A Novell teljes felhő alapú portfóliót kínál már Magyarországon is

forrás Prim Online, 2011. június 28. 17:19

Magyarországon is elérhetővé vált a Novell különleges termékportfóliója, amelyet a felhő alapú szolgáltatásokat nyújtó cégek számára alakítottak ki.

A palettán található termékek árazását a szolgáltatók igényeinek megfelelően alakították ki. A szolgáltatások általánosságban havidíjas konstrukciókban vehetők igénybe, de egyedi kérések alapján akár óradíjas számlázás is elérhető. A széles termékskála magában foglalja a Linuxhoz, a Biztonsághoz, a Csoportmunkához és a Rendszerfelügyelethez kapcsolódó termékeket is.

Linux óradíjért

A Novell a SUSE Cloud Program keretén belül olyan lehetőséget kínál a felhőszolgáltatóknak, melynek segítségével felhasználás-alapú SUSE Linux Enterprise Server elérést biztosíthatnak ügyfeleiknek. Ezáltal a felhasználók a már bizonyított képességekkel rendelkező SLES-t használhatják a felhőben, miközben a helyszíni telepítés során korábban megszokott kivételes támogatási és szolgáltatási szintet élvezhetik. A programban az Amazon mellett olyan cégek vesznek részt partnerként, mint a Fujitsu és az IBM.

Az Amazon Elastic Compute Cloud (Amazon EC2) szolgáltatása keretében már hónapok óta óradíjas konstrukcióban is igénybe vehető a SUSE Linux Enterprise Server 10-es és 11-es verziója. Az ajánlat a világ minden Amazon Web Services (AWS) régiójában, így Magyarországon is elérhető. A Novell széles körű üzemeltetési szolgáltatást is biztosít az AWS weboldalán keresztül, így az ügyfelek mindig a legfrissebb SUSE Linux Enterprise Server változatot alkalmazhatják, és a szolgáltatást használati időn alapuló díjazás ellenében vehetik igénybe. Az Amazon EC2 felhasználói közvetlenül a szolgáltatás weboldalán vásárolhatják meg a karbantartási előfizetést, külön licencszerződés megkötése nélkül.

A biztonságos felhő


A szolgáltatások között elérhető továbbá a Novell felhőbiztonsági megoldása, a Novell Cloud Security Service, amely egy egységes és biztonságos személyazonosság-kezelési keretrendszer kialakítását teszi lehetővé a vállalatok fizikai, virtuális és felhő alapú informatikai rendszereiben. A termék hozzáférés-kezelési, biztonsági és megfelelőségi megoldásokat kínál a felhő alapú informatikai rendszerekhez, így gyorsan és egyszerűen kiterjeszthetők a házirendek és a személyazonosság-kezelési infrastruktúrák a nyilvános felhőkre. A felhő alapú szolgáltatások szabványos felületen keresztül integrálhatóak a vállalati címtárral és így külön felhasználói adatbázis létrehozása nélkül oldható meg a felhasználók azonosítása, a jogosultságok kezelése és az egypontos bejelentkezés, a beépített audit szolgáltatások révén pedig az összes webes elérés naplózható és visszakereshető felhasználókra lebontva. A Novell ezzel az integrált, költséghatékony és egyszerűen használható csomaggal segíti a vállalatokat és a szolgáltatókat a nyilvános és a privát felhő alapú környezetek összetett biztonsági és megfelelőségi követelményeinek kezelésében.

A felhő alapú rendszerek felügyelete


A portfólió részét képezi a Novell felhő alapú környezetek felügyeletét biztosító megoldása, a Novell Cloud Manager, amely az összes vezető hypervizoron, operációs rendszeren és hardverplatformon biztosítja a felhőalapú környezetek kiépítését és biztonságos kezelését. A megoldás automatizált, munkafolyamat támogatással kiegészített igénylési rendszere egyszerűbbé teszi az új informatikai szolgáltatások üzembe helyezését. A Cloud Manager kontrollálhatóvá teszi az informatikai szolgáltatások, erőforrások és szolgáltatási szintek valós költségeit a felhőben, azon belül pedig biztonságos, a törvényi és iparági előírásoknak megfelelő IT-környezetet teremt. Az eszköz integrálható a Novell Sentinel logmenedzsment megoldással, és a beépített csatoló lehetővé teszi a felhőben elvégzett összes tevékenység teljes körű naplózását.

Az alkalmazások felügyeletéhez és felhő alapú kezeléséhez a Novell a ZENworks Application Virtualization megoldását kínálja. A termék segítségével tetszőleges kliens oldali alkalmazás virtualizálható és elérhetővé tehető, külön telepítés nélkül a felhőből, egy streaming szolgáltatás formájában.

Közösségi csoportmunka a felhőben


A kínálatban megtalálható továbbá a Novell új generációs közösségi csoportmunka-platformja, a Novell Vibe. A felhő alapú szolgáltatásként is elérhető megoldás segítségével a vállalati felhasználók minden számukra fontos információról időben értesülhetnek, hozzáférhetnek az ötletekhez, könnyedén kapcsolatba léphetnek, és együtt dolgozhatnak a vállalaton belüli kollégáikkal, valamint külső partnereikkel és ügyfeleikkel. A Novell Vibe-ot kifejezetten vállalati felhasználásra tervezték, ezért a legújabb csoportmunka-technológiák előnyeit a megfelelően szigorú biztonsági előírások betartása mellett teszi lehetővé.

A vállalati közösségi hálózatként is működő megoldás egységes adatfolyamba foglalja a felhasználók közvetlen üzeneteit, a csevegést, a blogokat, illetve a wiki-oldalakat. A Vibe Cloud egyszerű fájlmegosztást és online, valós idejű, közös dokumentumszerkesztést tesz lehetővé, ezen felül leegyszerűsíti a csoportok létrehozásának folyamatát, és a szervezeten belüli vagy kívüli együttműködők meghívását.

A Novell felhő alapú megoldásairól bővebb információ a http://www.novell.com/cloud/ oldalon érhető el.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36