Már minden gamer?
Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a statisztikák szerint a világon 2,7 milliárd ember játszik időnként vagy rendszeresen videojátékokkal, azaz a Föld 7,8 milliárd fős teljes lakosságának közel egyharmada gamer! Hazánkban 3,8 millió ember játszik számítógépen, konzolon vagy mobileszközökön, közülük több mint 400 ezren tekinthetők hardcore gamereknek. Ők azok, akik e-sport játékot játszanak, versenyzők vagy részt vettek már offline e-sport rendezvényen. Jellemző rájuk, hogy nagyon sok időt töltenek gép mellett, hétköznap átlagosan 3,5 órát, ami hétvégén 6 óra fölé is mehet.
Az amatőr vagy profi játékosok világszerte hatalmas piacot jelentenek, nem csoda, ha egyre több termék készül kifejezetten gamerek számára. Gondoljunk csak bele, Magyarországon az elmúlt egy évben 42 milliárd forintot* költöttek az emberek e-sporthoz kapcsolható termékekre, és ennek egynegyede nem közvetlenül szoftver vagy hardver. Először természetesen a PC-ken, laptopokon és perifériákon jelent meg a gamer felirat, majd jöttek a székek, asztalok, de ma már szinte minden kategóriában találhatunk kifejezetten játékosoknak szánt terméket.
A játékok, sőt a játékosok logójával ellátott ruhadarabokkal, pólókkal, baseball sapkákkal, bögrékkel már szinte mindenhol találkozhatunk.
Kapható gamer szemüveg, mely megszűri a monitorok által kibocsátott kék fényt, így azoknak sem szárad ki vagy fárad el a szeme, akik hosszú órákig ülnek a gép előtt.
A Nike és a Puma is piacra dobott kifejezetten gamereknek tervezett cipőket, melyek egyrészt kényelmesek és jó tapadást biztosítanak, másrészt pedig ikonikus játékok színeiben, szimbólumaival készülnek.
Az Axe és a Microsoft együttműködésének köszönhetően dezodorok, tusfürdők, samponok kerültek a boltok polcaira, igaz csak Ausztráliában és Új-Zélandon.
Az élelmiszeripar is felfedezte magának a gamereket, hiszen speciális igényeik vannak: hosszú órákon keresztül koncentráltan játszanak és sokszor éjszakáznak. Koffeinnel és taurinnal dúsított snackeket ropogtathatnak játék közben az észak-amerikai játékosok, és egyre több országban jelennek meg a kifejezetten gamereknek készülő, rendelhető menük a pizzázók, gyorséttermek kínálatában.
A sor még nem ért véget, a gamerek világában azt rebesgetik, hogy egy magyar vállalat világszenzációt jelenthet be a következő hetekben. Érdemes lesz résen lenni!
__________________
* az eNET, az Esport1 és az Esportmilla közös e-sport kutatása, 2020. június
Kapcsolódó cikkek
- Együttműködik a Team Vitality és a Philips monitors
- Terjeszkedik az LG a globális e-sport-piacon
- A Razer okosmaszk- és gamerszék-koncepcióterveket mutat be a ces 2021-en
- Új elnök a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség élén
- Ezentúl a HUNESZ képviseli hazánkat a nemzetközi e-sport ügyekben
- December 5-én idul a Razer európai versenysorozata
- Az LG UltraGear gaming bajnokság a legjobb Valorant játékosokat keresi
- KPMG: Karácsonyra elérheti a félmilliót a magyar esport rajongók száma
- Videójáték a szoba falain túl
- Ők jutottak a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság döntőjébe
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.