Ésik Róbert az EY partnereként segíti tovább a vállalatokat
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) korábbi vezérigazgatója szeptember 1-jével csatlakozott az EY-hoz. Ésik Róbert feladata, hogy segítsen a bővítést tervező cégeknek megtalálni a tökéletes beruházási helyszínt Európában, a Közel-Keleten, Indiában vagy Afrikában.
Ésik Róbert 2014-től közel 8 éven keresztül irányította a Nemzeti Befektetési Ügynökséget (HIPA). Ez idő alatt csapatával mintegy 1 900 beruházási projektet kezelt 31,3 milliárd euró értékben, aminek eredményeként több mint 120 000 munkahely jött létre. Az általa vezetett szakmai szervezet számos nemzetközi elismerést kapott, és az ügynökségen keresztül olyan jelentős ágazatokban valósultak meg fejlesztések, mint a járműipar, az elektronika, az élelmiszeripar, az élettudományok, az üzleti szolgáltatások, valamint az infokommunikációs (IKT) szektor.
Ezt megelőzően Róbert több mint 15 évet töltött különböző vezetői pozíciókban olyan meghatározó globális IKT cégeknél, mint az Alcatel, a Siemens, a Nokia vagy az Amazon Web Services.
„Ésik Róbert a külgazdaság élénkítésének és a befektetések ösztönzésének egyik legmeghatározóbb hazai alakja. Nagyon örülök, hogy széleskörű szakmai tapasztalatával mostantól az EY ügyfeleit segíti” – emelte ki Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője. „Róbert a legmegfelelőbb ember arra, hogy országokon átívelő projektekben is hatékonyan tudja támogatni a vállalatokat beruházási döntéseik meghozatalában. Érkezésével még tovább erősödik az EY Magyarország globális gazdaságban betöltött szerepe és jelentősége” – tette hozzá.
„Az EY-nál lehetőségem lesz az elmúlt időszakban szerzett sokrétű tapasztalataimat kamatoztatni. A célom változatlan – támogatni a vállalatok növekedési terveit, megtalálni a tervezett befeketések ideális helyszínét, valamint hozzájárulni ahhoz, hogy minél több, magas hozzáadott értékű munkahely jöhessen létre a jövőben is” – hangsúlyozta Ésik Róbert, az EY Európa, Közel-Kelet, India és Afrika (EMEIA) térség helyszínkiválasztási tanácsadásért és állami támogatásokért felelős partnere.
A közgazdász végzettségű pénzügyi szakértő diplomáit a Budapesti Corvinus Egyetemen és a párizsi Panthéon Assas Egyetemen szerezte.
Kapcsolódó cikkek
- Az EY az Év Transzferár-tanácsadója Magyarországon
- A Bosch Rexroth az Elmo Motion Control felvásárlását tervezi
- ERP2U néven folytatja a magyar UNIT4 csapat
- Több mint másfélmillió eurós beruházás a Schneider Electricnél
- Két és félszeresére növelte árbevételét a tőzsdei újonc ViVeTech
- Az eMAG megerősíti magyarországi menedzsmentjét
- Digitalizálódó vállalatok vezetői az IVSZ elnökségében
- Budapesten nyitotta meg európai regionális központját a BlueVoyant
- Új turizmusiparági szakértő a PwC Magyarországnál
- Az LG csatlakozik a Home Connectivity Alliance-hez
CEO/CIO ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.