Új technológiák forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát

forrás: Prím Online, 2023. június 1. 14:03

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben részesülnek, míg a pénzügyi szolgáltatók számára lehetőség nyílik újfajta üzleti modellek kialakítására.

Az elmúlt években jelentős változások formálták a magyar fizetési ökoszisztémát, melyek elsősorban a hazai pénzügyi szektor szereplőit érintették, akik szabályzói és piaci oldalról is nyomás alá kerültek. A változáshoz szükséges lendületet először az Európai Unió által meghatározott, majd 2016-ban kiadott Módosított Pénzforgalmi irányelv (PSD2) adta meg, mely főként a bankszolgáltatások piacát volt hivatott szabályozni. Az irányelv előírta, hogy a bankoknak elérhetővé kell tennie az azonnali fizetést az ügyfelek számára – így Magyarországon is megkezdődött az új fizetési séma bevezetése, amely egyfajta dimenzióváltást is eredményezett. Ezt követően az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) nagy várakozásokkal indult el 2020-ban Magyarországon. 

 

Csonka Barbara

„Az AFR ökoszisztéma rendszerének bevezetése egyértelműen pozitív hatással volt a pénzforgalomra és az ügyfélélményére, hiszen az új fizetési séma lehetővé tette a tranzakciók gyors végrehajtását, így tehát most már elegendő csupán 5 másodperc a fizetési tranzakció végrehajtására. Ezen felül az AFR ökoszisztéma használatával a Magyar Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok képesek lesznek még hatékonyabban nyomon követni a tranzakciókat, ezáltal pedig magasabb szintű ellenőrzést és nagyobb biztonságot nyújtani az ügyfelek számára” – mondta Csonka Barbara, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának tanácsadója.

 

Az AFR 2.0 megérkezésével pedig olyan további funkcionalitásokkal és szolgáltatásokkal bővül az azonnali fizetések tárháza, amely még rugalmasabbá és hatékonyabbá tehetik a tranzakciók lebonyolítását hazánkban, elég csak a kötelező fizetési kérelemre, vagy a megújított QR-kód szabvány bevezetésére gondolni. 

 

Azonnali fizetés után már itt vannak a szupertárcák

 

Az azonnali fizetési megoldásokkal szinte egyidőben a szupertárcák térnyerése is megkezdődött az Európai Unión belül. Mi több, az EU törekvései közé tartozik az azonnali fizetési ökoszisztémák és a szuper tárcák széleskörű elterjedésének ösztönzése, amely a kormányok, pénzintézetek és a technológiai cégek által is támogatott törekvés. Az európai piacon széles körben teret nyert a Google Pay, az Apple Pay, a PayPal és a Revolut, de a helyi digitális tárcák is egyre népszerűbbek. A helyi digitális tárcák önmagukban nagyon nagy előnyt hordoznak, nevezetesen, hogy az adott országban ismert és elismert fizetési módokat támogatnak, például a holland iDEAL esetében a felhasználóknak csak annyi adatot szükséges megadniuk, amennyi feltétlenül szükséges egy tranzakció végrehajtásához. Ezáltal a felhasználóknak nem kell aggódnia az elfogadottság kérdése miatt.

 

A Deloitte szerint az automatizáció és a digitalizáció folyamata az eddigieknél is gyorsabban terjed a globális fizetési szektorban. Az egyik fő trend a korábban említett érintésmentes fizetési módok elterjedése, amiknek további lendületet adott a pandémia hatására megváltozott fogyasztói magatartás is. A digitális pénztárcák és mobilfizetési megoldások terén is jelentős növekedés várható, amelyek kényelmesebb és egyszerűbb alternatívát jelentenek a hagyományos fizetési módokhoz képest.

 

Berindza Donát

„Ugyan az AFR és a szupertárcák valóban új lehetőségeket nyújtanak, azt is fontos szem előtt tartani, hogy ezek a technológiák a pénzügyi szektor szereplői számára jelentős kihívásokat rónak. Az adatbiztonság és a csalás elleni védelem fontos kérdéseket vet fel és különös figyelmet igényelnek, hiszen a világ számos országában még nincs megfelelő jogi keretrendszer, amely garantálná a felhasználók védelmét és a szolgáltatók felelősségét. Ezen kérdésekre várhatóan a következő Pénzforgalmi Szolgáltatásokról szóló módosított EU-irányelv (PSD3) fog kielégítő válaszokat adni” – mondta Berindza Donát, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának tanácsadója.

 

Az európai fizetési ökoszisztémára vonatkozóan az azonnali fizetési rendszerek és az azokhoz kapcsolódó szabványosítás a legfontosabb fejlesztési irányok. A SEPA Instant Payment és az azonnali fizetési rendszerek felhasználásának további elterjedése, valamint a hatékonyabb és egységesebb szabványok kidolgozása jelentős előrelépést jelent a hatékonyabb és olcsóbb fizetési folyamatok érdekében az egész Európai Unióban. Az európai digitális azonosító tárcák területén is számos fejlesztés valószínűsíthető a közeljövőben, amelyek egyszerűbbé és biztonságosabbá teszik az online azonosítást és az adatkezelést az egész EU-ban. A fizetési infrastruktúrák modernizációja és a szabványosítása szintén folyamatosan zajlanak, hogy javítsák a hatékonyságot és az interoperabilitást a globális fizetési rendszerek között.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36