A digitális és a fenntarthatósági befektetések munkahelyek millióival bővíthetik az európai gazdaságot 2030-ig

forrás: Prím Online, 2021. június 6. 12:25

A digitális technológia és a fenntarthatóság terén végrehajtott gyors beruházások akár 5,7 millió új munkahelyet is teremthetnek Európában 2030-ig – állapította meg az Accenture és a BusinessEurope közös új kutatása.

Az „Európa új hajnala – az iparág új alapokra helyezése a jövőbeni versenyképességhez” (Europe’s new dawn - Reinventing industry for future competitiveness) címmel közzétett jelentés szerint, bár Európa lépést tartott más régiókkal növekedés és piaci részesedés szempontjából a világjárvány előtt, azóta letért a növekedési pályáról. Az európai vállalatok úgy látják, hogy legalább hat hónappal hosszabb idő alatt lábalnak ki a járvány okozta nehézségekből, mint Ázsia és a Csendes-óceáni térség vagy Észak-Amerika cégei.

 

A jelentés ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy Európában a főbb iparágak stabilitásának köszönhetően, minden adott a jövőbeni növekedési lehetőségek kiaknázásához. Ha ehhez a digitalizációs és fenntarthatósági beruházásokat is hozzávesszük, bővülhet a foglalkoztatás, és 2030-ig új munkahelyek milliói jöhetnek létre a régióban. 

 

2020-ban a világjárvány 3,5 millió munkahely nettó megszűnését okozta Európában, az erőteljes szabadságolási programok ellenére. A munkahelyek száma 2023-ra visszaállhat a válság előtti szintre, a digitalizáció és a fenntarthatóság (a jelentés terminológiájával „kettős átalakulás”) terén végrehajtott gyors beruházások pedig 5,7 millió új munkahelyet teremthetnek a régióban 2030-ig. A legfőbb munkahelyteremtők a következő iparágak lesznek: ipari berendezések, csúcstechnológia, szoftverek, közműszektor, gépkocsigyártás, élettudományok, kommunikáció/média.

 

A munkahelyek létrehozásához Európának meg kell erősítenie globális vezető pozícióját a gépkocsigyártásban, a fogyasztási cikkek és szolgáltatások piacán, a közműszektorban és a vegyiparban, továbbá ki kell használnia a lehetőségeit azokban az ágazatokban, ahol az európai vállalatok már jelenleg is erős pozícióval rendelkeznek (pl. repülőgépgyártás és védelmi ipar, élettudományok, kommunikáció/média). Más iparágakban is vannak lehetőségek (pl. ipari berendezések, technológia és szoftverek), de ezeken a területeken többet kell innovációra fordítani, és gyorsítani kell a digitális és a fenntarthatósági átalakulást. 

 

 

„Új, globális növekedési és versenyképességi paradigma születésének vagyunk tanúi, és az európai vállalatoknál minden feltétel adott ahhoz, hogy kiaknázzák az ebben rejlő lehetőségeket” – mutatott rá Jean-Marc Ollagnier, az Accenture európai vezérigazgatója. „Bár a viszonylag lassú európai oltási program lehűtheti a vállalatok gyors kilábalásba vetett reményeit, a régió erős fenntarthatósági pozíciója, valamint az ígéretes technológiák és a több iparágat átfogó, új ökoszisztémák, például a mobilitás terén végrehajtott beruházások, jó eséllyel megnövelhetik a régió versenyképességét, lehetővé téve globális piacvezető vállalatok megjelenését, és több millió új munkahelyet teremthetnek hosszabb távon.”

 

Ahhoz, hogy az európai iparágak megőrizhessék pozíciójukat és globális vezető szerepre tegyenek szert, be kell fektetniük meghatározott technológiákba és a gyors ütemben növekvő területekbe.

 

A 700 európai felsővezető bevonásával készített felmérésre épülő jelentés szerint a technológiai beruházásoknak a mesterséges intelligenciára (66%), az 5G és 6G technológiára (58%), a felhőre (52%) és a következő generációs akkumulátorokra (34%) kell összpontosítaniuk. A gyorsan növekvő területek közül az európai üzleti vezetők az „intelligens gyártást” említették a legnagyobb arányban (55%), majd a „digitális egészségügy” (50%), az „intelligens mobilitás” (46%) és az „energiarendszer átalakítás” (33%) következett. 

