Közeleg a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny beadási határideje

forrás: Prím Online, 2021. november 10. 15:44

Ötmillió forint jutalmat osztanak ki azon legeredményesebb kreatív fiatalok között, akik 2021. november 25-ig beadják nevezésüket. A kidolgozandó vagy megoldandó természettudományi ötlet, feladat legfeljebb kétoldalas vázlatával lehet nevezni. A felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban (10-10 M Ft) részesülhetnek.

A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával meghirdetett 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny beadási határideje 2021. november 25-én, 15 órakor lejár.

 

A Versenyen 14-19 éves fiatalok indulhatnak önálló projekttel. Pályázhatnak határon túli magyar fiatalok is. A kidolgozandó vagy megoldandó természettudományi ötlet, feladat legfeljebb kétoldalas vázlatával lehet nevezni.

 

 

Az idei kiírás szerint a kreatív fiatalok között összesen ötmillió forint jutalmat osztanak ki, a dobogós helyezés 100 többletpontot fog érni a 2022. évi egyetemi felvételi eljárás során. A legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban (10-10 M Ft) részesülnek. 

 

A legjobbak rangos nemzetközi versenyekre juthatnak el, pl. az EU Fiatal Tudósok Versenyére, az Egyesült Államokban rendezendő tudományos versenyek olimpiájára (Regeneron ISEF), valamint szakmai utakon, akár a Nobel-díj átadási ünnepségén is részt vehetnek. 

Az arra alkalmas pályázókat a Startup Campus ingyenes üzleti és forrásszerzési képzésben részesíti.

 

A jelentkezés részletei: www.innovacio.hu

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14