Továbbra is lendületben az online piac

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 27. 11:19

Másfél évvel a koronavírus megjelenése után eldőlni látszik a kérdés: 2021 év első hat hónapjának eredményei alapján úgy tűnik, hogy a járvány hatására tavaly hirtelen hatalmasat bővülő online kiskereskedelem meg tudta tartani a lendületét, ráadásul a növekedés motorja továbbra is a rendelési gyakoriság növekedése – derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital legfrissebb Online Kiskereskedelmi Index jelentéséből.

 

A magas bázis ellenére továbbra is stabil és látványos a növekedés

A 2021 első félévében 30%-os bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac, melyen belül az első negyedév forgalma 43,7%-kal múlta felül a 2020-as első negyedév forgalmát. Ennél is fontosabb azonban, hogy már a tavaly is rekord magas számokat hozó második negyedévben idén is további 21%-os forgalombővülés volt tapasztalható, ami a pandémia előtti évek stabilizálódott, 14-16% körüli átlagos növekedési ütemét 25%-kal haladja meg.

 

Egyre többször rendelünk online

2021 első 6 hónapja során nem nőtt nagy mértékben az újonnan csatlakozó online vásárlók száma (jelenleg 3,44 millió fő tekinthető aktív online vásárlónak Magyarországon), jelentősen bővült viszont az online tranzakciók – vagyis a webáruházakban leadott megrendelések – száma, mely 32,4%-os növekedést követően közel 27,9 millió darab teljesített belföldi online rendelést jelent. Emellett tovább nőtt az egy főre vetített vásárlási gyakoriság is, ami jelenleg átlagosan 17 online rendelés / fő / év. Ez utóbbi mutató bővülése elsősorban annak köszönhető, hogy már sokkal több mindent tudunk és szeretnénk online vásárolni. A folyamatosan bővülő online termékkínálat mellett pedig az online vásárlási kedv sem esett vissza drasztikusan a korlátozások feloldásának ellenére sem.

 

 

A műszaki cikkek mellett egyre népszerűbbek a napi élelmiszerek és az otthoni-, lakásfelszerelés-, valamint barkács cikkek is

Számos kiskereskedelmi termékkör – mely a korábbi években csak alig tudott teret szerezni magának az online értékesítési piacon – 2021 első felére robbanásszerű fejlődési pályára állt. Immár olyan termékkörök online vásárlásától sem riadnak vissza a vásárlók, mint a napi élelmiszerek és fogyasztási cikkek – melynek forgalma a tavalyi bázishoz képest közel 50%-ot bővült –, valamint az otthonfelszerelés és a barkács (+35,7%). Ráadásul ez utóbbi területek bővülését a kormány otthonfelújítási programja is tovább élénkíti.

 

Az otthoni vagy hibrid munkavégzés, a digitális oktatás, valamint a nyári sportesemények (foci EB és az olimpia) együttesen idén is erős első féléves keresletet generáltak a műszaki – azon belül is a szórakoztató elektronikai és a számítástechnikai – cikkeknek. A szektor online forgalmának növekedése az első félév során 30,7%-os volt, a forgalma pedig elérte a 114 milliárd forintot. 

 

A növekedés mellett új kihívásokat is hozott 2021

A pozitív változások mellett ugyanakkor számos nem várt kihívást is hozott a pandémia a kereskedőknek:

A vírus következményeként kiesett ázsiai termelési kapacitások, valamint a nemzetközi tengeri szállítmányozás akadozása miatt korábban egyáltalán nem jellemző készlethiányok sújtják a kereskedelmet és annak online ágát. Az áruhiány ráadásul épp a leginkább keresett barkács, építőanyag, bútor, kert, szabadidő, sport és műszaki cikkek kapcsán a legjelentősebb, ami az árakra is komoly hatással van. A megnövekedett beszerzési árak pár hét alatt átgyűrűztek az értékesítési árakba is, hatást gyakorolva ezzel a belföldi online kereskedelemre is, elég csak a raktárkészletek méretére és a vállalt szállítási határidők megnövekedésére gondolni.

 

A nagyok felé lejt a pálya

Az online kiskereskedelmi piac a járvány megjelenése óta gyorsuló ütemben koncentrálódik: a fogyasztók a nagy, ismert webáruházak és kiskereskedelmi láncok irányába terelődtek, akik jellemzően folyamatosan bővülő választékkal és gyorsabb szállítással reagáltak a helyzetre, ráadásul általában eleve magasabb szortimenttel, biztosabb, kiszámíthatóbb raktárkészlettel rendelkeznek.

 

Szintén a nagyobb szereplőknek kedvez az is, hogy a folyton változó körülmények közvetlen következményeként még inkább felértékelődött a hagyományos bolthálózat megléte, mint a biztonság és az átjárható értékesítési csatornák jelképe.

 

Mi várható az év második felében? 

Az eddig eredmények fényében a következő félév kapcsán is bizakodóak a webáruházak, továbbra is a tavalyi bázist meghaladó növekedés várható az online kiskereskedelemben, azonban a bővülés mértéke jelenleg még nehezen becsülhető. A közelgő negyedik hullám és a kapcsolódó intézkedések ezúttal is nagyban befolyásolhatják az őszi, karácsonyi számokat.

 

MÓDSZERTAN

A közleményben szereplő adatok forrása a GKI Digital és az Árukereső.hu közös Online Kiskereskedelmi Index című kutatássorozata, melynek keretében 2014 óta készül felmérés a kosaras rendszerben működő, terméket (is) értékesítő, magyar nyelvű honlappal (is) rendelkező, forintban (is) árazó webáruházak 4000-es sokaságán. A felmérés eredményeiből készült kiskereskedelmi forgalmi modellezések bruttó értékek és csak a belföldi online vásárlók forgalmi adatait tartalmazzák. Az eredmények a különböző kiskereskedelmi szektorok szintjén is reprezentatívak.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32