Új autóipari kutató-fejlesztő központ Zalaegerszegen
2022. szeptember 12-én ünnepélyes keretek között tették le a Bosch új kutató-fejlesztő és tesztelő komplexumának alapkövét Zalaegerszegen, a ZalaZone tesztpályához közvetlenül kapcsolódó területen. Az eseményen köszöntőt mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, a város képviseletében a programon Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester is részt vett.
A beruházás 11,4 millió euróból valósul meg és a 3500 négyzetméternyi területű Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg 200 fejlesztőmérnöknek ad majd lehetőséget arra, hogy formálják a jövő meghatározó autóipari technológiáit.
„A Bosch csoport világszerte elkötelezetten kutatja a jövő technológiáit, Magyarországon is évről évre erősítjük kutatás-fejlesztési tevékenységünket. Néhány napja adtuk át a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, most pedig elkezdjük a Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg építését. Miskolci és maklári telephelyünkön is végzünk K+F tevékenységet, ma már minden ötödik munkatársunk innovációval foglalkozik” – mondta dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. A Bosch új, zalaegerszegi komplexumában több fókuszterülettel is foglalkoznak majd, az önvezető autózással, az elektromobilitással és a mesterséges intelligenciát használó technológiákkal.
Tovább növeli kutató-fejlesztő- és tesztelőkapacitását a Bosch
Közel négyezer Bosch munkatárs dolgozik a jövőt meghatározó technológiák kutatásán és fejlesztésén Magyarországon, az új zalaegerszegi komplexummal pedig tovább nő ez a kapacitás. A Bosch már jelenleg is használja a ZalaZone-t vezetéstámogató rendszerek tesztelésére, az új szatelit lokációval azonban még tovább bővülhet az aktivitás a térségben. A tervek szerint kétszáz új munkatársat vár majd a zalaegerszegi Bosch, megfelelő helyszíne lehet a cégen belüli nemzetközi együttműködéseknek is.
A Bosch Zalaegerszegen főként a vezetéstámogató rendszerekhez, valamint az autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztésekkel és tesztelésekkel foglalkozik majd, például radar- és kameraalapú rendszerekkel vagy lézeralapú távérzékeléssel. Emellett részt vesz vezetéstámogató rendszerek, műszerfalak, kormányvezérlő rendszerek, elektromos motorok és ABS-rendszerek fejlesztésében és tesztelésében is.
Világszínvonalú műhely és műszerek segítik a tesztelést
A Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg a ZalaZone melletti tízezer négyzetméteres telken helyezkedik el, ahol egy kétezer négyzetméteres irodaépületet, valamint egy ezerötszáz négyzetméteres műhelyt alakítanak ki. Utóbbit a többi között nyolc tesztautószerelő-állomással, valamint diagnosztikai műszerekkel szerelik fel, és alkalmas lesz mind a belsőégésű-, mind az elektromos motorral hajtott autók tesztelésére.
A tervek szerint az épületek 2023 decemberére készülnek el, a teljes beruházás lezárása pedig 2025-re várható. A beruházás a magyar kormány támogatásával valósul meg.
Együttműködés a Széchenyi István Egyetemmel
A most épülő zalaegerszegi komplexum fontos szerepet játszik majd a Bosch kutatás-fejlesztési ökoszisztémájában, amelynek célja az ipari-technológiai és az egyetemi-akadémiai világ szoros együttműködése. E közös munka megerősítését szolgálja az a szándéknyilatkozat is, amelyet az alapkőletételen írt alá a zalaegerszegi épületeit aznap átadó győri Széchenyi István Egyetem és a magyarországi Bosch csoport. A felek az oktatásban, valamint a kutatás-fejlesztésben is kibővítik együttműködésüket.
Kapcsolódó cikkek
- Magasabb szintre lép a Bosch az önvezető technológiák fejlesztésében
- Ütközéselkerülő rendszer segít megelőzni a villamosbaleseteket Budapesten
- Dr. Steffen Haack a Bosch Rexroth AG új vezérigazgatója
- „Életre tervezve” – félvezetőkkel: a Bosch további milliárdokat szán chipekre
- Hidrogénoffenzíva a Boschtól
- Kibővíti és megújítja duális képzési együttműködését a Bosch Miskolcon
- Ipar 4.0 szakmai díjjal ismerték el a Széchenyi István Egyetem ipari digitalizációs vállalati megoldásait
- „Kiváló kutatási infrastruktúra” címet kapott a JKK
- A Bosch eurómilliárdokat fordít a klímasemleges technológiákra
- A hallgatók számára is előnyös a Széchenyi István Egyetem egyre erősebb jelenléte a ZalaZONE parkban
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).