Nem tudott pályára állni a NASA szoftvergazdálkodási programja

forrás: Prím Online, 2023. január 31. 13:55

Nemrég tette közzé a NASA Főfelügyelői Hivatala a szervezet szoftvereszköz-gazdálkodására irányuló felülvizsgálatának eredményét, melyben több tízmillió dollár mértékű bírságot, túlköltekezést és jelentős fejlesztési lehetőséget állapított meg. Az eset jól példázza, hogy mekkora jelentősége is van a proaktív szoftvererőforrás-gazdálkodásnak, ami optimalizálja a szervezetek informatikai költségeit, miközben jelentősen minimalizálja a szerződési feltételek megszegéséből eredő kockázatokat is. 

A jelentés szerint az elmúlt öt évben 20 millió dollárnyi nem tervezett költés keletkezett a NASA-nál különböző szoftverlicenc-hiányok miatt, melyeket gyártói auditok során állapítottak meg és számláztak ki. Emellett 15 millió dollárnyi túlköltekezésre mutatott rá a hivatal, amely a fel nem használt (csak Oracle termékekre vonatkozó) licencekből adódott össze. A jelentés megállapítja továbbá, hogy a NASA mintegy 4 millió dollárt takaríthatna meg három éven belül abban az esetben, ha a teljes szervezetet átfogó szoftvergazdálkodási programot vezetne be. 

 

 

A fenti adatok azért láthattak napvilágot, mert az amerikai szövetségi elvárások külön rendelkeznek az egyes szervek szoftverlicencelési gyakorlatáról. A szabályozások célja, hogy az adott szervezet megfelelő módon működtesse az erre irányuló gyakorlatát, és biztosítsa a szükséges mennyiségű szoftverlicenceket, hiszen végső soron az adófizetők pénzének felhasználásáról van szó.

 

Az IT területen belüli költségoptimalizálásra több lehetőség is van, például az informatikai szolgáltatások kiszervezése, a beszállítókkal kötött szerződések lehetőség szerinti újratárgyalása, a felhőmegoldás, a technológiai váltás, a virtualizáció, az informatikai folyamatok és eljárások optimalizálásával összefüggő robotika vagy további jövőbemutató lehetőségek, például mesterséges intelligenciával támogatott megoldások. A használatban lévő szoftverek és a rendelkezésre álló szoftverlicencek kezelése azonban ritkán merül fel a költségcsökkentés kontextusában, pedig számos mérhető előnnyel jár a szervezet számára.

 

Schmidt Zsolt

„Az informatikai költségvetés megközelítőleg 40%-át szoftverlicencekre, illetve azokkal kapcsolatos támogatásra költik a cégek” – mondja Schmidt Zsolt, Deloitte Magyarország kockázatkezelési tanácsadás üzletágának Software Asset Management szakértője. „Ügyfeleinknél szerzett tapasztalatok alapján azt látjuk, hogy a vállalatok közel 60%-a fizet olyan szoftverek támogatásáért, amelyeket valójában nem használ, vagy a gyakorlatban egy adott termék támogatása egyáltalán nem szükséges. Természetesen ez mindig a szervezet üzleti döntése, olykor jobban, máskor kevésbé pontosan felmért háttérinformációk alapján.”

 

Az eszközeinken telepített és használt szoftvereknek, valamint a licencjogosultságok állapotának folyamatos figyelemmel kísérése nemcsak a szoftverlicencekkel és azok támogatásával kapcsolatos költségek optimalizálását teszi lehetővé, hanem minimalizálja a hatályos licencfeltételek be nem tartásából eredő kockázatokat is.

 

Proaktív szoftvereszköz-gazdálkodás a költségcsökkentésért

 

A szoftvergyártók nemcsak szoftverlicenceket értékesítenek, hanem olyan terméktámogatási szolgáltatásokat is nyújtanak, amelyek további előnyökkel járnak az ügyfelek számára. Ez lehet a termék legújabb verziójára történő frissítés joga, a gyártó által nyújtott technikai támogatás szoftveres problémák esetén, képzés felhasználók és adminisztrátorok számára, kedvezőbb licencelési feltételek, díjfizetések időbeli elosztása és más egyéb lehetőségek. A szolgáltatástípus ára szoftvergyártótól függően egy adott termék alaplicenc árának 20-30%-a körül mozog. Költsége a szervezetet ciklikusan terheli, általában éves díj formájában.

