Közzétette 2020-as fenntarthatósági jelentését a Raben Group

forrás: Prím Online, 2021. június 14. 16:55

„Drive to Sustainability” címmel jelentette meg legújabb jelentését a Raben. Ez az eddigi legátfogóbb és legrészletesebb, a teljes cégcsoportot reprezentáló összefoglaló, amely számos mérőszám mellett több mint ezer érdekelt fél véleményét is tükrözi. A 2020-as jelentés a vállalatirányítási, környezeti, társadalmi és gazdasági hatásokra összpontosítva azt is bemutatja, hogy a cég miként járul hozzá az ENSZ globális céljaihoz.

A Raben Group jelentése rámutat, hogy ha egy cég lendületet vesz a fenntarthatóság felé vezető úton, konkrét célokat tűz maga elé, és kellően határozott, ha maga a törekvés is egy érték számára, akkor semmi nem állíthatja meg vagy lassíthatja le, még egy világjárvány sem. Különösen igaz ez akkor, ha a fenntarthatóság nem csupán egy út vége, egy egyszer és mindenkorra kitűzött cél, hanem folyamatosan fejlődik, egy utazás, folyamat és hajtóerő is egyben.

 

A fenntarthatóság a figyelem középpontjában

A „Drive to Sustainability” egy sok szempontból kivételes és úttörő kiadvány a Raben Group számára. Először is a korábbiaktól eltérően nem csupán a társadalmi felelősségvállalásra, hanem a fenntarthatóságra összpontosít. Továbbá a trendek és kihívások mellett bemutatja, hogy a vállalat milyen célokat állít és milyen tevékenységeket végez ezen a területen. A jelentés kereteit a Raben által 2019-ben elfogadott ESG-stratégia adta, amely három pillérre támaszkodik: környezet, társadalom és vállalatirányítás. Ezt a tematikát követi a jelentés szerkezete is, kiegészülve a gazdasági hatásokra vonatkozó megállapításokkal.

 

„A Raben Group figyelmének középpontjában immár sok éve az alkalmazottak és a gépkocsivezetők biztonsága áll. Mérjük és összesítjük az e téren elért eredményeinket, valamint a közúti közlekedésbiztonság terén tett erőfeszítéseink részeként széles közönség számára elérhető aktivitásokat szervezünk. Ugyanilyen fontos törekvésünk a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. Meggyőződésem, hogy néhány éven belül a piac és a tudatosság fejlődése nyomán az ügyfelek azon vállalatok felé fordulnak majd, amelyek hozzánk hasonlóan a fenntarthatóságot állítják az üzleti tevékenységük fókuszába” – mondta Ewald Raben, a Raben Group vezérigazgatója.

 

 

Tervezz globálisan, cselekedj helyben

A vállalat számára kiemelt jelentőséggel bír a fenntarthatóság, ez mutatkozik meg abban is, hogy egy külön erre szakosodott bizottság is létrejött a vezérigazgató, Ewald Raben vezetésével. A Raben eddig említett területeken vállalt, illetve a jelentésben is taglalt tevékenységei ugyanakkor egy még nagyobb ívű, globális erőfeszítésnek is részét képezik, hiszen több, az ENSZ által meghatározott fenntartható fejlődési cél megvalósításához is hozzájárulnak. Ezek a célok az (3) egészség és jóllét, a (8) tisztességes munka és gazdasági növekedés, az (9) ipar, innováció és infrastruktúra, a (12) felelős fogyasztás és termelés, a (13) a fellépés az éghajlatváltozás ellen, valamint a (17) a partnerség a célok eléréséért.

 

„A jelentésünk új szintre lépett mind a kiterjedését, mind az adatok bemutatásának módját tekintve. Átláthatóbb és információdúsabb, továbbá igazodik a saját jelenlegi prioritásainkhoz és ahhoz, amit az érdekeltjeink tudni szeretnének rólunk. Jobban kiemeli a fenntarthatóság jelentőségét, és korunk kihívásaira reagál” – mondta Jakub Krzewina, a Raben Group fenntarthatóságért felelős vezetője.

 

Három piac, négy fókuszterület, harminc mutató

A mostani a vállalat hetedik fenntarthatósági jelentése, ugyanakkor ez az első, amely a 13 országban több mint 150 telephellyel rendelkező Raben Group egészéről képet ad. Noha csupán a lengyelországi, a németországi és a csehországi leányvállalatok működéséről szóló adatok szerepelnek benne, ez a három piac testesíti meg a cégcsoport üzleti tevékenységének 85 százalékát a forgalom, valamint a foglalkoztatottak és a küldemények száma tekintetében. A „Drive to Sustainability” széleskörűen bemutatja, hogy a cégcsoport hogyan tekint a vállalatirányításra mint az ESG-stratégia részére.

 

A vállalatirányításról szóló fejezet a legtágabb értelemben foglalkozik az etikával: része az érdekeltekkel való párbeszéd, az elégedettségi felmérések, a vállalati irányelvek és politikák, az információbiztonság és a kockázatkezelés. A gazdasági hatást az innováció határozza meg, főleg az informatikában. A társadalmi lenyomat ugyanakkor a munkavállalók egészségét és biztonságát szolgáló intézkedésekből, a vonzó munkahelyi környezet megteremtéséből, és nem utolsósorban abból tevődik össze, hogy hogyan lehetünk megbízható üzleti partnerek és felelős állampolgárok.

 

Zöld irány

A környezeti hatás a leghangsúlyosabb téma, előtérben az üvegházhatású gázok kibocsátásával. A Raben egyebek mellett azonosítja és átfogóan leírja a karbonlábnyom három hatáskörét, az emisszió forrásától függően. A jelentés szerint a vállalat a klímasemlegesség érdekében tett erőfeszítései során nagyban támaszkodik a modern járműflottájára, az infrastrukturális és fuvarszervezési megoldásaira, valamint olyan eszközökre, mint a Smartour és a szén-dioxid-kalkulátor. A csaknem az egész tavalyi évet jellemző rendkívüli helyzetből adódóan a jelentés a Covid-19 járványhoz kapcsolódó intézkedéseket is magában foglal. A kiadvány összesen több mint harminc, a cégcsoport nem pénzügyi adatai alapján felállított mutatót tartalmaz.

 

„Az előttünk álló évekre gondolva nem kihívásokat, hanem konkrét célokat látok, amelyek a már ma is rendelkezésünkre álló technológiák segítségével felgyorsítják a vállalatunk fenntarthatóvá válását. Ezek ugyanolyan fontosak számunkra, mint az üzleti célok, és ahhoz, hogy hatékonyan érhessük el őket, fegyelmezetten kell cselekednünk” – összegezte Ewald Raben.

 

A „Drive to Sustainability 2020” jelentés tartalma tükrözi a társadalmi párbeszédben részt vevő több mint 1000 érdekelt által megfogalmazott igényeket is. A dokumentum több mint 30 helyi mérőszámot tartalmaz. A 2020-as adatok a 2019-es számokkal összevetve jelennek meg a kiadványban, amely ebben a formában évente jelenik majd meg. A jelentés a GRI (globális jelentéskészítési kezdeményezés) alapszintű szabványainak megfelelően készült, és független külső szereplőként a Deloitte hitelesítette.

 

A Raben Group szervezeti társadalmi felelősségvállalásáról az alábbi oldalon olvashat bővebben: https://magyarorszag.raben-group.com/rolunk/szervezeti-tarsadalmi-felelossegvallalas

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32