Magyar startup diktálhatja az új okosotthon és okostársasház trendeket
A piacon egyedülálló fejlesztéssel, az okosotthont az okostársasházzal és okosvárossal összekapcsoló alkalmazással mutatkozott be a Dubaji Világkiállításon az okosotthon-rendszer kidolgozásával foglalkozó magyar startup, a Chameleon Smart Home Zrt.
A Chameleon felhő alapú applikációja világelsőként köti össze a smart home – smart buliding – smart city hármasát, hiszen a piacon eddig minden szolgáltatás csak külön alkalmazással volt elérhető. A magyar fejlesztés iránt a nagy nemzetközi smarthome-gyártók is érdeklődnek. Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az okosváros alapköve az okosotthon, a gazdaságosabb és zöldebb jövőt az okostársasházban található okosotthonok teremtik meg. A Chameleonra 2017-ben figyelt fel a világ, újdonságuk, az okosotthonokkal kommunikáló okostársasházak révén; 2019-ben pedig elsőként fejlesztettek mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozót. A startup fejlesztéseit és a külpiacokon való bemutatkozását a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogatta.
A piacon egyedülálló fejlesztéssel, a smart buildinggel, egy okostársasház üzemeltetési megoldással és felhő alapú applikációval vett részt a Dubaji Világkiállításon az okosmegoldásokat kidolgozó magyar startup, a Chameleon Smart Home Zrt. A hiánypótló fejlesztés különlegessége, hogy társasházi megoldásaikkal lehetővé teszik a lakások és a társasház közös tereinek összehangolt működését, sőt az okosváros nyújtotta lehetőséghez is hozzákapcsolják a felhasználókat egyetlen kezelőfelülettel. A cég fejlesztéseinek versenyképességét nem csak a világkiállításon való részvétel bizonyítja, hanem az is, hogy az új megoldásról edukációs előadásokat is tartottak. A Chameleon a Dubaji Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében rendezett Város és vidékfejlesztés tematikus héten a Technológia és Innováció szekcióban prezentálta okostársasház megoldását a jelentős iparági szereplőknek.
Komplex smart building funkciók
A cég munkatársai egy alkalmazást, egy felhő alapú szolgáltatás koncepcióját mutatták be Dubajban. A megoldással a társasházat összefogó - eddig csak külön alkalmazásban elérhető - szolgáltatások jelennek meg ugyanabban az appban, amely az okosotthont vezérli. Egyetlen applikációval lehet akár a társasházban üzemelő fodrászhoz időpontot foglalni vagy közös költséget fizetni, de akár a társasház közös felhasználású eszközeit is meg lehet osztani, például egy elektromos autó használatát, vagy lebonyolítani egy biciklikölcsönzést. A Chameleon-mobilapp a mai okosotthon piac egyik leglátványosabb és legkönnyebben kezelhető megoldását nyújtja a felhasználók számára. Használatával egy okosotthon üzemeltetéséhez már nincs szükség tucatnyi alkalmazás feltelepítésére, a lakás minden elemét könnyedén irányíthatjuk, sőt a társasházi funkciókat is, például, hűtését, a kaputelefont, a garázskaput, vagy az autótöltőket.
Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Chameleon egyedülálló megoldása hídként köti össze a smart home – smart buliding – smart city hármasát, hiszen a piacon eddig minden szolgáltatás csak külön, több applikációval volt elérhető. Az újdonságnak számító kezelőfelület iránt a nagy nemzetközi smarthome-gyártók is érdeklődnek – jegyezte meg.
