A jövő hangjAI: mesterséges intelligencia mindenhol
Napjainkban egyre több helyen alkalmaznak mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat. Számos különböző iparágban tökéletesítik a termékeket és szolgáltatásokat ilyen technológiák segítségével, az autógyártástól kezdve az energetikáig. A SUSE szakértői szerint az AI még több üzleti lehetőséget tartogat a közeljövőre, mivel az ilyen eszközök kiszolgálásához szükséges, nagy teljesítményű infrastruktúra ma már viszonylag egyszeren elérhető és kiépíthető a vállalatok számára.
Elmúltak azok az idők, amikor a nagy teljesítményű számítógépeket csak a kormányzati vagy tudományos intézetekben használták különféle elemzési és kutatási célokra, ami jelentős költségeket jelentett. Napjainkban egyre több vállalatnál alkalmaznak ilyen rendszereket szinte minden iparágban, hogy kihasználhassák a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence – AI) előnyeit, amely óriási számítási kapacitást igényel. Egy friss kutatás szerint tavaly már a szervezetek 61 százaléka vett igénybe AI-technológiát valamilyen formában, míg 2017-ben ez a szám mindössze 38 százalék volt.
Nagy ész, nagy igény
A népszerűség érthető, hiszen a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazások segítenek kielemezni és hasznosítani azt az óriási mennyiségű adatot, amelyet a vállalatok gyűjtenek és termelnek, így jobb szolgáltatások és termékek fejlesztését teszik lehetővé. Mindez emberi munkával rendkívül sok időbe és energiába kerülne, ráadásul a gépnek köszönhetően olyan összefüggésekre is fény derülhet, amelyeket a projekten dolgozó emberek képtelenek lennének egyedül vagy akár együttesen átlátni.
Ahogy azonban az AI-rendszerek egyre bonyolultabb feladatokat látnak el, és a feldolgozásra váró adatok mennyisége is folyamatosan nő, a folyamat egyre nagyobb számítási kapacitást követel. Hiába képes gyors, hatékony és pontos műveletek tömkelegére a mesterséges intelligencia, ha nincs alatta elég erős „vas”, hogy kiszolgája. Ezért az ilyen megoldásokat használó szervezetek számára az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy finanszírozzák a működéshez szükséges erőforrásokat.
Nem kell hozzá milliárdosnak lenni
A SUSE szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy ma már jóval egyszerűbben kiépíthetők ilyen nagy teljesítményt kínáló rendszerek, mint korábban. Sokkal kevesebb gyártó bevonására és sokkal kevesebb egyedi beállításra, illetve testre szabásra van ugyanis szükség hozzá.
Napjainkban a legtöbb nagy teljesítményű számítástechnikai (High Performance Computing – HPC) rendszer Linux fürtökön alapul, amelyek az iparágban szabványos, azaz széles körben elérhető hardvereken futnak. Ugyanilyen megoldásokat pedig már számos vállalatnál használnak a big data és felhőarchitektúráknál. Innen már nem számít túl nagy lépésnek a hasonló alapokon működő HPC-környezet kiépítése, amely képes párhuzamosan futtatni a számítási folyamatokat, így jelentős mértékben csökkenti az egyes feladatok futtatásához és elvégzéséhez szükséges időt. Az ilyen rendszerek gyors kiépítését segíti, ha a szervezet szoftveralapú infrastruktúrát használ, mivel ezeket a szoftveresen vezérelt megoldásokat mindig egyszerűen bővíthetik és skálázhatják az éppen aktuális igényeknek megfelelően.
Tökéletesebb autók, biztos energiaellátás
A SUSE nagy teljesítményű rendszerekhez optimalizált operációs rendszerét is egyre szélesebb körben alkalmazzák vállalati környezetben. Több autógyártó futtat például olyan szimulációkat SUSE-alapokon, amelyekkel azt elemzik, milyen hatással jár a versenyautózásban a motor beállításainak megváltoztatása. Ezzel értékes másodperceket nyerhetnek egy-egy versenyen, amikor gyorsan kell finomhangolni a működést az időjárás változásainak megfelelően, hiszen máshogy viselkedik egy jármű esőben és párában, mint a napsütéstől felforrósodott aszfalton.
Az autóiparban a tervezésnél is hasznosak az ilyen modellezések, mivel az egyes prototípusok megépítése költséges, ezért előbb a virtuális tervezőasztalon vizsgálják meg szimulációk segítségével, pontosan melyik ötlet működik majd jól a gyakorlatban is. Hasonló eljárásokat alkalmaznak egyéb termékek, például háztartási gépek tervezése során is. A különféle innovatív sütők, hűtőszekrények és mosógépek esetében AI technológia segítségével térképezik fel, hogy milyen eredményekkel jár, ha egy-egy változót, méretet vagy funkciót módosítanak az eszközön, mielőtt nekifognak a fizikai fejlesztésnek. A nagy méretű árucikkek csomagolása hasonló modellezéssel tökéletesíthető, hogy ne adódjanak problémák és meghibásodások a szállítás során.
Az energiaiparban SUSE-alapokon futó AI-megoldásokkal elemzik többek között az okosszenzorok által gyűjtött adatokat, hogy jobb energiatermelést és -felhasználást biztosíthassanak a hálózatokban. Míg máshol azt modellezik hasonló rendszerekkel, hogy miként lehet a leghatékonyabban áramot termelni a tengerben elhelyezett turbinák segítségével.
Kapcsolódó cikkek
- Sikeresebb üzlet – mesterséges intelligenciával
- Robotikával foglalkozik az újonnan megnyílt New York-i MI központ
- A világ legerősebb AI processzorát mutatta be a Huawei
- Új mesterségesintelligencia-központot nyit a Bosch
- Eltűnhet 2040-re a rák és a cukorbetegség?
- A L’Oréal Magyarországra is elhozza a jövő szépségét
- A compliance digitális átalakulása
- A L’Oréal a Viva Tech-en mutatta be a jövő szépségét
- Az LG új AI processzora számos termékben helyet kap majd
- A digitalizáció jelenti a valódi akadálymentesítést
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.