Accenture kutatás: Innovációs szakadék hátráltatja a növekedést
Miközben a vállalatvezetők többsége megbízik jelenlegi informatikai (IT) rendszerében, sokan mégsem nem tudják elérni azt az innovációs szintet, amely ösztönözné a növekedést és növelné az árbevételt – állapította meg az Accenture globális tanulmánya.
A „Your Legacy or Your Legend? A CEO’s Guide to Getting the Most Out of New Technologies” címmel kiadott tanulmány az Accenture történetének eddigi legnagyobb nagyvállalati IT-kutatása, amelyben 20 ország több mint 8 300 szervezete és 885 C-szintű vezetője vett részt.
A már bevált és a feltörekvő technológiák (pl. a mesterséges intelligencia, a felhő, a blokklánc és a kiterjesztett valóság) bevezetését vizsgáló kutatásból kiderült, hogy mindössze a vállalatok 10%-a hoz optimális döntéseket a technológiai beruházások és rendszerbevezetés során, illetve hozza ki a maximumot az ilyen projektekből. Az új technológiák határozottabb bevezetésével és az innováció szervezeten belüli sikeres skálázását akadályozó tényezők megszüntetésével ezek a cégek több mint kétszer akkora árbevétel-növekedést érnek el, mint kevésbé aktív társaik.
Ugyanakkor a vizsgálat megállapította, hogy a vezetők 80%-a úgy véli, megfelelő technológiai háttérrel rendelkezik a nagyszabású innovációhoz, és 70%-uk azt gondolja, hogy nagyon jól ismeri szervezete innovációs beruházásait.
„A cégek többsége jelentős jövőbeni árbevétel-növekedésről mond le amiatt, mert szakadék tátong a technológiai beruházások lehetőségei és ténylegesen realizált értéke között” – mutatott rá Paul Daugherty, az Accenture technológiai és innovációs vezetője. „Jelentésünk segítséget nyújt a vezetőknek egy új fejlesztési ütemterv kidolgozásához, hogy stratégiai beruházásokkal csökkentsék az elmaradást az innováció terén, és nagyobb növekedést érjenek el.”
A vizsgálat részeként az Accenture öt fontos tényezőt – illetve „ÚTVONALAT” – határozott meg, amely megkülönbözteti a vállalatok felső 10%-át a többtől:
- Haladás: Milyen mértékben alkalmazzák a vállalatok az új technológiát a szervezeten belüli üzleti folyamatok továbbfejlesztésére? Például használják-e a felhőt és a mesterséges intelligenciát (AI) a különféle üzleti folyamatok javítására, vagy csak elszórtan alkalmazzák ezeket a technológiákat?
- Alkalmazkodás: Gondoskodik-e a vállalat arról, hogy IT-rendszerei képesek legyenek alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez és reagálni rájuk? Például leválasztják-e a régi rendszereket, és használnak-e felhőszolgáltatásokat az innováció ösztönzésére?
- Időzítés: Megfelelő-e az új technológiák bevezetésének sorrendje és ütemterve? Az első lépés ebben a folyamatban az alaptechnológiák azonosítása és a technológia-bevezetés sorrendjének meghatározása.
- Ember-gép munkavégzés: A technológia felhasználása az emberi munka kiegészítésére, a munkavégzés élvezetesebbé tételére és a hatékonyság növelésére. Szerveznek-e technológiával támogatott, személyre szabott, gyakorlatias képzéseket a jövő technológiáinak használatához szükséges készségek elsajátítására?
- Stratégia: Az üzleti és IT-stratégia aktív összehangolása és koordinált technológiai beruházások a lehetőségek jobb kiaknázásához.
„Azok a vállalatok, amelyek nem tesznek meg mindent azért, hogy a szervezetük egészében kiépítsék az érett technológiákra optimalizált rendszereket, nehezen tudnak majd felzárkózni a többiekhez, és ez pénzügyi teljesítményükre is negatív hatást gyakorol” – nyilatkozta James Wilson, az Accenture informatikai és üzleti kutatásokért felelős részlegének ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Hódít az agilis módszertan az IT után az üzleti területeken is
- A technológiai innovációk bevezetésében élen járó vállalatok megduplázhatják bevételeiket
- Gondolkodó városok és hálózatba kötött valóság
- A Fujitsu kutatása szerint a vállalatok nem tudnak tovább várni a kvantumszámítástechnikára
- 2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!
- A vállalaton belüli egyenlőség a munkahelyi innováció katalizátora
- Fontos a munkavállalói adatok felelősségteljes kezelése
- A kiberbűnözés 5 200 milliárd dollár kárt okozhat a vállalatoknak a következő öt évben
- A Z generáció nem robotokból áll
- Accenture kutatás: az ipari gyártók és a mesterséges intelligencia
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.