Új világ jön a vásárlásban: nem lesznek már olyan árakciók, mint régen
A boltok polcain folyamatosan tapasztaljuk a termékek drágulását. Nagy nevű és múltú éttermek, cukrászdák zárnak be, mert az egyre emelkedő inflációval szemben nincs más megoldási lehetőségük. A mostani helyzet senkinek sem egyszerű, de egy jól működő marketing stratégiával nem csak, hogy talpon lehet maradni, de még növelni is lehet a cégek számára az árbevételt. De az igaz, hogy minden megváltozik, ebbe erősen beletartoznak a vásárlási szokások is.
Nebehaj Vanda, a Mazuri Marketing tulajdonosa szerint annak ellenére, hogy folyamatosan drágul minden, mégis el fog indulni egy árverseny, csak másképp.
„Nem tud majd olyan árverseny kialakulni, mint korábban. Lesznek árakciók, de amit régen tudtak kínálni a boltok az 50, 70 vagy akár 90 százalékos leértékelések meg fognak szűnni. Helyette visszatér a régen oly népszerű kuponozás vagy a termékajándékok. A vásárlók viselkedése már most megváltozott, de ez a változás csak még jelentősebb lesz. „Meghúztuk a nadrágszíjat” – ahogy ezt sokan mondják. Már nem vesszük meg az első cipőt, hanem szétnézünk, hogy hol olcsóbb. Tudatosabbak lettek az emberek, és megalapozott döntéseket hoznak” – véli a marketing szakember.
Már az idei karácsony is más lesz
Napi szinten változnak a termékek árai, mert drágulnak az alapanyag árak és a beszerzési árak is. Nebehaj Vanda szerint, amíg ilyen bizonytalanok a nemzetközi körülmények, addig ezek a változások jelen lesznek az emberek életében.
„Még mindig azt látjuk, hogy nő a vásárlások száma. Nyilván ez egy idő után meg fog szűnni. A vásárlók jobban meggondolják a döntéseiket, és addig kell egy olyan professzionális rendszert felállítani a cégeknek, amivel optimalizálni tudják a jelenlétüket. Erre 2-3 hónapjuk van, mivel már az idei karácsonyi időszak is más lesz, mint amit eddig megszoktunk” – tette hozzá a Mazuri Marketing tulajdonosa.
Ha újra kell tervezni, nincs idő megijedni
Jól megfigyelhető, hogy a cégek visszavettek a marketing költségekből ebben az erősen megváltozott gazdasági helyzetben. Mindenki próbál talpon maradni, pedig ez korántsem egyszerű, főleg azok után, hogy épphogy kiheverték a Covid-sokkot.
„Kétféle helyzetet tapasztalunk: vannak azok a cégek, akik megálltak és minimalizálják a költségeiket. És vannak azok, akik megpróbálnak újratervezni ebben a nehéz helyzetben. Ők egy olyan stratégiát készítenek, amivel bevételt tudnak növelni, még akkor is, ha ez nem egyszerű. Az emberek, így a cégek sem szeretik a változásokat, hiszen minden változás teljes folyamatokat érint. Sok plusz munkával jár, és mindig van kockázata is. De ha jó a terv, ha átgondolt és folyamatosan tesztelik, akkor a változások fejlődést hozhatnak. Nincs olyan nehéz helyzet, amikor ne lehetne cél új típusú célcsoport felkutatása, vagy épp új vásárlók elérése. Az új stratégia lehet az is, hogy a külföldi kereskedelem irányába fordulnak a cégek, de ilyenkor sem szabad sokkot kapni, ha a bevétel a sokszorosa lesz a megszokottnak. Olyankor mindig realizálunk, hogy a költés megfelelő legen, ha kell új hirdetési formákat találunk ki. Ma már az automatizált marketing sok mindenre megoldást tud adni. Szerencsére már rengeteg eszközünk van ahhoz, hogy egy céget – főleg az online térben – erősítsünk” – mondta Nebehaj Vanda, a Mazuri Marketing tulajdonosa.
Sokan még mindig idegenkednek az online jelenléttől
A magyar cégeknek még mindig van egy jelentős hányada, aki nincs jelen online, pedig ma már ez teljesen elképzelhetetlen egy sikeres működéshez.
„Ez teljesen megdöbbentő számunkra, hiszen egy weboldal ma már alap kellene, hogy legyen. A Covid-19 járvány jelentősen átalakította a vásárlási szokásokat. Ha egy cég akkor nem lépett online és mégis talpon tudott maradni, de még a mostani válság alatt sem lép, akkor szinte biztos, hogy el fogják őt söpörni. Az online jelenlét ma már alapvető dolog ahhoz, hogy egy cég – bármekkora is – működni tudjon” – véli a szakember, aki azt is megjegyezte, hogy azok, akik a világjárvány alatt nem adták fel és fejlődni tudtak ma piacvezetői annak a szegmensnek, melyhez tartoznak.
„Hasonló várható most is, és ez nagyon fontos üzenete ennek az időszaknak. Nehéz racionális döntést hozni ezért az is fontos, hogy a cégvezetők a saját mentális egészségükkel is foglalkozzanak. Ne hallgassanak a negatív hangokra, amik érkezhetnek a barátoktól, családtól vagy akár a médiából is. Ne pánikdöntések szülessenek, hanem vegyék észre a negatív dolgokban is a pozitív lehetőségeket” – tette hozzá Nebehaj Vanda.
Kapcsolódó cikkek
- Black Friday 2022: a megélhetési válság ellenére is növekedhet a magyarok költekezési kedve
- A közép-kelet európai régióban a vásárlások 15 százaléka zajlik az online térben
- Késleltetve jelenik meg az infláció az e-kereskedelemben
- A ruházat mindent visz, de az egészséget is online vesszük
- Glami.hu: nem várható visszaesés az online divatkereskedelemben
- Az szja-visszatérítés látványosan fékezte a hazai e-kereskedelem lassulását
- Liferay Digital Talks: digitalizáció az online élelmiszer-kereskedelemben
- Minden webshop képes lehet az aznapi házhozszállításra
- Glami.hu: jelentős értékesítési csatornává nőtte ki magát a livestream vásárlás
- Glami.hu: Magyarországon a divatcikkek ötödét webáruházak értékesítik
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.