Smart ökoszisztéma egy applikációval
A Chameleon a fókuszt 2021-2022-ben a társasházaknak nyújtott egyedi fejlesztésekre és funkciókra helyezi, beillesztve azokat az okosvárosba. Egy társasház nem csak lakások összességéből áll, hanem közös terekből, üzleti egységekből, kültéri megoldásokból és parkolóból. Ezeket külön-külön felokosítva és azokat összhangba hozva képesek vagyunk egy smart ökoszisztémát létrehozni, ahol az egység nem egy lakás, hanem a teljes épületkomplexum, amely része az okosvárosnak. Képesek vagyunk a lakóközösséget összefogni, a működést harmonizálni és energia hatékonyan vezérelni a társasház életvitelét.
Az okosmegoldások elterjedése noha még alacsony szinten van, de Magyarországon is egyre több házban és lakásban használják ezt az új technológiát. Ma már a beruházók nem hagyhatják ki az okosmegoldásokat az új lakásokból, ami a fejlesztőknek alig 1 százalékos költségnövekedést jelent, a lakók pedig akár lépésről-lépésre, több év alatt is bővíthetik az elérhető funkciók számát, így a költségeket is fokozatosan vállalhatják. A technológia megállíthatatlan, ami ma még kuriózumnak számít, az holnap már az alapfelszereltség része lesz, az előzetes becslések szerint 10 éven belül minden új otthon valamilyen szinten okos lesz, pár éven belül pedig alapelvárás lesz, hogy minden újonnan épülő és felújításra kerülő lakás okosotthon legyen.
Szarvas Péter szerint hatalmas fejlődés előtt áll az okosotthon piac, ám Magyarország kissé lemaradva követi a nemzetközi trendeket. A Chameleon dedikált célja, hogy hozzásegítse Budapestet és Magyarországot is, hogy felkerüljön a fejlődő smart city-k listájára – mondta, és megjegyezte, hogy az okostársasházi működtetés éppen azt szolgálja, hogy nagy tömegeket érhessen el a technológiai fejlődés. A világkiállításon való részvételünktől azt várjuk, hogy nemzetközi szinten is megmérettessük a társasházi koncepciónkat és nyissunk a külpiacok felé – tette hozzá.
Az okosotthon fenntarthatóbb
A fenntarthatóság a legfontosabb közös ügye az emberiségnek, az elkövetkezendő években az egyéni felelősségvállalás még nagyobb hangsúlyt kap. A smart home otthonok energiahatékonysága jelentősen meghaladhatja a hagyományos lakásokét, így a környezettudatos okosotthon tulajdonosai a költségek akár 10 százalékát is megtakaríthatják. Az okosotthon-rendszerek azzal, hogy optimalizálják a fogyasztásunkat sokat tesznek a bolygóért is – mondta Szarvas Péter. A példák közé sorolta, hogy a megfelelő árnyékolással nyaranta könnyebben hűthetjük a lakást, míg télen a fűtést támogathatjuk vele, egy okostermosztát pedig azokra a helyiségekre korlátozza a fűtést, amelyekben időt töltünk.
A Chameleon vezérigazgatója kiemelte: az okosotthon az alapköve az okostársasháznak és az okoslakóparknak, amely beleilleszkedik az okosváros koncepción alapuló legmodernebb városfejlesztési elképzelésekbe. Az okosotthonban és az okostársasházban egyaránt vezérelhető a víz, az áram, az árnyékolás, a fűtő-hűtő rendszerek. Csőtörés esetén a rendszer - kizárva az emberi tényezőt -, elzárja a központi vezetéket, hogy megakadályozza a teljes elázást, extrém időjárási körülmény esetén pedig lehúzza a redőnyöket. A rendszer beállítja, hogy a középső lakást például nem kell annyi energiával felfűteni, mint egy szélsőt, vagy ahova besüt a nap ott kikapcsolja a fűtést, az árnyékos oldalon behúzza a redőnyöket, hogy bent maradjon a hő. Egyszerre fókuszál arra, hogy a lakók egyénileg beállított preferenciái teljesüljenek és a ház is a lehető leghatékonyabban működjön. Optimálisan elosztja az elérhető elektromos autó töltő helyeket. Az okosváros alapköve az okosotthon, az okos társasházban található okosotthonok teremtik meg a gazdaságosabb és zöldebb jövőt – fejtette ki Szarvas Péter.
