Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
A vezető testület tagjai elkötelezettek a szövetség eddigi sikeres programjainak kivitelezésén túl, a jövőben tervezett edukációs és szakmai utánpótlással kapcsolatos, valamint a marketing üzlettámogató funkcióján túlmutató, a szakma társadalmi hasznosságát hirdető projektek megvalósítása mellett is.
A Magyar Marketing Szövetség ma az egyik legaktívabb szakmai szervezet, hiszen évi közel 20 projektjén keresztül, többezer szakembert, üzleti szereplőt szólít meg. „Szövetségünk első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezzük, ennek érdekében kiemelten fontos a szakmai identitásunk erősítése is, mert csak erre alapozva tudjuk a marketinget a legmagasabb szinten képviselni az adott szervezeteken, illetve vállalkozásokon belül” – vallja az MMSZ-t immár 11 éve irányító elnök, Hinora Ferenc (Positive Adamsky). „Hisszük, hogy a marketing üzleti eredményességet támogató ereje leginkább akkor mutatkozik meg, ha az a szervezeteken belül kiemelt stratégiai, menedzsmenti, illetve üzletfejlesztési szerepet kap, túlmutatva a végrehajtó, puszta értékesítést támogató funkciókon”.
Célkitűzései mentén a szövetség széleskörű szakmai, edukációs, orientációs, közösségi, társadalmi, valamint technológiai célokra és kihívásokra reflektáló projektek mentén fogja össze és képviseli a szakma teljes közösségén túl, egyre inkább az üzleti szereplőket is. „A MMSZ a jövőben két markáns területen tervezi tovább erősíteni jelenlétét. Az egyik terület az edukáció, amelyen átfogó és specifikus tudást nyújtó képzésekkel kíván egész évben jelen lenni. A másik terület pedig a szakmai utánpótlás nevelése, amely érdekében a szervezet utánpótlás programot hirdet „MMSZ Youth Program” néven” – emeli ki a szövetség elnöke. A szervezet fontos céljának tekinti továbbá azt is, hogy olyan értékteremtő ügyekhez kapcsolódó, motiváló programokat is megvalósítson, amelyben testet tud ölteni a marketing üzlettámogató funkciókon túlmutató társadalmi hasznossága is.
Az Magyar Marketing Szövetség új elnöksége (2024-2028):
Első sorban balról jobbra: Varga István, Ludvig Orsolya, Sütő Ágnes, Hinora Ferenc, Bódi Krisztina, Balogh Barbara, Bánhegyi Zsófia, Harcsa Beáta
Második sor balról jobbra: Metykó Tibor, Kovács András Péter, Fülöp Gábor, Mérő Ádám, Dr. Piskóti István, Dr. Papp-Váry Árpád, Dr. Totth Gedeon
Három megválasztott elnökségi tag nem szerepel a képen: Bonyhádi Gábor, Pantl Péter, Szalkai Réka.
A fenti célok megvalósításához támogató tagság és a projekteket irányítani képes Elnökség szükséges. Az MMSZ május 15-én a Haris Parkban szervezte éves közgyűlését, amely keretében megújult Elnökséget választott a szövetség tagsága. A tisztújítás eredményeként a korábbinál bővebb, immár 18 tagot számláló Elnökség irányítja majd a szervezet munkáját, amelynek valamennyi tagja vállalásokat fogalmazott meg, amelyek konkrét projekteket, illetve programokat támogatnak.
A tisztújítást követően az MMSZ Elnökségi tagjai a következők: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Bonyhádi Gábor (BP Digital), Bódi Krisztina (Marketing Art), Fülöp Gábor (Provident), Harcsa Beáta (Bonafarm), Kovács András Péter (Yettel), Ludvig Orsolya (Libri-Bookline), Metykó Tibor (Euronics), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Pantl Péter (MOL Group), Dr. Papp-Váry Árpád (BGE),Dr. Piskóti István (Miskolci Egyetem), Sütő Ágnes (Magyar Bankszövetség), Szalkai Réka (Mastercard), Dr. Totth Gedeon (BGE), valamint Varga István (Az Év Honlapja).
A szövetség irányító szervének tevékenységét továbbra is Hinora Ferenc vezeti, akinek az elnöki megbízatása jövőre jár majd le. Alelnököket az alapszabály értelmében, az Elnök előterjesztésére az új Elnökség első, júniusi ülésén választja a szervezet.
A tagság egyöntetű támogatásával, a legalább 20 éves elnökségi munkájuk elismeréseként örökös tiszteletbeli elnökségi tag megtisztelő cím viselésére jogosult Dr. Piskóti István (Miskolci Egyetem), Dr. Totth Gedeon (BGE), valamint Varga István (Az Év Honlapja).
A szavazás eredményeként az Etikai Bizottság tagjai Balázs Ildikó (Auchan), Dr. Fazekas Ildikó (ÖRT) és Jákó Eszter (MOL Group), a Felügyelő Bizottság tagjai pedig Dr. Neuberger Ákos (Dr. Hatházi Vera Ügyvédi Iroda), Turgonyi Szabolcs (MBH), valamint Vas Zoltán (A4C Marketing) lettek.
Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke úgy látja, hogy az új Elnökség rendelkezik azzal a szaktudással, elkötelezettséggel, tenni akarással, valamint kapcsolati tőkével, amely hozzájárul a szervezet céljaihoz illeszkedő projektek és programok magas szintű megvalósításához. A szövetség elnöke büszke arra, hogy az MMSZ egyre bővülő szakmai közössége, valamint az Elnökség tagjai között olyan meghatározó szereplők találhatóak, akik egy-egy kiemelt kezdeményezést, ügyet védnökként is aktívan felkarolnak, támogatnak – ezzel is segítve a marketing erejének széleskörű bemutatását, illetve formálását.
Kapcsolódó cikkek
- Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!
- A skizofrén marketing korszaka
- 2024-ben teljesen megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere
- Marketing és kommunikációs trendek 2024
- Az MMSZ csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek hálózatához
- Dr. Törőcsik Mária a Magyar Marketing Szövetség életműdíjasa
- Marketing Summit 2023: márkák, üzlet és mesterséges intelligencia
- Megalakult a Magyar Marketing Szövetség Női Marketing Tagozata
- Rekordot döntött a Marketing Diamond Awards
- 2022-ben is keresik az év legjobb marketing-megoldásait!
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.