Elindult az első magyar hibrid ingatlanértékesítő startup

forrás: Prím Online, 2020. december 14. 18:25

Magyarországon elsőként a teljes ingatlanközvetítési folyamatot digitalizálja egy magyar startup, ennek köszönhetően az ingatlanközvetítőket helyettesítő tanácsadók kizárólag az ügyfelekkel foglalkoznak. A Livlia rendszerében az aktuális piaci adatok alapján minden egyéb adminisztratív folyamatot algoritmusok végeznek. Az ügyfélközpontú rendszert pedig a nagy hálózatoknál elérhető átlagos jutalék díjának akár feléért is tudják biztosítani. Ercsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezetője arról beszélt, hogy a technológiát már évek óta fejlesztették, és a koronavírus-járvány miatt most hatványozottan szükség van a szolgáltatásukra.

Az ingatlanközvetítés egyik legnagyobb hátulütője, hogy a hirdetések megírása, értékelése, valamint kezelése időigényes, emiatt jóval kevesebb figyelem jut az ügyfelekre. Ezt a módszert hivatott leváltani az adatok alapján történő döntéshozatalt segítő hibrid ingatlanközvetítő startup, mely – az ingatlanok bemutatásának kivételével - valamennyi folyamatot hatékonyan menedzseli online felületén.

 

Ercsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezetője elmondta, hogy 2017-ben kezdték el – nyugat-európai mintára – a teljes ingatlanközvetítést digitalizálni: előbb egy újgenerációs ingatlanportál létrehozásával megismerték a vevői oldalt, és ezután kezdtek átfordulni az eladók felé. Így alakult ki a cég végleges formája. 

 

Minimálisra csökkenhet a személyes találkozások száma

A Livliánál a tanácsadók kizárólag az ügyfelekkel foglalkoznak, minden egyéb folyamatot algoritmusok végeznek, így a piacon elérhető átlagos jutalék díjának harmadáért tudják biztosítani a szolgáltatást. Az ügyfelek online követhetik nyomon, hogy milyen árstratégiát javasol számukra a Livlia rendszere, és azt is, hogy kik érdeklődnek az ingatlanok iránt. Ercsey-Orbán Péter közölte, hogy amikor a koronavírus-járvány tavasszal kitört hazánkban, a szolgáltatás fejlesztése már gőzerővel zajlott.

 

Ercsey-Orbán Péter

„Alapvetően olyan piaci környezetre készültünk, amelyben a digitális transzformáció még gyerekcipőben jár. A vezető ingatlanfranchise-ok látták, hogy ez be fog következni, de nem volt rajtuk kellő nyomás, mindig más volt a prioritás. Amikor beütött a krízis, minden ingatlanszolgáltató ráeszmélt, hogy nincs felkészítve a rendszer az azonnali átállásra, pedig másként nem tudják kiszolgálni az ügyfeleket. Végül egy megváltozott piacra tudtunk kilépni, jól célzott és jól időzített szolgáltatásként” – magyarázta a Livlia ügyvezetője.

 

Mint fogalmazott, egy ingatlan értékesítése során nem lehet lezárni az üzletet személyes találkozó nélkül, hiszen ez életünk egyik legnagyobb vagyontárgya, amit senki nem vesz meg látatlanban. A kérdés tehát nem az volt, hogy találkozás nélkül le lehet-e bonyolítani az adásvételt, hanem az, hogy mennyire lehet minimalizálni az érintkezések számát. 

 

Az aktív piaci szereplők nehezen tudták megugrani ezt az akadályt. A lakásbemutatásokat próbálták online megtartani, de ez abszolút nem működött. A hibrid ingatlanközvetítő startupot viszont ez sem érte váratlanul, hiszen minden folyamatot úgy építettek fel, hogy a lehető legkevesebb legyen a kontaktus.

 

„Az ügyfeleket a pénzmosási törvény alapján azonosítani kell, nálunk ez online videóazonosítás formájában történik meg, hasonlóan, mint a bankoknál. Emellett többek között ügyvédi és adózástámogatási segítséget is tudunk biztosítani” – értékelt Ercsey-Orbán Péter.

 

 

Mérföldkőhöz értek, de a fejlesztés folytatódik 

Ercsey-Orbán Péter arról is szót ejtett, hogy a számok már néhány hét alatt is azt igazolták, hogy az emberek a várakozásokon felül fogékonyak a hibrid ingatlanközvetítésre. Mind az eredmények tekintetében, mind pedig a felhasználók hozzáállását tapasztalva biztatóak a visszajelzések.

 

Felhívta rá a figyelmet, hogy az ingatlan bemutatását az érdeklődők részére a Livlia ügyfeleinek kell elvégezniük, így a cégnek plusz irodákat és közvetítői flottát sem kell fenntartania. Ha azonban valaki igényli a hagyományos ügyintézést, arra is lehetőséget biztosítanak a hibrid rendszerben. A cég stratégiai partnerén keresztül ilyen, úgynevezett hagyományos szerződést is lehet kötni, ezáltal a megszokott lakásbemutatás is részét képezi a megállapodásnak.

 

A Livlia jelenleg egy több mint 20 fős csapattal dolgozik, de a rövid távú célok között szerepel az állomány bővítése. Hatékonyságuk alapja a technológiában keresendő, az alapítók közül mindenkinek releváns tapasztalata van az iparágban. Az indulás egy mérföldkő az életükben, de további fejlesztésekben is gondolkoznak, és idővel a határon túl is terjeszkednének majd.   

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32