MatávCom–Hewlett-Packard együttműködés

MTI Sajtóadatbank, 2001. március 29. 08:14
Együttműködési megállapodást kötött a MatávCom és a Hewlett-Packard Magyarország Kft. a komplex vállalatirányítási rendszerek, illetve az alkalmazásszolgáltatások (Application Service Provision - ASP) közös megvalósítására és üzemeltetésére - közölték a két cég képviselői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A sajtótájékoztatón Bedő Erik, a MatávCom vezérigazgatója elmondta: az ASP-szolgáltatás bevezetéséhez a társaságnak 30-100 millió forint közötti összegű fejlesztést kell végrehajtania. Hozzátette: egyrészt azért nem kell nagyobb összeget fordítaniuk erre, mert saját infrastruktúrájukra építve alakítják ki az új szolgáltatási környezetet, másrészt pedig maguk is bérlik a szolgáltatáshoz szükséges hálózati eszközök, például a szerverek kapacitását s a telekommunikációs vonalakat.

Bedő Erik közölte: csak olyan mértékben fejlesztik az ASP szolgáltatásukat, amilyen mértékben a piac növekedése megköveteli. Hozzátette: nem követik az internetes cégek azon gyakorlatát, miszerint előbb hatalmas kapacitásokat építenek ki, s csak azután toborozzák a felhasználókat.

A vezérigazgató a magyar ASP-piac nagyságát nem kívánta megbecsülni, ám elmondta, hogy az első évben néhány ezer felhasználóra számítanak ezen a területen.

Kulcsszavak: Matávcom HP-hu ASP +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32