Google képzési programok európai és izraeli startupok számára
A Google a magyar jelentkezőket is várja három új támogatási programjára, amelyeket európai és izraeli startupok számára indított, kiemelt figyelmet fordítva a jelenleg hátrányos helyzetben lévő, vagy alulreprezentált alapítói csoportokra.
Sikeres vállalkozást indítani mindenki számára nehéz feladat, azonban vannak, akik hátrányból indulnak. Ilyenek például a női vagy színes bőrű alapítók, akiknek korlátozottabb hozzáférése van a tőkéhez, a mentoráláshoz, a tehetségekhez és a hálózatépítési lehetőségekhez. Az európai startupok alapítóinak mindössze 20%-a nő, 2019 teljes finanszírozásának pedig 92%-a került olyan csapatokhoz, amelyeknek minden tagja férfi.
A Google for Startups célja, hogy lehetőséget adjon az induló startupok számára, és biztosítsa számukra a kitöréshez szükséges forrásokat. A Google ezért három új programot jelentett be, amelyek hozzájárulnak az izraeli és európai, köztük a magyar induló vállalkozások fejlődéséhez azzal, hogy hozzáférést biztosítanak számukra a Google termékeihez és szakértőihez, valamint kapcsolatot teremtenek kockázatitőke-finanszírozással foglalkozó és befektetői hálózatokkal. A háromból két program pedig kifejezetten az alulreprezentált csoportokat célozza.
- Az Európában és Izraelben működő színes bőrű alapítóknak szóló program 10 startupot fog összekötni a Google szakértőivel és befektetői hálózatával.
- A női alapítókat célzó programba 12 női jelentkezőt várnak, akinek dedikált hozzáférésük lesz a Google Advisorhoz, valamint heti workshopokon és készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt 12 héten keresztül.
- A harmadik program, a Google for Startups Accelerator olyan európai és izraeli induló vállalkozásokat fog felkarolni, amelyek valamilyen technológia megoldást alkalmaznak korunk kihívásainak leküzdésére. A résztvevők három hónapos intenzív online támogatást kapnak a Google részéről, ideértve a Google mérnökeivel és külső szakértőivel folytatott műhelymunkákat és mentorálási foglalkozásokat.
A Google elkötelezett amellett, hogy ezen programok segítségével támogassa az alulreprezentált alapítókat szélesebb körű erőforrások és lehetőségek elérésében. További információkat a programokról és a jelentkezésről itt talál.
Kapcsolódó cikkek
- Vállalkozási ötletek kerestetnek
- Sikeres a magyar szurkolói képküldő alkalmazás
- Nyolc országból 110 startup ötlet érkezett a magyar innovátorokat segítő programra
- 4 úttörő magyar fejlesztés az EIT Health InnoStars Awards elődöntőjében
- 2021-től új feltételek szerint minősíti a weboldalakat a Google
- Virtuális Startup Campus
- Indul a Startup Plastic Surgery program
- Magyar startup nyert az #EuvsVirus-kihívás üzletfolytonossági kategóriájában
- A műanyagokat lebontó mikrobákat fejlesztő Poliloop lett az év magyar startupja
- Állami támogatásra alkalmas képzést indít a Green Fox Academy
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.