Nem engedhetjük szabadságra a marketinget
Ugyan július-augusztusban mindenki a megérdemelt pihenést helyezi előtérbe, a marketingről egy pillanatra sem szabad elvonnunk a figyelmünket. Magdó Emil kommunikációs stratéga arról beszélt, hogy a nyár és a szokások megváltozása csupán annyit jelent, hogy újra kell gondolniuk a cégeknek a terméküket. A szakember azt javasolja: a járvány elmúlásával ismét érdemes visszatérni a humorosabb, játékosabb reklámokhoz.
Ahogy tavaly, úgy idén nyáron is mindenki pihenésre vágyik a bezártság után, a cégek pedig ilyenkor hajlamosak félvállról venni a marketinget. A leggyakrabban ezt azzal indokolják, hogy nehéz bármilyen kommunikációs ügyletet véghezvinni, hiszen a partnerrel, a felettessel, a tanácsadóval ilyenkor sokkal nehezebb és időigényesebb jóváhagyatni bármit a szabadságolások miatt.
Magdó Emil, a Grafcom Media Kft. ügyvezetője arról beszélt: tipikus hiba, hogy nyáron elvonjuk a figyelmünket a marketingről, pedig azzal igenis foglalkozni kell ezekben a hónapokban is.
„Van számtalan olyan technika, amit az előkészületi szakaszban meg lehet tenni. Felül kell vizsgálnunk, hogy milyen a termékünk, mit adunk el valójában, és mi az a sikeres módszertan, amivel eddig hatékonyan sikerült értékesíteni. Nyáron változik a piac, át is kell rá hangolódni, a vásárlói szokások megváltozásával pedig a termékünket újra kell gondolnunk. Erre jön rá idén, hogy az online kereskedelem megváltoztatta az eszközbeszerzést és a szükségletek kielégítését, tehát máshogy vásárolnak az emberek, mint korábban” – magyarázta.
A kommunikációs szakember felhívta rá a figyelmet, hogy mivel az emberek többségét már beoltották, találkozhatnak egymással, mehetnek rendezvényekre, így az offline marketing is újra előtérbe kerül. Erre érdemes felkészülni, a szórólapozással, az újsághirdetéssel ismételten érdemes számolni.
Időzített, humoros posztok
Magdó Emil azt javasolja, hogy nézzük meg a konkurencia kommunikációját, végezzünk kutatást arról, hogyan változtak az elvárások az adott területen.
„Még ha szabadságra is megyünk, előkészülhetünk néhány blogbejegyzéssel, cikkel, Facebook- vagy TikTok-poszttal, amit időzíthetünk a nyaralásunk időtartamára. Látjuk előre, hogy meddig tartózkodunk távol, de ez idő alatt automatikusan generálhatunk forgalmat a közösségi oldalakon vagy a honlapunkon anélkül, hogy a pihenés idején foglalkoznunk kellene vele” – fogalmazott.
Ezzel kapcsolatban azt is elmondta: nagyon fontos megtalálni, hogy mi az a folyamat, ami még működik nélkülünk, és mi az, amihez mindenképpen kellünk.
„A bátrabbak bevállalhatnak egy-egy humorosabb, játékosabb reklámot július-augusztusban. Az utóbbi bő egy évben rengeteg lelki kár érte az embereket, óvatosan kommunikált mindenki, de a mostani felfutó időszakban pozitív üzenetekkel felvidíthatjuk a vásárlóinkat, mosolyt csalhatunk az arcunkra” – zárta szavait Magdó Emil, aki kiemelte, hogy nyáron a megváltozott fogyasztási szokások miatt könnyebb magasabb áron értékesíteni még a legkisebb értékű termékeket is, ezért sem érdemes szabadságra küldeni a marketinget.
Kapcsolódó cikkek
- Fókuszban a marketing és márkák új lehetőségei
- Egyedülálló szakmai díjat hirdet a Magyar Marketing Szövetség
- Kutatás mutat rá, hogy káosz uralkodik a magyar cégek marketingjében
- Az online térbe tolódnak a nagy beszélgetések
- Nagy lesz a kommunikációs zaj az újranyitáskor
- Nyitási marketing terv vállalkozásoknak
- Új szintre léphet a hazai digitális marketingtudás
- Költekezési láz jöhet az újranyitással
- Az újranyitáshoz nem elég a zárva táblát megfordítani
- A virtuális első benyomás vált a legfontosabbá a járvány alatt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.