Robbanásszerű fejlődés előtt áll a piac
A jövő pedig a legszerényebb becslések szerint is robbanásszerű fejlődést ígér ezen a piacon. A ma 90 milliárd dollárra tehető globális okosotthon-piac 2024-re több mint másfélszeresére, 158 milliárd dollár fölé nőhet. Magyarországon a piac 2020-as mérete 700 millió dollár körül volt, ami 2024-re megduplázódhat, 1,4 milliárd dollárra emelkedhet. A penetráció 2020-2024 között csaknem 10 százalékponttal ugorhat meg globálisan és Magyarországon is. 2020-ban világszerte a háztartások 9 százaléka, Magyarországon 4 százaléka élt az okosotthon lehetőségével, ez az arány világszerte 19 százalékra, hazánkban 14 százalékra nőhet 2024-re.
Szarvas Péter szerint a magyarországi piacon tapasztalható lendületet a kormány lakásfelújítási támogatási programja is erősítette. Bár a felújítás a fő cél mindenkinél, de sokan otthonaik okosítására is felhasználják ezt a támogatást. A Chameleonnál idén a támogatásokhoz köthető megrendelések 15 százalékát adták az összrendelésnek. A koronavírus-járvány is erősítette a megrendeléseket az automatizáció iránti növekvő igénynek köszönhetően, ugyanakkor a pandémia következményeként ezt az ágazatot is sújtja az alkatrészellátási probléma. A chiphiány gondot okozott, mert egy sor olyan chipet és alkatrészt használnak, amelyet az autóipar is alkalmaz és ez utóbbi elsőbbséget élvez a smarthome-rendszerek gyártóival szemben. Megoldásként úgy módosítottuk a hardvereinket, hogy többféle chipet is bele lehessen tenni, attól függően, milyen érhető el a piacon – mondta, és megjegyezte, hogy a hardverek átalakítására nagyon sok kreatív energiájuk ment el. Úgy látjuk, hogy a chiphiány még egy, másfél évig velünk marad, erre kell felkészülni a gyártóknak – figyelmeztetett.
Szarvas Péter a szakemberek képzését is kulcskérdésnek nevezte a jó minőségű okos otthonok tekintetében. „Minél funkciógazdagabb otthont szeretnénk, annál több szakértelemre van szükség” - mondta. A legnagyobb kihívás az okosotthon területén a fűtéssel és a gépészettel való integráció. Ezért is döntött úgy a cég, hogy oktatással erősíti a szakember utánpótlást. Mára már 120 villanyszerelőt kiképeztünk, az oktatást továbbfejlesztettük és a villanyszerelők számára értékesítési tréninget is indítottunk – mondta, és megjegyezte, hogy továbbra is várják a villanyszerelők jelentkezését, mert egy újabb piacot tudnak nyitni az okosotthonok felé.
Chameleon Smart Home Zrt. – startupból Magyarország legnagyobb gyártója
A Chameleon Smart Home története a cégalapító Szarvas Péter 2014-es lakásfelújításához vezethető vissza, amikor okosházának kiépítésekor az iparág óriási hiányosságaival szembesült, mert az okosotthonos megoldások zártak voltak és a részegységek nem kommunikáltak egymással. Így kezdődött egy hiánypótló, okosotthon funkciók között tolmácsszerepet is betöltő megfizethető rendszer kidolgozása. Hároméves fejlesztést követően, 2017 őszén megalakult a Chameleon Smart Home Kft., létrejött a Chameleon okosotthon-gyártó és fejlesztő technológiai startup. A hardveres és szoftveres oldalról egyaránt zajló fejlesztések és a programozhatóság elősegítése nyomán a Chameleon egy önálló okosotthonos rendszerré alakult, ami mérföldkő volt a cég életében. 2019-ben már közel 100 ingatlanban működött a Chameleon Smart Home rendszer, és elindult az eszközök tömeggyártása is. Újabb jelentős fejlesztés volt, hogy már nemcsak a Chameleon tudott csatlakozni más gyártók termékéhez, hanem ez visszafelé is működött. Automatizálták a legnépszerűbb funkciókat, új hardverek tökéletesítették az okosotthon élményt és a saját mobilalkalmazás távoli vezérlési lehetőséggel bővült.
