A magyar e-kereskedelem szabadon értelmezi a Black Friday-t
2019-ben a magyar webáruházak nem várták meg a Black Friday hivatalos, november 29-i dátumát, és a vásárlók sem vártak a kifejezetten ehhez az eseményhez kapcsolódó akciókra, korábban elkezdték a beszerzéseket. Az e-kereskedelem csúcsszezonja a korábbi évekhez képest korábban, már november elején elkezdődött, az egész hónapra vetítve 75-80 milliárd forintos online forgalom várható – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index című kutatássorozat idei negyedik jelentéséből.
Bár idén is volt már Black Friday – nem is egyszer, és nem is csak egy napig – valójában alig 5 évvel az akció-típus hazai megjelenését követően a szezon dinamikája visszatért a Fekete Péntek bevezetése előtt megszokott, kiegyensúlyozottan erős hónaphoz. A Fekete Péntek egy 24 órás rohamból 2019-re az egész novembert meghatározó akciós idénnyé vált, mely a korábbiaknál fenntarthatóbb, átgondoltabb, kiszámíthatóbb módon alapozza meg a karácsonyi szezont.
A belföldi online kiskereskedelem forgalma idén megközelíti a nettó 500 milliárd forintot
A hazai online kiskereskedelem 2019 harmadik negyedévében 113 milliárd forint forgalmat ért el, ami 16%-os növekedés 2018 hasonló időszakához képest. Az év első kilenc hónapjában már több mint 320 milliárd forint bevételt realizált az online szektor, ami – tekintettel az utolsó negyedév hagyományosan erős szerepére – idén is közel 17%-os bővülést vetít előre.
Fekete Péntek helyett Fekete November
2019-ben a Black Friday az USA-ban a hónap legvégére, november 29-re esik, ám a hazai kereskedők többsége idén nem várta meg ezt a hónap végi dátumot. Míg az amerikai piacon szinte elképzelhetetlen, hogy a „Cyber Five” ünnepek – köztük a legfontosabb Black Friday és Cyber Monday – áthelyezésre kerüljenek, addig a magyar online kereskedők már november elején elkezdték hirdetni a Fekete Péntek akciókat, nem ragaszkodva se az eredeti dátumhoz, se a névben szereplő pénteki naphoz.
A GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása szerint, a magyar piacon működő webáruházak 65%-a november 29-i dátumot tekinti az „igazi” Black Friday-nek. Ennek ellenére – követve a hazai piac dinamikáját és a nagy e-kereskedők gyakorlatát – az ezzel a névvel meghirdetett akciókat az e-kereskedők 73%-a már megtartotta valamelyik korábbi novemberi napon (vagy napokon).
A tavalyi szezonhoz hasonlóan a legtöbb magyar webáruház ráadásul nem csak egy napra sűrítette a 2019-es Black Friday ajánlatokat, hanem több kiemelt napot, esetleg akciós hetet / heteket hirdetett: 62% a választott péntekhez kapcsolódó teljes hétvégére is meghirdette az akciót, a webáruházak 4%-a, pedig legalább egy hétig elnyújtotta a kedvezményes ajánlatokat, akár folyamatosan más és más termékkínálatot akciózva – így gyakorlatilag november bármely napján vásárolva találkozhattunk Black Friday ajánlatokkal.
17,5% az átlagos kedvezmény
A webáruházak 71%-a jellemzően 20% vagy az alatti kedvezménnyel készül(t), szűk azon termékek köre, ahol ennél magasabb árkedvezménnyel lehet számolni. Az e-kereskedők szerint az átlagos Fekete Péntek-kedvezmény pedig idén 17,5% körül alakul.
75-80 milliárdos novemberi forgalom
A Black Friday promóciók átalakulása miatt a teljes online kereskedelemre vetítve, a kifejezetten ezen alkalomhoz kapcsolódó forgalmat már nem lehet egzakt módon mérni. Amíg a korábbi években a novemberi forgalom nagy része ténylegesen egy-két – Black Friday-nek hívott – kiemelt napon generálódott, addig idén egy jóval kiegyensúlyozottabb, a hónap egészére eloszló kereslet-kínálat jellemzi a “Black Friday köntösbe” öltözött novembert.
A GKI Digital előrejelzése szerint 2019-ben is november lesz az e-kereskedelem legerősebb hónapja. Az összesített online forgalom nettó 75-80 milliárd forint körül várható, ami duplája az egy hónapra jutó átlagos online forgalomnak, 17-18%-kal meghaladva a 2018-as november eredményeit.
Az ajánlatok sűrűjében nehezebb a döntés
A magyar Fekete Péntek akciókat övező kereskedői gyakorlat alaposan megnehezítette a vásárlók helyzetét: egyre nehezebb mérlegelni, hogy valójában mikor is érdemes vásárolni. A folyamatos akciók révén a vásárlókban egyre kevésbé jelentkezik a „kihagyhatatlanság” érzése, elvesztette a Black Friday azt a különlegességét, hogy egyetlen napra sűrítve kapjuk meg az év legjobb ajánlatait.
Kiegyensúlyozottabban indult a szezon
Az e-kereskedelmet kiszolgáló csomaglogisztika már november eleje óta folyamatosan magasabb csomagszámot kezel, ám a hónap összességében a korábbi évekhez képest sokkal kiegyensúlyozottabb, így mind a kereskedőknek, mind pedig a futárszolgálatoknak könnyebb gazdálkodni az erőforrással.
A vásárlók is gyakorlottabbak, jobban tolerálják az ilyenkor előforduló hosszabb szállítási határidőket, de csak akkor, ha a webáruház ezt előzetesen, pontosan kommunikálja.
A többcsatornás értékesítési modellben működő kereskedőnél pedig az év ezen időszakában az átlagosnál gyakoribb a „click and collect” (személyes bolti) átvétel, mert ezzel némileg gyorsítható az átvétel folyamata. Az online vásárlók 15%-a kifejezetten ezt preferálja.
Az ingyenes szállítás a meghatározó webáruházak palettájáról egyre inkább eltűnik, ezt a lehetőséget jellemzően csak a frissen piacra lépett, még bázist építő webáruházak kínálják. A szállítás beárazása mellett egyre gyakoribb az utánvét fizetőssé tétele is.
Módszertan
A közleményben szereplő adatok forrása a GKI Digital és az Árukereső.hu közös Online Kiskereskedelmi Index című kutatássorozata, melynek keretében 2014 óta, negyedéves rendszerességgel felmérés is készül a kosaras rendszerben működő, terméket (is) értékesítő, magyar nyelvű honlappal (is) rendelkező, forintban (is) árazó webáruházak 3600-as sokaságán. A felmérés eredményeiből készült kiskereskedelmi forgalmi modellezések nettó értékek és csak a belföldi online vásárlók forgalmi adatait tartalmazzák. Az eredmények a különböző kiskereskedelmi szektorok szintjén is reprezentatívak.
Kapcsolódó cikkek
- Az ünnepek előtti promóciók nem csak a vásárlók körében népszerűek
- Árukereső.hu – GKI: idén közel 50 ezer forintot szánunk karácsonyi ajándékokra
- Több millió termék egyetlen webáruházban
- Idén ünnepli 25. évfordulóját az e-kereskedelem
- Fekete péntek: ezek voltak tavaly a legnépszerűbb termékek világszerte
- GKI Digital-Árukereső: még mindig készpénzben fizetjük az online rendeléseket
- Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben
- GKI e-TOPLISTA: Magyarország legnagyobb forgalmú webáruházai
- Közel 5,4 millió online vásárló hazánkban
- Magyar startup sikere az e-commerce piacon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.