Magyar innováció debütált a világ elsőszámú techkiállításán
Ezekben a napokban rendezik a világ legnagyobb technológiai és startup kiállítását, a c A dubaji eseményen a hazai vállalatok sikeres külpiacra lépését elősegítő HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is képviselteti magát, és több magyar megoldást is megismerhet a várhatóan mintegy 180 ezer látogató. A világ egyik vezető önkiszolgálókassza-gyártója például a retailinformatika itthoni szakértőjét, a Laurelt kérte fel egy új, a helyszínen debütált fejlesztés megvalósítására.
Az október 20-ig tartó rendezvényen 170 ország több mint 6000 kiállítója vesz részt. Ahogy azt a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is kiemeli az eseményhez írt beharangozójában, a rangos Expo fókuszában a gazdaságot és a társadalmat átalakító technológiai forradalom áll. Ennek megfelelően a jelenlévő hazai cégek is többek közt a mesterséges intelligencia, a big data vagy épp a fenntarthatóság területéről kerülnek ki – de a szintén rendkívül gyorsan fejlődő kiskereskedelmi innovációk terén is akad magyar vonatkozása az idei Gitex Globalnak.
Az adatelemzésre szakosodott Datos Insights statisztikája szerint az előző évben 200 ezer önkiszolgáló kassza állt működésbe a világ boltjaiban. Ezek nagyjából 9%-át a HiStone biztosította, amely most egy vele együttműködő magyar céget, a Laurelt kérte fel, hogy a jelenleg zajló dubaji kiállításon bemutatott önkiszolgáló pénztárukhoz készítse el a saját fejlesztésű Laura kasszaszoftvere új, vertikális, 16:9 arányú verzióját.
„A világ 4 legjelentősebb önkiszolgálókassza-gyártójának egyikéről van szó, így különösen megtisztelő, hogy számos nemzetközi partnerük közül minket bíztak meg a nagy presztízsű eseményre időzített innováció megalkotásával. A fejlesztőcsapatunk erőn felüli teljesítménnyel valósította meg a Laura mérföldkövet jelentő, 16:9-es webes verzióját, ami kiváló fogadtatásban részesült a HiStone standján” – mondta Bessenyei Attila, a Laurel ügyvezetője.
Mint hozzátette, az eredménnyel a másik fél is maximálisan elégedett, így minden esély megvan rá, hogy a két vállalat együttműködése szintet lép, és a rohamos ütemben növekvő önkiszolgálókassza-piac egyik globális éllovasa révén még több helyre juthat el egy újabb jövőbemutató magyar megoldás. A Magyarország legelterjedtebb kasszaszoftverének számító, idehaza több mint 6000 pénztárgépen működő Laura meglévő változatait jelenleg 7 külföldi ország üzleteiben használják.
Kapcsolódó cikkek
- Több ezer online pénztárgépbe kerülhetnek Telenor SIM chipek
- 30 évnél és félezer önkiszolgáló kasszánál jár a Laurel
- 20 éves Magyarország legnagyobb boltszámú kereskedelmi rendszere
- Elindult az azonnali fizetés az egyik hazai élelmiszerláncnál
- Ezt is a vírus hozta: a többség az önkiszolgáló kasszákat keresi
- A munkafeladatok fele automatizálható
- Megkapta a hatósági engedélyeket az első, teljesen hazai fejlesztésű, önkiszolgáló pénztárgép
- Okoscímkék adnak információt az okoseszközökről
- Csúcstechnológia a vásárlókért
- Az Euronics hálózata az elsők között teljesítette az új online kassza előírásokat
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.