2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone
A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.
Fenntarthatósági értékelésében az EcoVadis négy alapvető területen értékeli a szervezeteket: ezek a Környezetvédelem, a Munka és emberi jogok, az Etikusság, valamint a Fenntartható beszerzés. A Bridgestone EMEA 2015-ben, az első EcoVadis általi értékelésén ezüst minősítést kapott, így a világszerte értékelt vállalatok legjobb 12 százalékába került. A következő évre a Bridgestone EMEA az első 7 százalékba, majd 2018-ban az első 4 százalékba került. A vállalat 2019-ben arany minősítést, majd 2021-ben első ízben platina minősítést kapott.
A Bridgestone a globális vállalati fenntarthatósági keretrendszere és a Bridgestone E8 kötelezettségvállalása nyomán 2050-ig fenntartható megoldásokat kínáló vállalattá alakul. A 2023-as platina EcoVadis minősítés egybeesett a Bridgestone EMEA fenntarthatósági szempontból jelentős évével, melynek során többek között az alábbiak valósultak meg:
• 21 000 napelem telepítése a Bridgestone spanyolországi burgosi gyárában (a vállalat az energetikai átállás tekintetében egyik legfejlettebb üzemében), amely az üzem villamosenergia-fogyasztásának 10–14 százalékát teszi ki.
• A vállalat ellátási láncán keresztül a fenntarthatóság további előmozdítása, többek között a Bridgestone EMEA innovatív és díjnyertes Fenntartható ellátási lánc finanszírozása kezdeményezésének köszönhetően, amely a beszállítóknak az EcoVadis fenntarthatósági minősítésük alapján nyújt finanszírozást. A programhoz való csatlakozás óta a részt vevő beszállítók 20 százaléka javította saját EcoVadis pontszámát, 36 százalékuk pedig haladó szintet ért el.
• A Bridgestone EMEA első sokszínűségre, méltányosságra és befogadásra vonatkozó (DE&I) jelentésének közzététele, amely meghatározza a vállalat törekvéseit és intézkedéseit annak érdekében, hogy a Bridgestone az elkövetkező években még teljesebben reprezentálja az általa kiszolgált társadalmat.
• Több projekt és kezdeményezés a Bridgestone globális közlekedésbiztonsági programja keretében, amelynek célja, hogy biztonságosabbá tegye a világ útjait és támogassa az ENSZ azon célkitűzését, hogy 2030-ra a közúti halálesetek és sérülések száma a felére csökkenjen. A Bridgestone EMEA országainak tevékenységei között szerepeltek gumiabroncsellenőrzési akciók, közlekedésbiztonsági képzések és oktatási programok, amelyek több mint 20 000 érdekeltet értek el.
„A vállalati fenntarthatóság egyre szabályozottabb és összetettebb világában az EcoVadis platina minősítése nagyszerű eredmény” – mondta el Laurent Dartoux, a Bridgestone EMEA csoportjának elnöke. „Nagyra becsüljük a független ellenőrzés fontosságát – különösen a fenntarthatóság területén –, és az EcoVadis értékelése az évek során csak egyre szigorúbbá vált. A folyamatba ma már vállalatunk minden területe bekapcsolódik, a HR-től az IT-ig, az EHS-től a beszerzésig és a pénzügyig; mindez pedig a Fenntarthatósági Irodánk elkötelezett csapatának vezetésével valósul meg”.
„Az EcoVadis platina minősítésünk megtartása tükrözi a fenntarthatóság minden területe iránti folyamatos elkötelezettségünket, valamint azt az előrelépést, amelyet fejlődő vállalatként a Bridgestone E8 kötelezettségvállalás alapján teszünk. Lehet, hogy globálisan a legjobb EcoVadis-teljesítményt nyújtó vállalatok között vagyunk, de mint mindig, továbbra is számos pozitív lépést kell még tennünk a 2050-ig vezető úton.”
Kapcsolódó cikkek
- Mit tehet a vasút a fenntarthatóbb turizmusért?
- Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé
- Továbbra is a Schneider Electric a párizsi maraton névadó szponzora
- A Zyxel Group bekerült az S&P Global 2024-es fenntarthatósági évkönyvébe
- Száműzik az SF6 gázt a villamossági berendezésekből is az Európai Unióban
- Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében
- Íme a leggyakoribb energiatakarékossági tévhitek – és az igazság!
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál
- Ez a jövő? Az ENSZ sokkoló időjárásjelentéssel mozgósít a klímaváltozás elleni harcra
- Új Marketplace-vezető az eMAG Magyarországnál
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.