A cég 2020. január közepén Zrt-vé alakult, ami megkönnyítette a tőkebevonást. Jelenleg 22 részvényese van, 2 befektetési alap, 2 magáncég és 18 magánszemély. A Chameleon csapata 20 főből áll. A Chameleon Smart Home Zrt. 2020-ig, pár év alatt megötszörözte, 2 milliárd forint fölé növelte cégértékét. A cég a járványhelyzet ellenére növekszik, a 2020-as 200 millió forint után, 2021-ben már 300 milliós árbevétellel számolnak. A Chameleon külföldön is terjeszkedik, Németországban van aláírt partneri megállapodásuk – disztribútorként viszik a rendszerüket, sorházakat építenek. Kanadába egy engedély megszerzése után indulhat a szállítás, és jól haladnak a távol-keleti tárgyalások is. A Chameleon Smart Home igazi sikertörténettel büszkélkedhet és további fejlődés elé néz. Jelenleg egy közel 1 milliárd forintos tőke bevonása lőtt áll a cég, középtávon pedig a tőzsdei bevezetés szerepel a tervek között. Kis startupként kezdték működésüket, mára pedig Magyarország legnagyobb okosotthonos gyártóiként jegyzik őket.
Megoldás a modern okosotthonok problémáira
A cél az volt, hogy megoldást keressünk a modern okosotthonok egyik legnagyobb problémájára, kiváltsuk a zárt rendszereket egy biztonságos rendszerfüggetlen, jövőálló és bővíthető megoldással, amelynek használata nagy felhasználói szabadságot ad, hiszen a lakás minden elemét akár más gyártótól is vásárolhatjuk – emlékeztetett Szarvas Péter. Saját tervezésű és gyártású hardverekkel és saját fejlesztésű szoftverekkel óriási előnyre tettünk szert a piacon, nem vagyunk kiszolgáltatva más gyártóknak, minden elképzelést meg tudnunk valósítani, és az összes okosfunkció egyetlen applikációval működtethető – tette hozzá a cégalapító.
A Chameleon, mint független okosotthon integrátor küldetése, hogy minden újonnan épülő, felújításra kerülő otthont, társasházat és irodát biztonságossá, kényelmessé, energia-takarékosabbá és felhasználóbaráttá tegyen kompromisszumok nélkül azáltal, hogy minden jelentős gyártó termékével integrálható és bővíthető rendszert hozott létre.
Kapcsolódó cikkek
- Az önkormányzatiság egy alkalmazásba költözött
- Egy kocka mind felett!
- Okosotthon trendek, amikre érdemes figyelni!
- A Sony közreműködik a római okos város kísérleti projektben
- 5 otthoni okosmegoldás, ami nélkülözhetetlen lesz a jövőben
- Hazánkba is megérkezett a Wiser!
- Megnyitottak a Xiaomi bemutatótermek a BAUHAUS szakáruházaiban
- Xiaomi okosotthon-bemutató terek nyílnak a BAUHAUS hazai szakáruházaiban
- Jövő héten tartják az első magyar okosotthon-konferenciát
- Okosotthon központ a Hörmann-tól
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.
Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá
A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).
A félelem és a kapzsiság irányítja a kriptopiacot
A befektetői hangulat jelentősen befolyásolja a kriptovaluták értékét a metaverzum kriptopiacán visszaeséskor – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem új kutatásából.