PWC 2020: A tech szektor legvonzóbb munkahelye a Microsoft Magyarország
A PWC Magyarország idén negyedik alkalommal mérte fel a magyarok munkahelyválasztási preferenciáit, ezúttal a fiatalok mellett a teljes munkaerőpiac igényeit feltérképezték a szakemberek. A PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díj nyertese a technológiai szektorban ezúttal a Microsoft Magyarország lett.
Noha a PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat továbbra is a 16-28 év közötti válaszadók szavazatai és a kérdőív szabadszavas válaszai és jelölései alapján ítélték oda, idén a 28 év feletti, dolgozókra is kiterjesztették a kutatást. A hazai felmérésben résztvevő közel 35 ezer válaszadó 35 százaléka tanul felsőoktatásban, 14 százalékuk középiskolás, 50 százalékuk pedig már aktívan dolgozik.
A felmérés észtvevőinek szemében – a COVID járvány hatásaként – megnőtt az alapbér, valamint a rugalmas és kiszámítható időbeosztás jelentősége. Ezek mellett előtérbe került a biztonság, míg – ahogy az várható volt – csökkent a csapatépítések népszerűsége. Mivel a Microsoft Magyarország a mobil és a rugalmas munkakörnyezet nagykövete, ez a változás erősíthette a Microsoft Magyarország kedvező megítélését.
A tavalyi év eredményeivel összevetve fontos változás, hogy a közvetlen munkatársak személye előre lépett a fontossági a sorrendben, megelőzve az érdekes, kihívást jelentő munkát, a túlórakifizetést, valamint a közvetlen felettes vezetői stílusát is. A 28 év feletti munkavállalók válaszai szerint ugyanakkor ez utóbbi továbbra is fontos szempont maradt, hiszen tapasztalatból tudják, mennyire sokat számít a vezető személye a mindennapokban. A fiatalok számára meghatározó szempont volt az is, hogy munkahelyük rugalmas időbeosztás vagy anyagi hozzájárulás révén támogassa a tanulmányaikat. Fontossá vált továbbá, hogy a vállalat felelősséget vállaljon az ott dolgozókért és gazdasági visszaesés esetén is törekedjen a megtartásukra.
„A felmérés eredményei visszaigazolták a HR-stratégiánkat, amely a bizalom, a sokszínűség, a tisztelet alapelveire épül. Egy olyan jövőállóan rugalmas szervezetet építünk, amely nagyfokú önállóságot ad a munkatársainknak. A nagyszerű csoportmunka alkalmazásainkon túl, ez teszi lehetővé nálunk a kötetlen munkavégzést. Különösen nagy gondot fordítunk a munkatársaink testi és lelki egészségének megőrzésére a járvány időszakában. Örülünk a PwC Magyarország megtisztelő díjának, amely bizonyítja, hogy törekvéseink visszhangra találtak a fiatalok körében” – mondta Szentpétery Boglárka, a Microsoft Magyarország HR igazgatója az elismerést kommentálva.
A PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a válaszadók értékelése alapján. A díjak odaítélésének alapjául a 2020. szeptember 1-jével indult és október 31-én lezárult kampány során beérkezett válaszok szolgáltak.
Kapcsolódó cikkek
- A Cisco bejelentette szándékát, hogy megveszi a PortfoLion hazai startup befektetését
- Country manager poszttal erősít a Codecool
- 250.000 Ft bónusz járhat bárkinek, aki tehetséges IT szakembert ajánl az EPAM-nak
- A magyar gazdaság teljesítményét fokozza leginkább a Huawei Európában
- Az Eaton új munkatársakat toborozva kíván szerepet vállalni az energiaellátás átalakításában
- MagyarBrands díjas lett a villamossági piac szakértője
- Rekorderedményekkel zárta a második negyedévét a Lenovo
- A Magyar Telekom 2020. harmadik negyedéves eredményei
- Új HR igazgató az EOS Magyarországnál
- Az Ingenico csatlakozott a Worldline-hoz
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.