Digitalizáció: Van hova fejlődni a magyar cégeknek
Az EDITEL nemrég kutatást végzett a vállalati adatok és dokumentumok archiválásáról, ami többek között azt vizsgálta, hogy mennyire elterjedt a digitális archiválás, megbíznak-e a felhőalapú szolgáltatásban, és hogy készek-e elhagyni a papírt, mely fontos szempont a fenntarthatósági célok elérésében is.
A digitális archiválást ma már egyre több helyen alkalmazzák, ami nemcsak a koronavírus-járvány egyik velünk maradt pozitívuma, hanem fontos lépés lehet a cégek fenntarthatósági törekvéseinek figyelembevételénél is. Épp ezért az EDITEL több mint 100 magyarországi telephellyel rendelkező céget kérdezett meg ebben a témakörben.
A kutatásra összesen 16 különböző szektorból, és többségében senior alkalmazottaktól, középvezetőktől, illetve felsővezetőktől érkeztek válaszok. Meglepő eredmény, hogy a megkérdezett cégek egyharmadának nincs kialakult folyamatszabályozási rendszere az archiválásra, negyedük nem is archiválja digitálisan a dokumentumokat, sőt, majdnem 15 százaléknál már veszett is el emiatt fontos irat. Aki viszont archivál, az többségében jogi dokumentumokat (95,7 százalék), számlákat (91,4 százalék), teljesítési igazolásokat (73,1 százalék), valamint audit anyagokat (71 százalék).
A digitális archiválásra azonban több megoldás létezik. A kérdőív arra is kitért, hogy azok a kitöltők, akiknél már van ilyen rendszer, milyen szempontok alapján döntöttek. A válaszadók számára a három legfontosabb tulajdonság az a könnyű kezelhetőség, a hozzáférhetőség, és a kereshetőség volt. De a döntéshozatalnál nemcsak ezek, hanem az archiváló rendszert biztosító cég piaci helyzete, illetve az általuk kínált garancia is jelentős tényező volt.
A megkérdezett cégek 57 százaléka megbízik a felhőalapú szolgáltatásban, 43 százalékuk azonban a lokális rendszert tartotta a cég igényeihez inkább megfelelőnek.
A koronavírus-járvány home office-os időszaka után már nemcsak a digitális archiválás, hanem az elektronikus adatcsere is egyre fontosabb egy hatékony cég működésében. Ezek a rendszerek alkalmasak az egymástól különálló, de együttműködő szervezetek – például a partnerek vagy az ügyfelek – szerződéseik, számláik elektronikus kezelésére, majd azok archiválására is. A vállalati kommunikáció leegyszerűsödik, a digitálisan archivált dokumentumok nemhogy nem vesznek el, de kereshetőek is lesznek, amivel nemcsak hatékonyabbá válnak a cég belső munkafolyamatai, hanem fenntarthatóbbá is válik a napi működés.
Kapcsolódó cikkek
- Digitalizációval menekülhetnek előre a mostani válságból a hazai turisztikai szereplők
- Digitalizációból állít követendő példát a hazai cégek elé a Digiméter
- Kiterjesztett valósággal segíti az ipari digitalizációt két világcég
- A Vodafone gyorsabb, stabilabb internettel és digitális megoldásokkal járul hozzá az agrárágazat működtetéséhez
- Digiméter: Stagnálást mutatnak a hazai kkv-k a digitális versenyképesség terén
- Különleges helyszínen adott tanácsot a Telekom
- Digiméter 2022: a digitálisan legfejlettebb pénzügyi területhez kellene felzárkózni
- A hazai cégek többsége az informatikai fejlesztéseken is spórolna az energiaszámlára
- Akár 80%-os költségmegtakarítást hozhat a cégeknek a HR folyamatok digitalizációja
- Adatalapú megoldások adhatnak választ az energetikai kihívásokra
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.