Bridgestone abroncsokkal robban be a vadonatúj Lamborghini Revuelto
A Lamborghini ismét a Bridgestone-t választotta kizárólagos gumiabroncs-partnerének az új Revuelto, a Lamborghini első V12-es PHEV (Plug-in Hybrid Electric Vehicle) szupersportkocsija számára. A három elektromos motorral hajtott első és a V12-es belsőégésű motor alatt futó hátsó kerekekre fejlesztett Potenza Sport gumiabroncsokat úgy tervezték, hogy fokozzák a Lamborghini Revuelto sportos teljesítményét.
Az abroncs kialakítása és összetevői hozzájárulnak a nagy sebességnél nyújtott kiemelkedő teljesítményhez, a pontossághoz, a kiváló nedves és száraz tapadáshoz, valamint a kormányzási reakciókhoz – ezáltal tökéletesen illeszkedve a Lamborghini Revuelto DNS-ébe.
A 20, 21 és 22 colos méretben is kapható, kifejezetten a Lamborghini Revuelto számára kifejlesztett Bridgestone Potenza Sport gumiabroncsok Run-flat technológiával (RFT) is elérhetőek, amely lehetővé teszi a defekt utáni biztonságos vezetést 80 km-en keresztül, 80 km/h-ás sebességgel, 0 bar nyomás mellett.
Egyedi tervezésű gumiabroncsok minden vezető számára
Az új Lamborghini Revuelto a versenypályára szánt Potenza Race és téli használatra kifejlesztett Blizzak LM005 abroncsokkal is rendelhető. „A Bridgestone olyan egyedi abroncsokat fejlesztett a Lamborghini számára, amelyek tökéletesen kiegészítik és kiemelik a Revuelto karakterét. A Run-flat technológiával felszerelt gumiabroncsaink biztosítják a sportautóhoz szükséges kezelhetőségi tulajdonságokat, anélkül, hogy a teljesítmény szintjén kompromisszumot kötnénk." – nyilatkozta Steven De Bock, a Bridgestone EMIA személyabroncs üzletág (másodlagos piac és gyári első szerelés) OE alelnöke.
Izgalmas és exkluzív együttműködésre építve
„Különösen örülünk, hogy ismét a Bridgestone-nal dolgozhatunk együtt, kizárólagos abroncspartnerünkként. A partnerség révén folytatjuk a Huracán STO, EVO, Tecnica és Sterrato modellek kapcsán indult szoros együttműködésünket." – tette hozzá Cristian Mastro, a Lamborghini marketingigazgatója.
A Lamborghini Revuelto Olaszországban kifejlesztett és gyártott Bridgestone abroncsait a vállalat európai K+F központjában tervezték és tesztelték, a Bridgestone virtuális abroncsfejlesztési technológiájának segítségével. Ez a fenntartható megközelítés lehetővé teszi, hogy a fejlesztés alatt álló gumiabroncs digitális változatát virtuálisan hozzák létre és teszteljék, mielőtt a prototípusokat elkészítenék, ami a fejlesztés során nyersanyag- és CO2-kibocsátás-megtakarítást eredményez.
A kifejezetten a Lamborghini Revuelto számára kifejlesztett, nagy teljesítményű, prémium kategóriás Potenza Sport gumiabroncsok vegyes felszereltségben kaphatók: 265/35 ZRF20-as és 265/30 ZRF21-es méretben az első tengelyre, valamint 345/30 ZRF21-es és 355/25 ZRF22-es méretekben a hátsó tengelyre, mindkét esetben Run-flat technológiával.
Egy igazi teljesítménykombináció is elérhető, amit az első tengelyen 265/35 ZR20-es, a hátsó tengelyen pedig 345/30 ZR21-es Potenza Sport (tubeless változat) abroncsok biztosítanak.
Versenypályára a Bridgestone Potenza Race 265/35 ZR20-as és 345/30 ZR21-es méretben, míg téli körülményekre a Bridgestone Blizzak LM005 többféle felszereltségben kapható, többek között 265/35 R20-as és 265/30 R21-es méretben az első kerekekre, valamint 345/30 R21-es és 355/25 R22-es méretben a hátsó kerekek esetében.
A Lamborghini-vel való partnerség támogatja a Bridgestone E8 vállalati kötelezettségvállalását, hogy fenntartható megoldásokat kínáló vállalatként fogyasztói és társadalmi értéket teremtsen.
Kapcsolódó cikkek
- Siemens technológiával automatizálja abroncsgyárait a Continental
- Elismert nyári gumiabroncsteszten nyert a Bridgestone Potenza Sport
- Fenntartható anyagok a gumiabroncsgyártásban
- A Maserati a GT-bajnokságban tér vissza a versenyzés világába
- K&H: 2,1 milliót szánnának használt autóra a magyarok
- Szakértői tanács: utazzon fenntarthatóan a Continental abroncsaival
- 2022 az újraépítés éve volt a magyar gumiabroncspiacon
- A Bridgestone EMIA a világ legzöldebb vállalatai között
- Újabb szuperautóra gyárt gumiabroncsot a Bridgestone
- A sebesség szerelmesei ezt imádni fogják – új Firestone Firehawk Sport abroncsok
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.
EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat
Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében. Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.
Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.
Kávét rendel majd az LG autós asszisztense, ha fáradt a sofőr
Az LG Electronics (LG) bemutatta a fejlett autóipari technológiai koncepciókat felvonultató Mobility Labworks sorozat legújabb tagját, a jövő önvezető autóiba szánt Digital Cockpit gamma elnevezésű megoldást. Az alfa és beta modellek tavalyi debütálása után ez a harmadik az innovatív digitális interfészek sorozatában, amelyek izgalmas bepillantást nyújtanak a mobilitás jövőjébe.