 

Az európai vállalatok felgyorsítják a technológiai, fenntarthatósági és munkaerővel kapcsolatos beruházásaikat 

 

Az európai vállalatok 88%-a idén a digitális átalakulásra és a fenntarthatósági gyakorlat fejlesztésére fordított összeg növelésére készül, míg tavaly csak 58% növelte beruházásait ezeken a területeken. 

 

Az európai vállalatok zöme a munkatársak átképzésére is nagy hangsúlyt fektet. Több mint háromnegyedük (86%) arra készül, hogy továbbképzi vagy átképzi a dolgozói állomány 25%-át a következő három évben, hogy lépést tudjanak tartani a cégnél megjelenő új igényekkel. 

 

„Bár a Covid19-válság még nincs mögöttünk, a vállalatoknak sürgősen fel kell készülniük a kilábalásra, és új alapokra kell helyezniük működésüket ahhoz, hogy megszerezzék vagy megőrizzék a globális vezető pozíciót” – mutatott rá Jean-Marc Ollagnier. „Európának egyedülálló lehetősége van arra, hogy élen járjon a világjárvány utáni gazdaságban, de ehhez most a megfelelő technológiákba, ökoszisztémákba és – ami még fontosabb – emberekbe kell invesztálnia. Így biztosítható a jövőbeni növekedés és munkahelyteremtés.” 

 

Európa kormányai és az EU intézményei is kritikus szerepet játszanak az európai vállalatok felemelkedésében 

Abban, hogy Európa főbb ágazatai globális vezető szerepre tehessenek szert és támogatni tudják a munkahelyteremtést a régióban, Európa kormányaira és az EU intézményeire is fontos szerep hárul.

 

A jelentés öt olyan területet azonosított, ahol az európai vállalatok intézkedéseket várnak a kormányok és az EU intézményei részéről. Ezek közé tartozik a három legfontosabb: 

•  A következő generációs munkaerő megteremtése: az oktatási és képzési rendszerek fejlesztése tehetséggondozó inkubátorházak támogatásával, az oktatás legkeresettebb készségek iránti kereslethez igazításával, valamint a digitális kompetenciák, az élethosszig való tanulás és a szakképzés ösztönzése. 

•  A digitális átalakulás és a fenntartható gazdaságra való átállás ösztönzése: a közös technológiai infrastruktúra megtervezése és bevezetése (5G, felhő, IoT, AI) és a szén-dioxid-mentesítési törekvések támogatása. Szintén elvárás a befektetés- és innovációbarát szabályozói környezet létrehozása, például a jogszabályi széttagoltság és a bürokrácia enyhítésével és az új technológiák tesztelését segítő innovációs szabályozási tesztkörnyezetek (ún. sandboxok) kialakításával.

•  A nagy potenciállal rendelkező iparágak fejlődésének támogatása: a hagyományokkal szakító és áttörő jelentőségű kutatásokat és innovációkat célzó befektetések, az innovatív iparági ökoszisztémák létrehozását támogató szabályok bevezetése, valamint az állami és a magánszektor közötti partnerkapcsolatok létrehozása révén.

 

A kutatásról

Az európai kutatás alapjául szolgáló felmérésben 700 vezérigazgató-helyettesi szintű vezetőt kérdeztek meg 13 országban és 11 iparágban. A vizsgálatra 2021 márciusában és áprilisában került sor, 500 millió dollár feletti éves árbevételű vállalatok részvételével. A minta 50%-ának árbevétele meghaladta 10 milliárd dollárt. Képviselt iparágak: repülőgépgyártás és védelmi ipar; légitársaságok/utazás/közlekedés; gépkocsigyártás; kommunikáció/média; fogyasztási cikkek; energia-/közműszektor; pénzügyi szolgáltatások (bank és biztosítás); ipari termékek és berendezések; gyógyszergyártás/biotechnológia/élettudományok; kiskereskedelem; szoftverek/platformok. A felmérésben részt vevő országok: Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Írország, Hollandia, Skandinávia (Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország), Spanyolország, Svájc és az Egyesült Királyság.

A jelentés az Oxford Economics csapatával közösen végzett munkahelyteremtési előrejelzési elemzést is tartalmazza. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32