Kövesdi Péter a Hír24 új főszerkesztője

MTI Sajtóadatbank, 2011. szeptember 14. 08:30

Kövesdi Pétert, a Független Hírügynökség egykori alapító-főszerkesztőjét nevezte ki csütörtöktől a Hír24 főszerkesztőjévé a Sanoma Media Budapest Zrt.

Haintz Attila, az oldal korábbi vezető szerkesztője más feladatokat kap a Hír24 csapatán belül.
Közleményük szerint szeptember 15-étől Kövesdi Péter feladata lesz a többi között, hogy a 2010 márciusában indított Hír24 portál szerepét tovább erősítse új szolgáltatásokkal és tartalmi elemekkel, továbbá koncentrálja a Sanoma hírtermékeinek jelenlétét, és azokat az integrált szerkesztőséggel működtesse.
A Sanoma nyomtatott lapjai és internetes oldalai eddig is hatalmas mennyiségű hírtartalmat állítottak elő. Ezeket szeretném egységes, olvasható, látványos és szórakoztató formában tálalni - olvasható a közleményben Kövesdi Péter nyilatkozata.
Kövesdi Péter hét éven át alapító főszerkesztője és vezetője volt a Független Hírügynökségnek. Korábban a Sláger Rádiónál dolgozott hírigazgatóként, valamint a TV2 és RTL Klub hírműsoraiban is felelős szerkesztőként. Televíziós pályáját a Magyar Televízió Egyenleg című műsorában kezdte.
 

Kulcsszavak: Sanoma-hu média

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55