Teljesítmény és esztétika egy abroncsban
Amikor az esztétika szóba kerül az abroncsszektor kapcsán, a hangsúly gyakran automatikusan a felnikre kerül. A Continental SportContact 7 azonban most azt bizonyítja, hogy egy gumiabroncs forma, funkció és dizájn tekintetében is képes kivételes teljesítményt nyújtani. A legrangosabb nemzetközi formatervezési díjak közül kettőt is bezsebeltek az új hannoveri sportabroncsok: a Red Dot termék dizájndíjat, valamint az iF DESIGN kitüntetését.
„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy sportos zászlóshajó termékünk nemcsak a teljesítményével tudta meggyőzni az abroncsok rajongóit, hanem a világ minden tájáról érkező formatervezők is elismerték munkánkat ezekkel a díjakkal” – adott hangot örömének Enno Straten, a Continental EMEA régiójának abroncscsere üzletág stratégiáért, analitikáért és marketingért felelős igazgatója. A fejlesztés során a szakértő tervezők három fő cél mentén haladtak: az első, hogy a sikeres SportContact abroncsok hosszú sorának egy hiteles „következő generációját” fejlesszék ki; a második, hogy a kidolgozott innovációikat a lehető legjobb módon tegyék láthatóvá; a harmadik pedig, hogy a tervezési nyelvet a modern sportautókéhoz igazítsák.
A rangos Red Dot díj a termékdizájnért
A 2022-es Red Dot díj 48 nemzetközi szakértőből álló zsűrije a „jó dizájn és innováció keresése” során szakszerűen, egyénileg és átfogóan értékelte a 60 országból pályázó termékeket a Red Dot díj termékdizájn kategóriájában. Csak azokat a termékeket díjazták, köztük a Continental SportContact 7-et is, amelyek kiemelkedő tervezési minőségükkel képesek voltak meggyőzni a szakértőket. A zsűri szerint az elismeréssel jutalmazott vállalatok pályamunkáikkal új mércét állítottak fel a formatervezésben, Dr. Peter Zec, a Red Dot kezdeményezője és vezérigazgatója pedig a következőképpen nyilatkozott a díjátadóról: „Ebben a versenyévben különösen döbbenetes volt az a kitörő kreativitás, amelyet a díjnyertes termékek képviselnek. Az, hogy még mindig vannak olyan dizájnok, amelyek formailag és funkcionalitásukban is képesek meglepetésekre, valóban lenyűgöző és dicséretes.”
A SportContact 7 csaknem 11 ezer induló közül került ki győztesen
A sportos, ultranagy teljesítményű gumiabroncs továbbá a világhírű iF DESIGN védjegyet is megszerezte az idei évben, az „Autó/Jármű” kategória „Termék” tárgykörében jutalmazták. Az iF DESIGN díjat évente egyszer adja át a világ legrégebbi független formatervező intézménye, az iF International Forum Design GmbH. A SportContact 7 abroncs innovatív formájával és funkciójával lenyűgözte a 132 tagú független, nemzetközi szakértő zsűrit. A díjra nagy számban neveztek jelentkezők, a zsűritagoknak 57 ország csaknem 11 ezer pályaműve közül kellett kiválasztaniuk azokat, akiknek odaítélik az áhított minősítést.
Kapcsolódó cikkek
- A Bridgestone hiperhatékony gumiabroncsot fejleszt a Mercedes-Benz VISION EQXX számára
- Harmadszor is az Év gyára a budapesti Continental
- Két díjjal jutalmazták a TCL légtisztítóit
- PET-palack újrahasznosításával készít gumiabroncsot a Continental
- Az LG Objet kollekció arany minősítést kapott a világ egyik legrangosabb dizájnversenyén
- A Samsung 71 iF Design Díjat nyert el 2022-ben
- Áremelkedés várható a gumiabroncsok piacán
- Új ügyvezető a veszprémi Continental gyár élén
- A Bridgestone egyedi abroncsokat fejleszt a Maserati új modelljére
- Megszerezte első tesztgyőzelmét az új Continental SportContact 7 gumiabroncs
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.
EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat
Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében. Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.
Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.
Kávét rendel majd az LG autós asszisztense, ha fáradt a sofőr
Az LG Electronics (LG) bemutatta a fejlett autóipari technológiai koncepciókat felvonultató Mobility Labworks sorozat legújabb tagját, a jövő önvezető autóiba szánt Digital Cockpit gamma elnevezésű megoldást. Az alfa és beta modellek tavalyi debütálása után ez a harmadik az innovatív digitális interfészek sorozatában, amelyek izgalmas bepillantást nyújtanak a mobilitás jövőjébe.