Felvételi programot indít az SAP az Ukrajnából érkező menekülteknek

forrás: Prím Online, 2022. április 9. 10:07

Speciális toborzási programot jelentett be az SAP, hogy az Ukrajnából érkező menekülteknek a globális irodahálózatán keresztül álláslehetőséget biztosítson. A kezdeményezés célja, hogy az Ukrajnából származó képzett menekülteknek megfelelő munkalehetőséget kínáljanak az SAP-nál Németországban, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban vagy Szlovákiában. 

A program részeként az SAP külön erre a célra indított egy online felületet, ahol az Ukrajnából érkező menekültek számára releváns szabad álláshelyeket hirdeti. Az oldalon az érdeklődők nem csak tájékoztatást és választ kaphatnak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre, hanem lehetőség van arra is, hogy gyorsított eljárásban pályázzanak. Ezt megtehetik adott esetben a végzettséget és a referenciákat igazoló dokumentumok hiányában is, így a felvételi folyamat jelentősen felgyorsul.

 

A felkínált állások többek között a szoftverfejlesztés, az értékesítés, a tanácsadás, valamint az operációt támogató funkciók – például a HR és a pénzügy – területéről származnak. A németországi állásoknál lehetőség van részmunkaidős, illetve határozott időtartamú szerződéses munkaviszony választására is.

 

Az SAP "Pledge to Flex" kezdeményezésének megfelelően az alkalmazottak rugalmasan dolgozhatnak. A háború miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő ukrán alkalmazottak a felkínált állás mellett a beilleszkedést segítő anyanyelvi mentorálást, egészségügyi és lelki segélynyújtást, nyelvoktatást, és szükség esetén gyermekgondozási támogatást is kaphatnak, országonként változóan. Bizonyos esetekben munkabér-előleg is kérhető.

 

„Az ukrán háború a régió minden SAP tagvállalatának dolgozóját megérintette. Ahogy a pandémia esetében is, a mostani humanitárius válságban is rendszerszintű megoldást igyekszik kínálni a vállalat. Az üres álláshelyek betöltésére felállított gyorsított eljárásrenddel és a munkavégzéshez szükséges biztonságos feltételek kialakításával valódi, előremutató segítséget tud kínálni az SAP. Emellett saját fejlesztésű szoftvereket is felajánlottunk humanitárius szervezeteknek, hiszen az SAP megoldásai a menekültek regisztrálásában, az önkéntes erők koordinálásában és a segélyek beszerzésében is segítségükre lehetnek” – mondta el Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

 

Természetesen a speciális állásportál nem az egyetlen módja az SAP által nyújtott segítségnek, hiszen az SAP a konfliktus kirobbanása óta több módon is támogatta már a háború elől menekülőket: a régió országaiban működő SAP leányvállalatok eddig mintegy 4000 menekült elhelyezésében működtek közre szállás biztosításával.

 

Azokat, akik szeretnék kihasználni a kezdeményezést, arra kérik, hogy látogassanak el a https://jobs.sap.com/content/Stand-with-Ukraine/ weboldalra.

Kulcsszavak: SAP SAP Hungary

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14