NASA kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: NASA
NASA hackathon-győztes magyar ötlet: az űrből érkező biztonság
A HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Laboratóriumának (SCL) csapata nyerte a NASA International Space Apps Challenge hazai fordulóját. A világ legnagyobb nemzetközi hackathonján a laikus és a szakmai közegből egyaránt gyűjti az űrtechnológiával kapcsolatos ötleteket a NASA. Magyarországról Bezsilla János, Dénes Csaba és Balogh Dániel jövőbiztos titkosítást lehetővé tévő ötlete jutott tovább a globális döntőbe.
Újra egy magyar a világűr "kapujában"
Holnap - június 10-én - startol a SpaceX Crew Dragon űrhajója, a négyes számú ülésben Kapu Tiborral, aki Magyarország második, (ha az Amerikában élő Charles Simoonyit is ide számoljuk, akkor a magyarságnak harmadik) űrutazója lesz. A HUNOR (Hungarian to Orbit) program keretében megvalósuló űrmisszió több szempontból is mérföldkövet jelent: négy és fél évtized után újra magyar űrhajós repül, a misszió során pedig jelentős hazai érdekeltségű kísérleteket hajtanak végre az űrállomáson.
Röpke 7 év múlva a Karácsonyt elsöpörheti a "2024 YR4" aszteroida
A 2024 YR4 aszteroida felfedezése óta a tudományos közösség fokozott figyelemmel kíséri pályáját. Az aszteroida most azért került a hírekbe, mert némileg növekedett annak a valószínűsége, hogy nem kerülhető el, hogy 2032 decemberében ütközzön a Földdel.
Az ABB továbbfejlesztett hajtása új életre kelti a NASA szélcsatornáját
Az ABB Motion OneCare szerviz-megállapodás részeként az ABB az Amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) számára korszerűsítette a változtatható sebességű hajtást (VSD), amivel legalább 10 évvel meghosszabbítja a hamptoni (Virginia állam) Langley Kutatóközpontban található National Transonic Facility (NTF) elnevezésű szélcsatorna élettartamát. A nagy magasságú és a hangsebességhez közeli repülési körülmények közötti szimulálására alkalmas szélcsatornát a repülőgépek teljesítményének és üzemanyag-fogyasztásának optimalizálására használják. Ezt a szélcsatornát használták korábban a Boeing 777-es, az űrsikló és gyorsítórakétájának tesztelésére is.
10 NASA találmány, melyek ma már hétköznapinak számítanak
Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.
Egy napos késéssel, de 50 év után ismét Holdra szállást hajtott végre a NASA
50 év után, 2024. február 15-én ismét holdra szállást hajtott végre a NASA, nem is akárhogyan. A Nova-C holdra szálló megépítésében és elindításában a világszerte ismert Columbia Sportswear ruházati márka is részt vett egy olyan speciális anyagával, amely ellenáll a Hold szélsőséges időjárásának.
50 év után ismét holdra szállást hajt végre a NASA
50 év után, 2024. február 14-én ismét holdra szállást hajt végre a NASA, nem is akárhogyan. A Nova-C holdra szálló megépítésében és elindításában a világszerte ismert Columbia Sportswear ruházati márka is részt vesz egy olyan speciális anyagával, amely ellenáll a Hold szélsőséges időjárásának.
Nem tudott pályára állni a NASA szoftvergazdálkodási programja
Nemrég tette közzé a NASA Főfelügyelői Hivatala a szervezet szoftvereszköz-gazdálkodására irányuló felülvizsgálatának eredményét, melyben több tízmillió dollár mértékű bírságot, túlköltekezést és jelentős fejlesztési lehetőséget állapított meg. Az eset jól példázza, hogy mekkora jelentősége is van a proaktív szoftvererőforrás-gazdálkodásnak, ami optimalizálja a szervezetek informatikai költségeit, miközben jelentősen minimalizálja a szerződési feltételek megszegéséből eredő kockázatokat is.
Győztes magyar fejlesztés segíti a NASA űreszközeinek következő generációját
Első helyet értek el magyar mesterséges intelligencia fejlesztők az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA által kiírt nemzetközi versenyen. Az aranyérem mellett a fejlesztés az újszerű és előremutató megoldásoknak járó különdíjat is megkapta. A verseny során olyan programot kellett fejleszteni, amely pontosan képes előrejelezni az űreszközöket ért különböző sokkhatások várható terjedését és erejét.
Újabb NASA díjat nyert a Puli Space Technologies
Két év fejlesztés és prototípuskészítés után a Puli Space Technologies idén májusban elnyerte a „Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét – a folytatás” verseny második helyezését. A magyar fejlesztésű mérőeszköz képes azonosítani a holdkőzet felső rétegében lévő hidrogént és hidrogéntartalmú illékony anyagokat, így a vízjeget is.
