Öt menő ajándékötlet karácsonyra, hogy a gyerek játszva megtanuljon programozni!
Az adventi időszakban a gyermekes szülők egyik legnagyobb gondja, hogy beszerezzék a megfelelő karácsonyi ajándékot csemetéiknek. A választék hatalmas, a döntés pedig nehéz. Szerencsére már egyre több olyan, a programozás alapjainak elsajátítását segítő játék is elérhető a piacon, amelyek nemcsak remek szórakozást biztosítanak a kicsiknek, de rendkívül hasznosak is, hiszen használatukkal a gyermekek olyan alapvető digitális készségeket, és gondolkodásmódot sajátíthatnak el, amelyek a későbbiekben, felnőtt pályafutásuk során elengedhetetlenek lesznek számukra. A Braining Hub IT képzési központ most öt ilyen ajándékötletet gyűjtött csokorba.
A kódolás, vagy „leánykori nevén” számítógépes programozás mai világunkban már olyan elengedhetetlen alapismeretté vált, mint az idegennyelvtudás. Bár napi szinten számos különböző, akár egymásnak ellentmondó jóslattal lehet találkozni, hogy a technológia a következő tíz-húsz évben milyen irányban változtatja meg világunkat, egyben azonban biztosak lehetünk: a digitalizáció gyökeres változásokat okoz, melyhez nekünk és cseperedő gyermekeinknek is alkalmazkodni kell.
„A programozás alapjainak megtanulását, a szükséges logikai készségek fejlesztését gyakorlatilag nem lehet elég korán elkezdeni és szerencsére ma már rengeteg olyan játék kapható, melyekkel gyermekeink játszva sajátíthatják azokat a készségeket, melyekre a jövő munkaerőpiacán – vagy még inkább az élet minden területén szükségük lesz” – hívta fel a figyelmet Laczkó Gábor, a Stylers Group informatikai cégcsoporthoz tartozó Braining Hub IT oktatási centrum ügyvezetője.
Öt menő játék karácsonyra, amivel a gyerek kódoló guru lesz
Az utóbbi években számos tényleg izgalmas gyermekjáték jelent meg a piacon, melyek nagyban elősegítik a programozáshoz és a digitális világban való boldoguláshoz szükséges úgynevezett STEM (science, technology, engineering and math – magyarul: tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) készségek fejlesztését. Az alábbiakban a Braining Hub ajánlása és szubjektív toplistája következik:
1. LEGO Boost Creative Toolbox
A dán játékóriás LEGO saját fejlesztésű programozható játékrobot családot kínál a magasszintű kreativitást kereső gyerekeknek (és szüleiknek). A Boost Creative Toolbox talán a legjobb a műfajában a piacon, a játékkészlet közel 900 építőkockából áll, ami összesen öt különböző robot modell megépítésére ad lehetőséget. A játék, amelyhez távirányító is jár, a 7-12 éves korosztályt célozza és leginkább a kritikai gondolkodást és az általános tanulási készségek fejlesztését segíti elő. A különböző játékos kihívások teljesítéséhez a kapcsolódó okosalkalmazás letöltése is szükséges.
2. Botley, a kódolható játékrobot
Az aranyos kis Botley robot kiváló eszköz arra, hogy a kisgyerekek a különböző képernyők bámulása helyett, valami igazán hasznos játékkal kössék le a figyelmüket és ez idő alatt a kódolási készségeiket is fejlesszék. Annál is inkább mert Botley programozásához semmilyen további mobileszköz használatára, vagy alkalmazás letöltésére nincs szükség. Már akár az ötéves korú gyerekek is élvezettel tudják használni a kedves kis „krapekot”, a készletben található kódolókártyák, és különböző akadályok felállításához szükséges építőelemek segítségével.
3. Fischer-Price Think and Learn Code-a-Pillar Toy
A Fischer-Price programozható hernyója, talán a legjobb játék, amivel már óvodáskorú gyerekek is elkezdhetik felfedezni a kódolás rejtelmeit – legalábbis az interneten olvasható számos felhasználói vélemény alapján mindenképp. A mosolygós kis játék lény mozgását lehet programozni, mégpedig azzal, amilyen sorrendben a különböző színű elemek összekapcsoljuk.
4. ThinkFun Gravity Maze
A ThinkFun Gravity Maze Marble Run Logic Game talán az egyik legjobb játék a STEM készségek fejlesztésére, melyből már több mint 60 millió darabot adtak el világszerte. A játék során háromdimenziós labirintusokat kell építeni, és végső célja egy üveg golyó eljuttatása a kiválasztott céltoronyba. A 8-15 éves gyermekek számára készült játékkal kiválóan fejleszthetők a logikai, és problémamegoldó készségek, a kreativitás, illetve a vizuális érzékelés.
5. Kano Computer Kit
A legjobb opció a programozás nulláról való megtanulásához vitathatatlanul a Kano Computer Kit. A számos nemzetközi díjat is elnyert eszközt már több mint 3.000 oktatási intézmény használja világszerte. Az érzékelő szenzorokkal felszerelt és saját billentyűzetet is tartalmazó játékkészletet számos programozónyelven lehet irányítani saját applikáció segítségével és bármilyen HDMI csatlakozóval ellátott képernyőre csatlakoztatható. A játék 6-15 év közötti gyermekek számára ideális választás.
Kapcsolódó cikkek
- Új megoldás a senior szűkében lévő szoftverfejlesztő cégeknek
- Több új állást hozhat a digitalizáció, mint amennyi megszűnhet
- Intelligens adatmozgatás - Ericsson Programozó Bajnokság 9.0
- Három szakma, ami 10 év múlva is sokat fizet majd
- Nőket hív programozni nyitási ösztöndíjával a Wild Code School
- Új vezetéknélküli fülhallgatót mutatott be a Huawei
- Telemedicinás rendszerrel összekapcsolható magyar vércukormérő
- Nemzetközi programozó iskola érkezik Magyarországra
- Az egyetem nem csak az egyetemről szól
- Elstartolt a Green Fox Academy részidős programozóképzése
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.