Felhőbe helyezett alkalmazás és teljes digitalizáció a kereskedelmi informatikában

forrás Prim Online, 2012. június 15. 10:04

Alapvetően új technológiákról, alkalmazásokat felhőbe helyező keretrendszerekről, projektalapú megközelítésekről tartottak egyeztetést a kereskedelmi szakma vezetői június 11-12-én Kecskeméten. Az ágazat képviselőinek egyöntetű elvárása volt, hogy a kereskedelmi informatika legújabb vívmányaival azonnal profitot tudjanak termelni.

Megdöbbentő ütemben folytatódik a kiskereskedelem folyamatainak digitalizálása. Több száz szállító és több ezer kereskedelmi egység már elektronikusan áramoltatja dokumentumait, az új technológiák napról napra hódítanak el területeket a hagyományos, papír alapú megoldásoktól. A kiskereskedelem szereplői felismerték, hogy a jelen gazdasági helyzet nem egy elhúzódó válság, hanem egy új üzleti állapot, amelynek hangsúlyai máshol vannak az elmúlt évtizedek gyakorlatához képest − hangoztatta a kiskereskedelmi szakma kecskeméti konferenciáján a 25 éves fennállását ünneplő házigazda ProgAdat Kft. tulajdonosa. Bessenyei István aláhúzta, az új helyzetnek a legfőbb jellemzője, hogy a fogyasztók és az áruházak is lázasan keresik a költséghatékonyabb megoldásokat. Ebben segíthetnek – éppen ezért terjednek látványosan – az intelligens eszközök és eljárások.

A kereskedelmi informatika legújabb vívmányainak közös jellemzője, hogy megtérülési idejük már nem 5-10 év, hanem azonnal profitot képesek termelni. Ez jó azoknak, akik hajlandóak és képesek bevezetni ezeket, de hamar végzetes veszteséget okoz azoknál, akik késlekednek. A rövid megtérülések egyik kulcsa, hogy mind kevésbé kell megvásárolni és birtokolni az egyes megoldásokat. Ebben a szektorban is terjed a felhő, amelyben az egyik legújabb fejlesztés a Laurel cégcsoporthoz tartozó ProgAdat XBO keretrendszere, amely a korábbi alkalmazásokat tudja „felhősíteni”.

Az XBO haszna, hogy a felhasználónál csak egy beviteli felület van, a szoftver egy központi szerveren fut, amely egységesen és folyamatosan frissíthető, állítható be az adott elvárások szerint. A beviteli felület lehet mobil, pc, érintőképernyő, stb., a megjelenítés ugyanis vektoralapúan átméretezhető, amely lehetővé teszi az eltérő felületű és felbontású képernyők kezelését. Az XBO az SaaS szolgáltatáskonstrukciót is támogatja, tehát bérelhetőek a szoftverek, vagy használatalapúvá tehető a fizetés. Így ha például a leltármodul csak év végén kell pár napra, akkor elegendő csak arra az időszakra licencelni azt – említett példát Marján Balázs, fejlesztési igazgató.

Áttekintették a szakértők a világon élenjáró kereskedelmi adatelemző megoldás, a Microstrategy eszközére épülő XBI vezetői információs rendszert. A szoftver a kereskedelmi rendszerek adataira építkezik, így a forgási sebesség, napi értékesített mennyiség, polckészlet vagy bármilyen adat másodperceken belül lekérhető vele. A sebesség az alapadatbázis méretétől gyakorlatilag független, a rendszer egy projektben 1,5 milliárdos adatbázisból is másodperces válaszokat adott. Mindez a weben, vagy mobileszközön (Android, iOS, stb.) bármikor látható, abszolút grafikus megjelenítésben, műszerfalszerűen. Egyéni keresésekre, lefúrásokra is lehetőséget ad a szoftver, amely révén az eltérő nézetű adatok egymással könnyen összevethetők.

Az XBI a vezetőség számára a döntéstámogatás mellett egyben eszköz a standard beszámoltatásra, az új elképzelések, vezetői utasítások végrehajtatására, számszerű elvárások megfogalmazására. Az egyik hazai bolthálózatnál például ennek révén másfél hónap alatt egy nappal csökkent a forgási sebesség.

Az újdonságok sora hosszú. A Worklog feladatnyilvántartó és ellenőrző rendszer projektek, kollégák munkavégzése, feladatok vezetésére alkalmas, és természetesen minden más adattal is integrált. Digitalizált dokumentumkezelés és -tárolás, elektronikus kapcsolat a beszállító, a logisztikai központ és a bolt között, csökkenő átfutási idők, emberi hiba nélküli, automatizált folyamatok jellemzik az új korszakot. Ma a retail szektorban egyszerre kulminálódik mindaz a fejlődés, amit a vállalati és kereskedelmi informatika az elmúlt 5-8 évben produkált, és a változások egészen új, még pár éve is elképzelhetetlen távlatokat nyitnak a kereskedelem előtt − összegzett Bessenyei István.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Új innovációkat és együttműködéseket jelentett be párizsi rendezvényén a Schneider Electric

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett „Innovation Summit World Tour” rendezvényén a Schneider Electric. A vállalat bejelentette a Sustainability Impact Award idei győzteseit, illetve egy új program elindítását is. 

2024. április 15. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09