Az ABB termékei is segítik a Preserverance marsjáró sikeres küldetését
2021. február 18-ai Marsra történő leszállását követően a NASA Preserverance marsjárója, amelynek zavartalan működését a világ legfejlettebb technológiája biztosítja, megkezdte új bolygóhazája felfedezését, miközben a Földön is széles körben használt ABB Ty-Rap kábelkötegelőivel van felszerelve.
A NASA támogatja a Puli „holdi vízszimatolójának” fejlesztését
A NASA Jet Propulsion Laboratory „Honey, I shrunk the NASA payload” 2020-ban megrendezett kihívásán olyan megvalósítható, kisméretű és kistömegű holdi mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt a feladat, amelyek cipődoboznyi méretű kis robotokon is bevethetők. A Puli fődíjas „vízszimatoló” detektora, a Puli Lunar Water Snooper, a verseny folytatásában is nagy sikert aratott, az amerikai űrügynökség 225 ezer dollárral támogatja a PLWS fejlesztését, amely a tervek szerint 2022 januárjára készül el.
Intelligens navigáció és vezeték nélküli töltés mini-holdrobotok számára
A robotoknak energiára van szükségük, még a Holdon is. Az elektromos áramot általában fedélzeti napelemekből nyerik, ám a kisebb méretű robotoknak kiegészítő áramforrásra is szükségük van. Ehhez két új technológiát – a vezeték nélküli töltést és az intelligens önálló navigációt – kombinálják a kutatók. A kisméretű robotokat úgy szerelik fel és tanítják be, hogy kiszámíthatatlan körülmények között is eljussanak a vezeték nélküli dokkolóállomásukhoz. Mindezt olyan környezetben, ahol a GPS technológia nem alkalmazható.
Magyar fejlesztők dobtak ötletet a NASA-nak
Újabb nemzetközi sikereket értek el a magyar mesterséges intelligencia fejlesztők. A csapat egy korábbi ötlete már nyert egy világversenyt tavasszal. Most a NASA, az Amerikai Űrügynökség nemzetközi versenyének döntőjébe kerültek be egy olyan megoldással, amely az emberek belső biológiai órája alapján készít egyéni napirendet, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozhassa ki magából.
Mi köze a Linuxnak és Brian Maynek az aszteroidákhoz?
Talán kevesen tudják, hogy június 30-án van az Aszteroida Nap, amelynek alkalmából tudósok és különböző szervezetek az aszteroidákról és azok lehetséges veszélyeiről, illetve a kockázatok minimalizálásáról osztanak meg információkat.
Elegáns mozgásra is képes a NASA humanoid robotja
A NASA legújabb videójában feltárja, hogy humanoid R5 robotja igen jó "táncos".
Utazz a Plutóra a NASA felvételével [Videó]
Elég kicsi az esélye, hogy a közeljövőben a Plutó felszínén sétáljunk, de a NASA felvétele segítségével egészen közel juthatunk ehhez az élményhez.
Szökőmásodperc: mintha megállna az idő
Június 30-án egy extra másodpercet kapunk ajándékba. A NASA elmagyarázta, pontosan miért.
Négy túlélőre bukkant a NASA radarja
Négy romok alatt rekedt túlélőre bukkantak az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az amerikai belbiztonsági minisztérium által közösen fejlesztett, szívverést érzékelő radarral Nepálban.
Kikövezheti az utat a Marsra az egyéves űrállomás-misszió
Az első legénység, mely egyéves küldetésre készül a Nemzetközi Űrállomásra, segítheti a NASA Mars-misszióit.
Cikkgyűjtő
További híreink
Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”
A digitális világgal együtt „Az Év Honlapja” is új korszakba lép. Elindult a pályázat 25. jubileumi kiadása, megújult arculattal, két új AI-kategóriával, minden eddiginél hangsúlyosabb jövőorientált AI-fókusszal és a pályázat történetében először pénznyeremény lehetőségével. A Magyar Marketing Szövetség által alapított megmérettetésre az indulást követő első 25 napban minden nevező 25 százalékos Early Bird kedvezménnyel jelentkezhet. A szervezők 2026. november 5. éjfélig várják a pályázatokat.
A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját
A 4iG Csoport és a SpaceX mérföldkőnek számító megállapodásokat kötött az európai kommunikációs hálózatok megbízhatóságának és ellenálló képességének erősítése érdekében. A Starlink Mobile a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait fejleszti tovább, míg a Sovereign Solutions-megállapodás az állami szintű, szuverén és védett műholdas kommunikációs képességek kialakítását támogatja.