Ők a 2021-es Év Gyára shortlistesei!

forrás: Prím Online, 2022. március 15. 09:58

2021-ben hetedik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend magazin kiadója, a PPH Media az Év Gyára versenyt, amelyben Magyarország legjobban működő gyártóvállalatait keresik. 

A pályamunkákat ebben az évben is a Process Solutions Group értékelte, mint a korábbi években. Illetve egyes kategóriákban további szakértők bevonása történt, az E.ON Hungária Zrt. (energiahatékonyság kategória), illetve a SZTAKI (ipar 4.0 kategória) is kivette a részét a pályázatok elbírálásából. Így a már ismert és működő szempontrendszer szerint rangsorolták a nevezett gyárakat. A versenyzőkre még a helyszíni auditok várnak – a gyárlátogatások során kapott pontszámok határozzák majd meg a végleges eredményeket.

 

Visszatérő és új vállalatok is találhatók a nevezett, illetve a shortlistre került cégek listáján, több iparágból is. A korábbi évekhez hasonlóan nemcsak a tevékenységi körüket tekintve, hanem árbevételüket illetően is jelentősen eltérnek egymástól, ezért idén is külön értékelik a kkv- és nagyvállalatokat.

 

Ennek megfelelően a 2021-ben nevezett vállalatok szűkített listája a következőképpen alakul:

•  Bridgestone Tatabánya Kft.

•  CE Glass Zrt.

•  Continental Automotive Hungary Kft.

•  Electraplan Kft.

•  IBM DSS Kft.

•  KALL Ingredients Kft.

•  Ökotej Zrt.

•  R-Water Kft.

•  Vajda Papír Kft.

 

Az egyes kategóriákban – a pontszámok függvényében – születik majd egy kkv és egy nagyvállalati nyertes, az összetett győzelmet pedig olyan cégek szerezhetik meg, amelyek több kategóriában is pályáztak, és azok közül legalább egyben első helyezést értek el. Az összetett Év Gyára díjat a korábbi évekhez hasonlóan most is külön osztják ki a 3 milliárd forint alatti, a 3–15 milliárd közötti, valamint a 15 milliárd feletti éves nettó árbevétellel rendelkező vállalatoknak.

 

A verseny következő fázisában a PPH Media szakmai partnereiből és a kiadó képviselőiből álló csapat helyszíni auditokon értékel majd, személyesen felkeresve a shortlistre került vállalatokat. Ezt követően az összesített eredményeket a szakértői zsűri előtt a Process Solutions Group prezentálja, amelyben a támogató vállalatok, a főtámogató Vodafone Business, a kategóriatámogató E.ON Hungária Zrt., továbbá a partnerek, az Ipar Napjai, az Automotive Hungary kiállítások, valamint a SZTAKI és az EPIC InnoLabs kollégái értékelik a versenyzőket.

 

Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadásra májusban kerül sor az érvényben lévő járványügyi szabályozások betartásával.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14