300 százalékos a drágulás egyes marketingköltségeknél
Nagyot emelkedtek a vállalatok marketingköltségei a devizaárfolyamok ingadozása és a 20 százalékot meghaladó infláció hatására az elmúlt hónapokban. Berta Gergő marketingszakértő szerint a kialakult helyzetben még fontosabbá vált, hogy stratégiában gondolkodjanak a cégek és ne pánikreakciókat tegyenek. Mint mondta, a 360 fokos marketing során olyan online eszközök lehet a stratégiába állítani, ami sokszorosára emeli a megtérülés valószínűségét.
A 2023-ra készülő üzleti tervekben azzal is kell már kalkulálniuk a cégeknek, hogy a piac előrehaladásával és a nehéz gazdasági környezetben drágább elérni a fogyasztókat. Csak az elmúlt néhány hónapban 300 százalékkal emelkedtek egyes marketingköltségek, így kiemelten fontos, hogy drasztikusan megtérülő kampányokkal dolgozzunk.
Berta Gergő, a Maximum Business tulajdonosa arról beszélt, ha a marketingre befektetett összeg nem hoz legalább tízszeres megtérülést bevétel alapján, akkor nehezen lesz fenntarthatóan működtethető a vállalkozásunk.
„A Facebook és a Google a legtermelőbb hirdetési formák közé sorolható, mert ezek pontosabban mérhető felületek a rendelkezésre álló eszköztárból, de ott is kalkulálnunk kell az árnövekedéssel. Értelemszerűen mivel drágábbak a hirdetések, nehezebben is térülnek meg, így minden korábbinál jobban oda kell arra figyelni, hogy a legoptimálisabban allokáljuk a marketingköltségeinket” – magyarázta.
Kérdésre válaszolva arról beszélt, a cégvezetők sokkal tudatosabbá váltak, érzékenyebbek a kiadások és a bevételek egyensúlyban tartására a kiélezett élethelyzetben. Olyan iparágakban, ahol jelenleg holtszezon van, vagy a fogyasztók számára kevésbé létfontosságú termékeket forgalmaznak, ott a stagnálás lehet a kitűzendő cél, de mindig vannak olyan területek is, ahol drasztikusabb növekedések érhetőek el. Ilyen például most az energiaszektor, az élelmiszeripar és a mindennapi használatos árucikkek piaca.
Leváltja az online a papír alapú hirdetéseket
Berta Gergő szerint mivel a papírárak az egekbe szöktek, az is online fog hirdetni jövőre, aki eddig valamilyen oknál fogva tartott ettől. Mint mondta, ismer olyan vállalkozást, amely évi közel 50 millió forintot költött szórólapozásra, de 2023-tól ezt teljesen elengedi és inkább Facebook-hirdetésekkel, hírlevelekkel és SMS-kampányokkal próbál még jobban érvényesülni.
A marketingszakértő kiemelte, olyan marketingeszközökhöz érdemes nyúlni, amelyek direkt mérhetők és azonnali eredményt hoznak. A 360 fokos marketingben sok olyan elemet lehet alkalmazni, amely látványosan emeli a megtérülés valószínűségét.
„Legyen mindig egy nagy fő üzenetünk. Ez lehet akár egy húzó termék/szolgáltatás, a teljes webshop vagy egy kiemelt termék/szolgáltatás skála is. A határidő legyen mindig legalább egy hónap, hogy a kampányok ki tudjanak futni, és készüljön a hirdetésekhez több kép és videó is, hogy lehessen tesztelni azokat. Jó trükk az is, ha az ügyfeleink bevonásával, a visszajelzések alapján helyezünk fókuszba egyes termékeket” – sorolta.
A Maximum Business tulajdonosa azt is tanácsolja, ha egy mód van rá, legyen egy arc a hirdetésben,és kommunikáljunk hírlevélben is. A tartalmat minél több közösségi oldalon posztoljuk, és írjunk belőle cikket is, aminek a végén helyezzük el videónkat. Klasszikusan jól bevett eszköz a nyereményjáték, ahol minimum három nyertes van, hiszen ez is meg tudja mozgatni az embereket.
Berta Gergő végezetül hangsúlyozta, ha nincs tapasztalatunk a marketingstratégiák felépítésében, akkor érdemes szakértőhöz fordulni annak érdekében, hogy ne égessük feleslegesen a pénzt. Az sem megoldás, ha a cégek bekapcsolják a pánikgombot egy-két gyengébb hónap után, hiszen a marketingkiadások megvonása csak ront a helyzeten. A krízismarketingben egy jó referenciákkal rendelkező csapat tud igazán a vállalat hasznára válni, zárta a gondolatait.
Kapcsolódó cikkek
- Még mindig a Facebook a legkedveltebb KKV-marketingeszköz
- Mikor éri meg az online marketing?
- Mik lesznek 2023 marketing trendjei?
- Magyarország az elsők között hirdethet a TikTokon
- Havi 15 milliárd videót pörgetnek át a magyarok a TikTok-on
- Netes csalások: nem csak a nagy hirdetőket kopasztják meg a hamis kattintások
- Európa legjobbjai között a Growww Digital
- A márkaépítés kulcselemévé vált a gamification
- Kiderült, mennyit keres egy marketinges
- Egyre többet költünk a TikTokon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.