Nemzetközi összehasonlításban is sikeres a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer

forrás: Prím Online, 2022. március 24. 20:24

Small Business, Big Deal címmel szervezett nemzetközi hibrid konferenciát a Makronóm Intézet az OECD gazdasági tanácsadó testülete (Business at OECD), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) részvételével. A rendezvényen az Innovációs és Technológiai Minisztérium meghívásából részt vett Yoshiki Takeuchi, az OECD főtitkár-helyettese is.

„Az OECD közreműködésével készült magyar KKV Stratégia a legjobb Európában” – jelentette ki Alberto Carvalho Neto, a JEUNE, az európai fiatal vállalkozókat tömörítő szervezetek egyesületének elnöke.

 

A nemzetközi konferencia, amely a hazai és nemzetközi kis- és középvállalkozások jelenlegi és várható jövőbeli lehetőségeire és szakpolitikai támogatására fókuszál, Budapesten most első alkalommal, 2022. március 22-én került megrendezésre.

 

 

Yoshiki Takeuchi, az OECD főtitkár-helyettese köszöntőbeszédében elmondta: „A kis- és középvállalkozások gazdaságaink alapkövét jelentik, hiszen ezek a cégek biztosítják a foglalkoztatás oroszlánrészét, továbbá az innováció és növekedés hajtóerejét. A Covid-19 pandémia okozta gazdasági válság nagy nyomás alá helyezte a KKV-kat, amelyek viszont mára a kormányzati intézkedéseknek, illetve a vállalkozások ellenálló- és alkalmazkodóképességének köszönhetően a krízishelyzetből való kilábalás kulcsszereplőivé váltak. A KKV-kat továbbra is kiemelten támogatnunk kell, véleményünk szerint erre három fókusz területen van szükség: beruházásösztönzés, digitalizáció és fenntarthatóság. Az OECD szorosan együttműködik Magyarországgal a KKV szektor fejlesztése érdekében. Támogatjuk és jógyakorlatnak, követendő példának tartjuk a kormány mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítését célzó, 2019-2030 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját”.

 

A Makronóm Intézet által szervezett konferencia résztvevői elismerően nyilatkoztak és hasznos nemzetközi jó példaként méltatták a Magyar KKV Stratégiát és a hazai kis-és középvállalkozások támogatását segítő intézkedéseket.

 

„A magyar kkv stratégia operatív megvalósításából fakadó állami intézkedések nagyon jól célzottak, különösen az IKT-fejlesztések és a digitális átállás területén.” – mondta Biserka Sladovic, a Horvát Munkaadók Szövetségének tanácsadója.

 

Dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár mutatta be a kormányzat válságkezelő intézkedéseit és eredményeit. „Az OECD segítségével alkottuk meg 2019-ben Magyarország első KKV stratégiáját. Meghallgattuk a vállalkozásokat és olyan vállalkozásfejlesztési rendszert alakítottunk ki, amiben gyorsan forráshoz jutnak, ráadásul nulla százalékos kamatra, amivel egy százmilliós hitelnél 25 millió forintot takarítanak meg a törlesztőrészleteken. Kilencszeresére növeltük a beruházásösztönző rendszerek hatékonyságát. Az elmúlt két év alatt háromszor annyi céget, mintegy 18.000 vállalkozást értünk el, mint az azt megelőző hat évben. 2010 előtt pedig ennek a töredékét. Biztosítjuk, hogy a források az adófizetők szempontjából jól hasznosuljanak: a nyertes pályázóknak másfélszer-kétszer-háromszor gyorsabb ütemben kell bővülniük, mint a GDP, ha ezt nem érik el, akkor a támogatásuk kamatmentes hitellé alakul. Előnyben részesítjük azokat a vállalkozásokat, amelyek élvonalbeli technológiákat és gazdaságzöldítési beruházásokat hajtanak végre és ösztökéljük a cégeket a digitalizációra, mert azok fogják megnyerni a 2020-as évtizedet és azok fogják megerősíteni a náluk dolgozók munkahelyeit, akik okosabban és szervezettebben dolgoznak.”

 

 

A rendezvényre közel 20 országból érkeztek szakértők, többek között a régió legnagyobb gazdasági érdekképviseleteinek vezetői, az európai fiatal vállalkozói szövetség, a JEUNE elnöksége, az EuCham nemzetközi partnerei, valamint az Amazon és a Viber nemzetközi képviselői közül.

 

Kiemelkedő jelentőségű hazánk számára, hogy a legkiválóbb szakértők és az OECD KKV-kal foglalkozó legfontosabb szakértői Budapestre látogattak. „A kisvállalkozók a COVID miatt nagyon sérülékeny helyzetbe kerültek világszerte és nekünk, vállalkozói szervezeteknek fontos feladatunk, hogy az üzleti szféra valós igényei alapján segítsünk megfelelő eszközöket és programokat javasolni az OECD tagállamoknak. Ennek a munkának egy komoly mérföldköve ez a konferencia” – fogalmazott Dr. Kovács Patrik, a Business at OECD KKV bizottságának elnöke és a VOSZ Társelnöke.

 

„A magyar vállalkozások beruházásaihoz tudást is adunk: szakértői szolgáltatásokat vehetnek igénybe, modern mintaüzemeket látogathatnak a cégek és a világon egyedülálló módon a Vali.hu-n, a vállalkozói információs portálon három kattintásra személyre szabott támogatási lehetőségekhez juthatnak a vállalkozók. A tudásteremtésbe bevonjuk a cégeket is: az átalakított szakképzésben egy náluk dolgozó diák után havi 200-250 ezer forintot kaphatnak a vállalkozók, cserébe a minimálbér 60 százalékát, 140 ezer forintot kell adniuk a diákoknak. A 70 milliárdos felnőttképzési programban pedig arra képeztethetik munkavállalóikat, amire szeretnék és ehhez akár évi félmillió forintot is igénybe vehetnek a vállalkozások. A világon egyedülálló módon összekötöttük a felnőttképzési adatbázist a NAV adatbázisával, így meg tudjuk mondani egy képzésről, hogy elvégzése mennyivel növeli a foglalkoztathatóságot és a munkavállaló potenciális bérét” – folytatta Dr. György László a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer bemutatását.

 

A konferencia keretein belül a nemzetközi példák mellett bemutatásra kerültek szakpolitikai javaslatok is, valamint Cynthia Lavison, az OECD politikai elemzője bemutatta az Európai Bizottság és az OECD által közösen kifejlesztett Better Entrepreneurship Policy Toolkit használatának előnyeit is a résztvevőknek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32