Az IKEA a fűrészport is hasznosítja

forrás: Prím Online, 2021. július 9. 09:48

Zöldenergia megállapodást kötött az IKEA Industry és a termokémiai technológiai fejlesztéseket megvalósító Meva Energy, ami alapján három éven belül termokémiai erőmű épül a svéd bútorgyártó lengyelországi gyárában, Zbaszynek városában. Ennek a beruházásnak köszönhetően a termékek előállítása során keletkező famaradványokat, fűrészport, farostlemezeket helyben hasznosítják tovább, és az üzembe állított 2,4 MW teljesítményű erőműben, környezetkímélő módon, zöldenergiát állítanak elő belőlük. 

A két cég 23 millió eurós és 10 évre megkötött együttműködésével jelentős mértékben, évi 14.000 tonnával csökken a lengyelországi szén-dioxid kibocsátás, valamint a környezeti terhelés is enyhül, miután az üzemből ezek után nem kell teherautókkal elszállítani a gyártás során keletkezett fahulladékot.

 

„A Meva Energy-vel való partnerség illeszkedik az IKEA Industry hosszútávú fenntarthatósági céljaihoz, amelyek szerint a vállalat 2025-re 80 százalékkal akarja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását a 2016-os évhez képest. Bízunk abban, hogy idővel a többi gyártóegységünknél is bevezethetjük ezt a technológiát.” – hangsúlyozta Andreas Carlsson, az IKEA Industry fenntarthatóságért felelős vezetője.

 

 

A világ legnagyobb, fenntartható energiára szakosodott innovációs központjaként működő EIT InnoEnergy által támogatott Meva Energy termokémiai technológiája a biogén maradványokra, többek közt a fűrészporra, a leeső farostlemez darabokra vagy a forgácslapokra, mint megújuló energiaforrásokra tekint. Az ezekből kinyert gáz pedig az erőművek üzemanyagául szolgál. A rendszer bioszént is termel, ami talajjavító adalékként és műtrágyaként is felhasználható. 

 

A Meva Energy referenciaként kezeli az IKEA Industry-val együtt megvalósítandó lengyelországi erőmű beruházást, amellyel a faalapú feldolgozóipar számára szeretnének példát mutatni arra, hogyan lehet decentralizált módon felhasználni az alacsony értékű nyersanyagokat és ezzel megújuló energiát előállítani.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14