Közel 8 millió maszkot vettek egy év alatt az eMAG-nál
Tavaly novemberben fogyott a legtöbb szájmaszk az eMAG-nál, de a harmadik hullám nyomán bevezetett maszkviselési kötelezettség hatására március végére megdőlhetnek a korábbi eladási csúcsok az eddigi trendek alapján. Az FFP2-es és az egyszer használatos szájmaszkokból egyaránt az ötven darabos kiszerelés a legnépszerűbb, de az eladások jelentős részét az ennél kisebb kiszerelésben elérhető, mosható textilmaszkok teszik ki.
2020 márciusa, a koronavírus-járvány első hullámának kezdete óta az eMAG Magyarországnál közel 8 millió darab maszkot adtak el - különböző kiszerelésű változatokban összesen közel 600 ezer csomagban. Az eMAG.hu webáruházban gazdára talált maszkok 87 százalékát a cég Marketplace partnerei értékesítették. A fennmaradó 13 százalékot, vagyis több mint egymillió maszkot (FFP2 és egyszer használatos maszkokat) az eMAG Magyarország maga értékesítette.
Idén márciusban megdőlhet az eddigi maszkeladási rekord
A második hullám beköszönte és fekete pénteki akciók együttes hatására havi szinten eddig 2020. novemberében vásárolták a legtöbb maszkot az eMAG-nál: ez közel 80 ezer eladott csomagot, közel 1,3 millió darab maszkot jelent. Ugyanakkor az egyetlen napon beérkező szájmaszk-rendelések terén 2021. március 5. az eddigi rekorder csaknem 31 ezer darabos értékesítéssel (a Marketplace-partnerekkel együtt).
Ezen a napon az egyik hírportál egy később be nem igazolódott értesülése nyomán megindult a roham az FFP2-es maszkokért. Végül a kormány ezen a napon csupán a maszkviselés típustól független általános kötelezettségét írta elő valamennyi közterületen. Ettől függetlenül a jelenlegi értékesítési számok alapján jó esély van arra, hogy 2021. márciusában a tavaly novemberi maszkértékesi csúcs is megdőljön.
A fertőtlenítőszerek, szappanok és kendők is jobban fogynak
Érthető okokból tisztító és fertőtlenítőszerekből összességében másfélszer többet rendeltek az elmúlt egy évben az eMAG vásárlói, mint a járvány előtti időszakban. A legnagyobb darabszámban a felülettisztító kendők fogytak, egy év alatt több mint 1,3 millió csomagot rendeltek ezekből, míg kézfertőtlenítő kendőből lényegesen kevesebb, mintegy 30 ezer csomag fogyott ugyanebben az időszakban. A folyékony szappanok eladásai nagyjából megduplázódtak a járványhelyzet óta, ami több mint 14 ezer darabos eladást jelent éves szinten.
A boltzár idején is lehet online rendelni
Az eMAG szaküzletei a kormányrendeletben kihirdetett szigorított védelmi intézkedések nyomán 2021. március 22-éig zárva tartanak, azonban futáros kiszállítással, illetve az érintkezésmentes átvételt biztosító easybox csomagautomatákban és egyéb átvevőpontokon való átvétellel továbbra is lehet online rendelni. A vállalat raktáraiban a járvány kezdete óta naponta kórházi előírásoknak megfelelően fertőtlenítik az árut, a csomagokat és a berendezéseket, a munkatársak szájmaszkban dolgoznak, és folyamatosan egészségügyi méréseket végeznek a körükben. E mellett napi négyszer végeznek takarítást a közös helyiségekben, az érintkezési ponton pedig elérhető kézfertőtlenítő.
Kapcsolódó cikkek
- Így vásároltunk idén az eMAG-on
- Már a járvány utáni időszakra készülnek fel az eMAG vásárlói
- Évet értékelt az Extreme Digital
- Már több mint 30 ezer rendelést szolgáltak ki az easybox csomagautomaták
- Szigorúan csak évente egyszer tart Black Friday-t az eMAG
- Black Friday: erre figyeljen, ha nem akarja saját kezűleg felcipelni az emeletre az új szárítógépét
- Folyamatosan bővül az eMAG és az Extreme Digital csomagautomata-hálózata
- Az online piacterek menthetik meg a magyar vállalkozásokat
- A Mammutban nyitotta meg második üzletét az eMAG
- Ötszáz érintésmentes csomagautomatát telepít az eMAG és az Extreme Digital
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.