 

A szolgáltatás megújításának előkészítésekor a vállalatok nagyon gyakran olyan becsült adatok vagy nem teljeskörű felmérések alapján döntenek, melyeket nem támaszt alá az adott licenc és a hozzá kapcsolódó támogatás tényleges használatának vizsgálata. Ez többletköltésekhez vezethet, vagy éppen licencmegfelelőségi problémákat okozhat, amennyiben inkább a megtakarítás mellett dönt a cég. Ezért a szoftvertámogatással járó költségek optimalizálása komoly lehetőségekkel jár, melynek előfeltétele a használt szoftverek és a ténylegesen birtokolt licencek számának folyamatos figyelemmel kísérése.

 

A proaktív szoftvereszköz-gazdálkodás másik előnye a meglévő szoftverlicencek újrafelhasználásának lehetősége. A vállalatok egy-egy új informatikai projekt részeként úgy vásárolnak szoftverlicenceket, hogy nem ellenőrzik, vannak-e szabad licencei vagy esetleg a meglévő licencek megfelelnének-e az adott célra. Annak ismeretében, hogy mely alkalmazásokat vagy rendszereket használnak ténylegesen, és melyek a kihasználatlanok, dönthetnek úgyis az adott cégek, hogy eltávolítják a nem használt szoftvereket, és ismét felhasználják az így elérhetővé váló licenceket. Ez lehetővé teszi a kliens-, és a szerveroldali szoftverekhez kapcsolódó informatikai költségek optimalizálását a megvalósított informatikai projektek részeként. 

 

Túlzott licenchasználatból eredő kockázatok csökkentése 

 

A szoftvergyártókkal kötött licencszerződések feltételeinek tudatos vagy információk és felkészültség hiányában nem szándékos megszegése számos kockázattal jár a licenceket vásárlók számára. A licencszerződések többségében szerepel olyan rendelkezés, amely lehetővé teszi a gyártók számára, hogy megfelelőségi ellenőrzést végezzenek. Ilyen esetben azt vizsgálják, hogy a végfelhasználó megfelel-e az egyes termékek licencfeltételeinek, vagyis annyi licencet használ-e, mint amennyivel rendelkezik, illetve a megfelelő licenctípusokat használja-e a telepített termékekhez képest. Ha a felülvizsgálat eredményeként szabálytalanságokat fedeznek fel, úgy a szoftvergyártó kezdeményezheti a különbségek azonnali, egyösszegű megtérítését. Továbbá szoftvergyártótól függően akár visszamenőleges terméktámogatási díjat is felszámíthatnak a felülvizsgálatot megelőző 3 évre – mindezt a licencszerződések feltételeinek megfelelően.

 

Szöllősi Zoltán

„A vállalatok közel 70%-a használ licenc nélküli szoftvereket, mert vagy nem vásároltak eleget, vagy ha igen, akkor nem megfelelő termékverziót” – teszi hozzá Szöllősi Zoltán, a Deloitte magyarországi kockázatkezelési tanácsadás  partnere. „Az ilyen helyzetben lévő vállalatok nem tervezett kiadások kockázatának vannak kitéve, hiszen a hiányzó szoftverlicencek megvásárlása és a visszamenőleges támogatás díja a többmillió eurót is elérheti.”

 

A szoftverhasználat proaktív menedzsmentje és a szerződések újratárgyalása lehetővé teszi az informatikai költségek optimalizálását, valamint a szoftvergyártók által kezdeményezett licenc felülvizsgálatok esetleges negatív eredményeivel összefüggő kiadások elkerülését. A nem megfelelő licencmenedzsmentből eredő másik, gyakran figyelmen kívül hagyott és nehezen mérhető kockázat a vállalat hírnevéhez kapcsolódik. A licencszerződések be nem tartása negatívan befolyásolhatja a szervezetről, illetve a felelős vezetésről alkotott véleményt, legyen szó beszállítókról, üzleti partnerekről, vagy akár a szélesebb tulajdonosi körről. 

 

Szoftverek másodlagos piaca

 

Az informatikai költségek optimalizálásakor érdemes mérlegelni a szoftverlicencek megvásárlásának alternatív módját is. Az európai piacon sok olyan szereplő van, aki a használt licencek továbbértékesítésére szakosodott. Az ilyen licencek megvásárlása drasztikusan csökkenti a szoftverek költségeit, az ezen a csatornán keresztül történő licencvásárlásból származó megtakarítás egy adott termék alaplicenc-árához viszonyítva akár a 70%-ot is elérheti.

 

„Ezzel a lehetőséggel egyrészt sokkal kedvezményesebb áron elérhetők a szoftverek a vállalatok számára, másrészt ugyanazon a csatornán értékesíthetők a nem használt szoftverlicencek is. Ez szintén fontos lehetőség, hiszen a megfigyeléseink alapján a szervezetek által megvásárolt szoftverek megközelítőleg 22%-át soha nem telepítik és használják” – összegez Schmidt Zsolt. 

Kulcsszavak: NASA Deloitte

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14