Codecool társalapító ügyvezetője. “Természetesen menetközbeni lemorzsolódás nálunk is van, mint általában minden oktatási struktúrában, de az, aki elvégzi az iskolát, az számíthat ránk. Jelenleg 16 főnek van folyamatban a kihelyezése, mintegy 30 nyitott álláshelyre, így mindenkinek megfelelő állás van kilátásban az új karrier elkezdéséhez.” 

 

 

Többször éri kritika az iparágat, hogy azok az adatok, amelyeket a cégek kommunikálnak a végzett diákjaik elhelyezkedéséről nem fedik a valóságot. A Codecool így szeptember 1-étől elsőként Magyarországon önként vállalja, hogy mutatóit egy független piaci szereplő rendszeresen auditálja. “A programozóiskolákat nem a papír, hanem az a bizalom hitelesíti, hogy képzésünkkel valóban álláshoz juttatjuk a diákjainkat. Bízunk benne, hogy a Codecool által kezdeményezett független auditálás segít tisztán látni az érdeklődőknek, melyik képzőintézményt érdemes választani” - mondja Boda. 

 

Azonban nem csak a kínált állásgarancia, és az utólagos fizetés lehetőségéért kedvelik a jelentkezők a Codecoolt, hanem a folyamatosan frissen tartott tanterv, valamint a foglalkoztatói igények és hallgatói visszajelzések nyomán fejlesztett képzési metodológia miatt is. Számos változás ment ugyanis végbe a kezdetek óta. Akkor még negyedévente indultak kurzusok. Ma már kéthetente becsatlakozhat egy új diák, és egyéni tanulási tempója szerint léphet előre hamarabb vagy később, aszerint, hogy elsajátította-e az egyes állomásokon elvárt tudást.  Ráadásul 2019 szeptemberétől lehetőség nyílik csak hétvégén elvégezni a 12 havi elméleti képzés három szakaszát. Amennyiben a programozói nyelvekre szánt harmadik szakaszt már a hagyományos hétközbeni nappali időbeosztásban választja a tanuló, akkor megnyílik előtte a lehetőség, hogy utólagosan fizesse a tandíjat, és garantáltan állás is kapjon. “Nagy a kihívás, akár már kísértésnek is mondhatnám, hogy gyorsítsunk a képzés ütemén, és jelentősen rövidítsünk a 12+6 hónapos képzési időn. Azonban azt valljuk, hogy valódi elméleti tudás átadásához szükség van erre az időtartamra, a féléves gyakorlati időszak pedig a tanultak készség szinten való elsajátításához, a munkahelyi környezetben való begyakorlásához szükséges. A képzési rendszerünk viszont biztosítja azt a rugalmasságot, hogy aki gyorsabban tanul, az hamarabb jusson tovább az egyes modulokon” - meséli Boda József.

 

 A Codecool mindkét oktatóközpontjában jelentős időt fordít a soft skillek elsajátítására is, hiszik, hogy az időmenedzsment vagy a problémamegoldó-képesség mind olyan készségek, amik jelentős előnyhöz tudják juttatni a pályakezdőket.

 

Rév Kálmán a Codecool első tanulói közé tartozott. A kurzus elvégzése óta, azaz már két éve dolgozik a Generali Biztosító Zrt-nél szoftverfejlesztőként. Kálmán korábban nem gondolta volna, hogy programozóként fog elhelyezkedni: villamosmérnöknek kezdett tanulni, de mikor rájött, hogy nem feltétlenül neki való a szakma, egy ideig játékmesterként dolgozott egy szabadulószobában. „Sok olyan barátom volt, akik programozóként dolgoztak és idegesített, hogy nem értem miről beszélnek. Mindig érdeklődtem az informatika iránt, napi szinten játszottam számítógépen, de minimális volt a tudásom, mikor a Codecoolba jelentkeztem.” – meséli Kálmán. „Szakmailag és emberileg is rengeteget adott a Codecool. Nem ismerek más helyet, ahol ekkora hangsúlyt fektetnének a soft skillekre is a szakmai fejlődés mellett és ez az álláskeresésnél is jókora előny volt. Egy munkahelyen hiába tehetséges valaki abban, amit csinál, ha nincs például jó kommunikációs készsége.”  Eleinte bonyolult szakmának képzelte a programozást, de hamar belátta, hogy az iskolában mindent megtanulhat, ha szorgalommal áll hozzá. Az önfejlesztés igénye is megmarad a Codecoolnál végzettekben, Kálmán esetében a Generali a folyamatos fejlődés mellé versenyképes fizetést is biztosít.

 

A Salary Guide 2019-es adatai szerint bruttó 400 és 600 ezer forint közé esik egy junior fejlesztő fizetése. A Codecool saját adatainak ismeretében elmondható, hogy az ebben a képzési struktúrában képzettek ugyanolyan anyagi megbecsülésnek örvendenek, mint az egyetemi keretek közül kikerülő programozók.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14