Könyvészeti győzelem: a Kindle visszatér az oldalszámozáshoz

Kerekes Pál, 2011. március 6. 09:30

A Kindle, ez a legvásároltabb e-könyv-olvasó készülék a szöveg hosszúságát nem oldalszámozásban adja meg, hanem százalékban és lokációban. Tehát a kijelzőn például nem azt látjuk, hogy az 51. oldalon tartunk, hanem az ábrázolódik ki, hogy a 12. százaléknál.

További plusz: kis csúszkán figyelemmel kísérhetjük egy skálán, úgynevezett állapotjelzőn, hogy megközelítőleg milyen terjedelemnél tartunk a könyvben. Ezt a megoldást az indokolja, hogy szabadon választható meg a betűméret, így nyilvánvaló, hogy minden alkalommal, amint korrigáljuk a méreteket, egyben módosítjuk az oldalszámozást is. Úgy gondolták a szoftver-tervezők, egyszerűbb tehát nem oldalszámozásról beszélni, hanem százalékról, az ugyanis nem változik, ha a méretek között ugrálunk. Mi tagadás, van is ebben logika.

Könyvészetileg viszont nem állja meg helyét ez a megoldás, hiszen így nem lehet korrekten megadni egy szövegrész helyét egy adott írásműben. Az oldalszámozáshoz szokott, és esetleg valamely fejezetre hivatkozni óhajtó olvasóknak ez felettébb zavaró, ahogy az is, hogy nem egyszerű visszatalálni egy már elolvasott, és újraolvasni szándékozott szövegrészhez.

Meglepő, de igaz: a tiltakozások és szemrehányó olvasói levelek nyomán a Kindle forgalmazója, az Amazon változtatott, a terjedelem logisztika újraértelmezésre kényszerült. Szoftver-frissítést küldtek szét a világba több millió készülékre annak érdekében, hogy lehessen oldalszámozással is követni a szövegben való haladást. Elismerték a hibát, jogos igényeket jelző felhasználói levelek tömegére hivatkoztak. A február végi intézkedésnek persze nem tudni, mi az eredménye, hányan töltötték le a frissítést. A számokkal spórolnak a multik, a forgalmat is csak százalékos növekedésben adják meg többnyire, nem konkrét számokban.

Ezek szerint az elektronikus könyvet olvasók se mondanak le könnyen minden megszokottságról, törekszenek arra, és ha kell, kikövetelik maguknak, hogy a digitális kiadás közelítse a hagyományos könyvolvasás fiziológiai körülményeit és élményét. A visszavonuló mega könyv-vállalkozás leszögezte: az oldalszámozás csak akkor jön fel, ha bekapcsoljuk a menüben, az alapválaszték továbbra is a százalék…

A tényekhez tartozik: a lapnumerálással megújításával egy időben két másik opciót is elérhetővé tettek. A könyvről szóló bejegyzéseinket, gondolatainkat, széljegyzeteinket azonnal felküldhetjük, rögtön a gépről, egy adatbázisba; feliratkozás esetén a többiekét is azonnal láthatjuk. Ugyancsak fejlesztés, hogy a megadott társasági hálózatba, (alapesetben a Facebook-ra és a Twitter-re) szintén közvetlenül postázhatunk észrevételeket az olvasott könyvre vonatkozóan.
Világos, hogy ezekben a felkínált kommentálásokban is jó szolgálatot tehet a lapszámozás: csak egyszerűbb konkrét oldalakra hivatkozni, mint skálára, százalékra…
 

Kulcsszavak: e-book Kindle

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09