Azt mondod: nagyvállalat. Azt mondom: privát felhő
A felhőalapú informatika napjaink egyik hívószava az üzleti életben, és habár néhány nagyvállalat már sikerrel alkalmazza az új technológiát, sokan még idegenkednek tőle. A legtöbb kérdőjel az adatok védelmével, valamint a jogi és adatvédelmi szabályok betarthatóságával kapcsolatban merül fel. A Navigator Informatika Zrt., a hazai informatikai piac egyik vezető vállalata szerint mindezekre az optimális választ a privátfelhő-kiépítés, illetve az arra épülő megoldások adják. Így a nagyvállalatok a felhőalapú számítástechnika előnyeit kihasználva adataikat a lehető legnagyobb biztonságban tudhatják, emellett pedig költséges befektetésektől kímélhetik meg magukat.
Misztikus felhő?
A nagyvállalati informatikai rendszer eddig hagyományosan fizikai szerverek, belső hálózatok és számítógépek egységét jelentette, amelyet a céges rendszergazdák felügyeltek. A világ azonban megváltozott: a korszerű fejlesztéseknek és a szélessávú internetkapcsolat elterjedésének köszönhetően olyan új technológiai lehetőségek nyíltak meg, amelyek alapjaiban formálják át a nagyvállalati számítástechnikai infrastruktúrát, valamint az üzleti működést. A vállalatok már felismerték, hogy a felhőalapú megoldásokkal számottevő megtakarítást lehet elérni, és a jövőben ez a hatékony és kényelmes munkavégzés egyetlen útja, ugyanakkor az újfajta megoldás összetettségénél fogva jó néhány gyakorlati kérdést ébreszt a vállalatvezetőkben.
A Navigator tapasztalatai szerint a publikus felhő megoldások esetében a nagyvállalatok részéről leggyakrabban elhangzó aggodalmak az adatbiztonsággal és a megfelelőségi követelmények betarthatóságával kapcsolatosak, mivel kulcsfontosságú az egyre nagyobb adatmennyiség védelme és a törvényi előírások betartása, különösen például a pénzügyi szektorban. A nagyvállalati szektor számára így az optimális megoldást a privát felhő jelentheti, amelynek köszönhetően megszűnnek a nyilvános szolgáltatásokkal kapcsolatos aggályok, és a vállalatok egy bizonyos méret fölött a publikus felhő költséghatékonysági szintjéhez jutnak el. A privátfelhő-kiépítés azonban számos dologban más és más szemléletet követel a rendszer kiépítését végző szolgáltatótól, melynek során garanciát jelent a többéves szakmai tapasztalat és a már sikeresen lezárt bevezetések.
Felhőben az előny
A privátfelhő-kiépítés során a szolgáltató egy adott szervezet számára hoz létre magán felhőket, kizárólagos belső használatra, így egyszerűbbé és átláthatóbbá válik a céges informatikai infrastruktúra. A kialakított rendszer számos előnyt kínál a nagyvállalatok számára, ám a legfontosabb, hogy információbiztonsági szintje és rugalmassága jóval magasabb lesz a nyilvános felhőnél, valamint a hagyományos, vastagkliens-megoldásoknál. A privát felhő megnövekedett kontrollt jelent a jogosultságkezelésben is, és havidíjas szolgáltatás lévén tervezhetővé és nyomon követhetővé teszi az informatikai költségeket. A teljes vállalatra kiterjedő, automatizált biztonsági megoldások pedig leegyszerűsítik a megfelelőségi rendelkezések betartását. Privát felhő alapú informatikai környezetben jól futtathatók a különféle speciális üzleti programok, alkalmazások, így például pénzügyi, egészségügyi vagy építőipari vállalatok is remekül kihasználhatják a rendszer előnyeit.
Egy megfelelően kialakított rendszerben az alkalmazottak számára minden folyamat ugyanúgy érhető el, mintha nem is virtuális környezetben lenne, így a felhasználóbarát felületnek köszönhetően a felhasználói élmény nem változik. Ezen kívül nagyon kényelmes és gyors működést tesz lehetővé: a munkafolyamatok átláthatóbbá, a fájlkezelés pedig egyszerűbbé válik. Továbbá lehetőség nyílik arra is, hogy a mobil vagy távolról dolgozó alkalmazottak is biztonságosan csatlakozhassanak a privát vállalati hálózatra különféle eszközeikkel, legyen szó mobiltelefonról, laptopról vagy táblagépről.
Kapcsolódó cikkek
- A Canon PIXMA nyomtatók támogatják a Google Cloud Print szolgáltatását
- Négy tanács a biztonság növelésére a felhőben
- A Symantec O₃ új biztonsági réteget biztosít a felhőnek
- Évtizedes lemaradásban a KKV-k
- Virtualoso: A Magyar Telekom felhőszolgáltatása a CeBIT-en
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- A Cloud Manager 2.0 segítségével már Apple készülékekről is ellenőrizhetők a felhő alapú környezetek
- SUSE Linux Dell felhőben
- A Fujitsu csökkenti a saját felhő költségeit és kockázatát
- Virtualizáció és felhő elfogadási trendek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.