Idén ünnepli 25. évfordulóját az e-kereskedelem
Huszonöt évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy az online áruházak valaha képesek lesznek átvenni a hagyományos üzletek szerepét. A mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a legújabb technológiák azonban egyre közelebb hoznak minket az áttöréshez.
A fejlődés nemhogy nem lassul, éppen ellenkezőleg: a vállalatok folyamatosan versenyben vannak az online vásárlási folyamat tökéletesítse területén. A fogyasztók élete már most is sokkal könnyebbé vált, de mire számíthatunk a közeljövőben?
1. Nem csak a termék, a vállalat értékrendje is számít
A fogyasztók nemcsak az általuk vásárolt termékekre fognak figyelni, hanem arra is, hogy a mögöttük álló vállalatok milyen értékeket képviselnek. A vásárlók számára az is fontos lesz, hogy vásárlásukkal támogatják-e a gazdaságukat, a kultúrát vagy a helyi közösségeket. A Z generáció tagjai számára fontos, hogy kiálljanak a számukra fontos ügyek mellett: 76%-uk aggódik az emberiség bolygóra gyakorolt hatása miatt, míg 60%-uk olyan munkahelyen szeretne dolgozni, amely hatással van a világra. Világnézetük befolyásolja vásárlási döntéseiket is.
2. Mesterséges intelligencia, valódi élmény
A mesterséges intelligencia egyre inkább jelen van a mindennapi életünkben, és a feldolgozott adatok növekvő mennyiségével, az AI-t használó algoritmusok számos további lehetőséget teremtenek az e-kereskedelemben is. A márkák 78%-a már jelenleg is alkalmaz – vagy 2020-ig tervez bevezetni – AI és a VR megoldásokat a vásárlóik magasabb szintű kiszolgálása érdekében. Számos egyéb előny mellett ezeknek a technológiáknak köszönhetjük a személyre szabott termékajánlókat a webáruházak oldalain vagy hírleveleikben. A közeljövőben a VR technológiának köszönhetően hamarosan fel is próbálhatjuk a ruhákat a webáruházakban.
3. Közösségi kereskedelem
Az e-kereskedelem és az m-kereskedelem korszakában felnőtt fogyasztók naponta több órát töltenek el a közösségi médiában, és egyre inkább igénylik, hogy a vállalatok is elérhetők legyenek ezeken a felületeken. A közösségi média nem csupán a használt árucikkek hirdetésére és megvásárlására alkalmas, hanem lehetőséget kínál a vállalatok számára a direkt értékesítésre is. A kutatások szerint a webáruházas vásárlás előtt tíz felhasználó közül négy megnézi az adott terméket valamely közösségi hálózaton. A termékek közösségi médiában történő értékesítési lehetőségeinek fejlődésével csak idő kérdése az online áruházak megjelenése ezen a területen.
4. A kisvállalkozások számára az e-kereskedelem ablak a világra
Az online kereskedelem számos nagyszerű fejlesztési lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások számára. Azonban mindezt a cégek még nem használják ki teljesen: Magyarországon az ilyen méretű vállalatoknak csupán 13%-a értékesíti termékeit és szolgáltatásait online (az EU átlag 17%). Mindeközben, a PayPal adatai alapján a külföldön is értékesítő vállalkozások növekedési üteme sokkal nagyobb (14,3%), mint a csak a helyi piacokon értékesítő kereskedőké (2%). Mindez hatalmas növekedési lehetőséget kínál a vállalatok számára, hiszen az interneten a világ bármely pontján találhatnak maguknak vásárlókat, miközben idén a globális e-kereskedelem értéke elérheti a 2 trillió USD-t.
5. Nő a fogyasztói tudatosság az adatbiztonság területén
Az adatbiztonság online tranzakciókban betöltött szerepe az eladó és vásárló fél számára is egyre inkább felértékelődik. A növekvő tudatosság mellett a jogi szabályozások, mint a GDPR vagy a PSD2, különböző eszközöket biztosítanak a fogyasztók számára az érzékeny adatok védelme érdekében, és súlyosan megbüntetik azokat a webáruházakat, amelyek gondatlanul kezelik a kiberbiztonsági kérdéseket. Ugyanakkor fontos lesz a vállalatok számára, hogy a biztonsági előírások betartása ne tegye kényelmetlenebbé a vásárlást, és ne menjen a vásárlói élmény rovására.
Kapcsolódó cikkek
- Fekete péntek: ezek voltak tavaly a legnépszerűbb termékek világszerte
- Egyre trendibb Kínából rendelni a magyarok szerint
- Már lehet nevezni a webáruházak hiánypótló szakmai versenyére
- Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben
- GKI e-TOPLISTA: Magyarország legnagyobb forgalmú webáruházai
- Közel 5,4 millió online vásárló hazánkban
- Magyar startup sikere az e-commerce piacon
- Friss online kiskereskedelmi számok – 2018
- E-kereskedelmi Körkép 2018: online vásárlás külföldről
- A karácsonyi készülődés elmaradhatatlan kelléke – az online vásárlás
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.