A PROS árképzési és bevétel-optimalizálási rendszerét választotta a Malév
A PROS Holding a Malév közleménye szerint szoftver bevétel-előrejelző és optimalizáló modulokat, valamint professzionális döntéstámogató eszközöket nyújt a magyar légitársaság számára, amelynek segítségével a Malév hatékonyabban tervezheti meg bevétel-optimalizálási és árképzési stratégiáját, valamint optimalizálni tudja a kapacitásgazdálkodást a megfelelő ármix kialakításával és az igényekhez igazodó árképzéssel.
"Más légitársaságokhoz hasonlóan arra törekszünk, hogy profitot termeljünk, és növekedési pályára álljunk a jelenlegi rendkívül erős versenyhelyzetben. Számításaink szerint a PROS lehetőséget biztosít, hogy mélyebb betekintést nyerjünk a különböző utas-szegmensekbe, elősegítve ezzel a bevételre vonatkozó céljaink elérését" - idézi a közlemény Martin Gausst, a Malév vezérigazgatóját.
"Biztosítjuk partnereinknek, hogy ellensúlyozni tudják az árverseny okozta bevételcsökkenési spirált; előre tudjuk jelezni az igények változását az egyes piacokon; segítünk a legnyereségesebb foglalási osztályok összeállításában, és azonnali reagálást teszünk lehetővé a versenytársak akcióira" - mondta a közleményben John Billings, a PROS alelnöke.
A Malév éves szinten 6 százalékos többletbevételt vár a PROS rendszer alkalmazásától - közölte a társaság az MTI érdeklődésére. A Malév tavalyi bevétele januári adatok szerint mintegy 92 milliárd forint volt, mintegy 7 százalékkal alatta maradt az előző évinek, az idén azonban már 11 százalékos bővülésre, 101,5 milliárd forintos bevételre számít a januári közlés szerint.
Kapcsolódó cikkek
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- Őrzi pozícióit a kkv-piacon a Magyar Telekom
- Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- Csökkentek a legnagyobb csehországi mobilszolgáltató bevételei tavaly
- Magyar Telekom: kisebb bevétel, veszteség 2011-ben
- Repülőszimulátor-rajongók visszahozzák a Malév gépeit Budapestre
- Ötvenforintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Megjelent az első beszámoló a Malév végnapjairól: friss és izgalmas e-könyv született az égi történet földi valóságáról
- Javult a GTS távközlési szolgáltató eredménye tavaly
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.