Azonnali fizetési rendszer: a netezők is rajtra készek!

forrás: Prím Online, 2020. március 2. 11:00

Az azonnali fizetési rendszer bevezetését a felnőtt magyar internetezők 83 százaléka hasznosnak tartja. A rendszertől a hét minden napján, 0–24 órában 5 másodperc alatt teljesülő utalások által nyújtott kényelem mellett a készpénzhasználat visszaszorítását is várják. Másodlagos azonosítót felük tervez regisztrálni, ennek használatát illetően már megjelennek a biztonsággal kapcsolatos félelmek is – derül ki az eNET friss kutatásából.

 

A netezők a készpénzhasználat csökkenését (is) várják az új rendszertől 

Az eNET 2020 februárjában végzett online kutatása alapján a felnőtt magyar internetezők 71 százaléka hallott róla, hogy 2020. március 2-án elindul Magyarországon az azonnali fizetési rendszer, melyet 83 százalék hasznosnak tart.

 

__________________________

Az azonnali fizetési rendszer bevezetésével a belföldi, 10 millió forint alatti banki átutalások 5 másodperc alatt megérkeznek a fogadó félhez (a jelenlegi maximum négy óra helyett), és nemcsak munkanapokon, hanem hétvégén és ünnepnapokon is. Az azonnali fizetést használhatjuk majd személyek közti fizetésre (pl. egy közös ebéd számlájának szétosztására), de webshopokban, a hétvégi nagybevásárlásnál, vagy akár a rezsiszámlák kifizetésére is alkalmas lesz. Emellett a bankszámlaszám helyett lehetőség lesz másodlagos azonosító használatával utalni (regisztrált e-mail címmel, telefonszámmal vagy adószámmal).

__________________________

 

Az új rendszer legnagyobb előnyeit abban látják a netezők, hogy hétvégén és ünnepnapokon is teljesülnek majd az utalások (83 százalék), hogy az összeg 5 másodperc alatt megérkezik a fogadó félhez (81 százalék), illetve hogy kényelmesebbé teszi a fizetést (75 százalék). Ennél azonban többet is várnak tőle: 61 százalék véli úgy, hogy a rendszer bevezetése elő fogja segíteni a készpénzhasználat csökkenését hazánkban.

 

 

 

A másodlagos azonosító használatával kapcsolatban már jobban megoszlanak a vélemények: csak minden második netező tervez ilyet regisztrálni bankjánál és/vagy használni másoknak történő utalás során, ugyanis tartanak tőle, hogy a gyorsabb teljesülés miatt nehezebb lesz a téves utalások visszavonása (54 százalék), és a másodlagos azonosító használata kevésbé lesz biztonságos, mint a bankszámlaszám megadása (36 százalék).

 

A legtöbben számlák, rendszeres és eseti díjak fizetésére használnák a rendszert

A netezők a legnagyobb arányban számlák, rendszeres és eseti díjak fizetésére (71 százalék) használnák az azonnali fizetési rendszert, de a személyek közti (56 százalék); a boltban, üzlethelyiségben, illetve a futárnál, csomagautomatánál történő fizetésre (egyaránt 52 százalék) is nyitottak.  

 

 

 

Az azonnali fizetési rendszer új fizetési módokat is biztosít, melyek azonban egyelőre nem minden banknál lesznek elérhetőek. Ilyenek például a fizetési kérelem (melyet kérhetünk például a közműszolgáltatónktól, ezt csak jóvá kell hagynunk az utalás elindításához), vagy a QR-kódos utalás - előbbi lehetőséget a netezők fele, utóbbit 44 százaléka tervezi majd használni.

 

A rendszer indulását tehát nagy várakozás övezi. Ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, az nemcsak leegyszerűsíti és meggyorsítja a fizetési folyamatokat, de fontos lépést jelenthet a készpénzhasználat visszaszorításában is.

 

eNET Internetkutató Kft.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32