Új kommunikációs igazgató a Bosch csoportnál

forrás: Prím Online, 2020. január 20. 13:47

2020 januárjától Bodó Teodóra felel a Bosch csoport vállalati kommunikációjáért és a kormányzati kapcsolatokért Magyarországon, valamint az Adriai régióban. A szakember Dr. Ficzere Ferencet váltja a pozícióban, aki 2007 óta irányította a magyarországi cégcsoport kommunikációját.

Bodó Teodóra közel 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik. 2003 és 2010 között a Budapesti Értéktőzsde kommunikációs vezetőjeként dolgozott. Ezt követően a Provident Pénzügyi Zrt.-nél folytatta karrierjét, ahol kezdetben a cég külső kommunikációjáért felelt, majd a vállalati és kormányzati kapcsolatok igazgatóság vezetőjeként a cég külső és belső kommunikációját is felügyelte. 2014-ben, az igazgatóság tagjaként közel egy évet töltött Madridban, a Provident anyavállalatánál, a public affairs terület élén. A nemzetközi tapasztalatoknak köszönhetően pályafutását a világ egyik legnagyobb, amerikai orvosi műszergyártó cégénél folytatta. A Medtronic regionális vezetőjeként 20 ország kommunikációját irányította Közép- és Kelet-Európában. Több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik kommunikációs stratégiák kidolgozásában és végrehajtásában, válságkezelésben, kormányzati kapcsolatok menedzselésében, társadalmi felelősségvállalási, valamint munkáltatói márkaépítési programok támogatásában. Bodó Teodóra az UNICEF Magyarország kuratóriumának tagja.

 

Az új kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgató kinevezése kapcsán elmondta: „Eddigi szakmai pályafutásom nagyrészt nemzetközi munkakörnyezetben telt. Fontos számomra, hogy a Bosch globális szinten is meghatározó vállalatcsoport, több mint 410 000 munkavállalójával világszerte. Magyarországon közel 15 000 kollégának adunk munkát, a Bosch csoport az ország egyik legnagyobb munkaadója. Örülök, hogy kiváló csapathoz csatlakozom és részt vehetek a jövő technológiájának, innovációinak alakításában.”

 

Dr. Ficzere Ferenc 2002 óta dolgozik a Bosch csoportnál és 2007 óta vezette a vállalati kommunikációt. Irányítása alatt a kommunikáció is végigkísérte azt a növekedést, ahogy a vállalatcsoport Magyarország legnagyobb ipari munkaadójává vált. Nevéhez köthető többek között az összes magyarországi Bosch telephely egységes kommunikációs stratégiájának kidolgozása és megvalósítása, hogy a Bosch a világon először Magyarországról jelentkezett be a közösségi médiában valamint a Magyarországon egyedülálló és hiánypótló, már 12 éve zajló autóhasználati kutatás ötlete és kivitelezése. Dr. Ficzere Ferenc az orvosi hivatást választva a Bosch Medical Center igazgatójaként folytatja a vállalaton belül karrierjét. A Bosch Medical Center egy rendhagyóan új egészségügyi modell innovációját kezdte el. Ez túlmutat a foglalkozás-egészségügy feladatain, kiemelt célja a dolgozói lojalitás-program részeként a munkáltatói felelős gondoskodás, az egészségkultúra fejlesztése, valamint hosszú távon az egészségügyi ellátási rendszer jobbá tétele. 

Kulcsszavak: +céginfo Bosch

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32