Tim Cook: A Microsoft másolja az Apple stratégiáját

Czipperer Dia, 2013. szeptember 20. 16:19

A Bloomberg Businessweek interjút készített az Apple vezérigazgatójával, Tim Cookkal, aki egyebek mellett a Nokia felvásárlásáról is kifejtette véleményét.

Cook az interjú során úgy fogalmazott, hogy mindenki próbálja átvenni az Apple stratégiáját, így természetesen a Microsoft is. Cook szerint maga a másolás is egyfajta dicséretként fogható fel.

 

Ez érdekes, hiszen az iPhone 5C megjelenése kapcsán a Microsoft fogalmazott hasonlóképpen Twitterbejegyzésében, ahol azt sérelmezi, hogy az olcsó iPhone dizájnja erősen hajaz a Lumia modellekre, bár ugyanakkor gúnyosan megjegyzik, hogy a legjobb módja a hízelgésnek az utánzás.

 

Akkor most ki utánoz kit? Talán nincs is a kérdésre igazán jó válasz, hiszen ma már sok gyártó a trendekre reagálva nagyon hasonló megoldásokat kínál, nem könnyű kitűnni a tömegből. Talán már az Apple sem tudja úgy fenntartani a korábbi egyediségét, vagy pedig a többi cég – látva a piaci túltelítettséget – robog az Apple nyomában: mindenki döntse el maga.

 

Mindenesetre Tim az innovációban hisz, és szerinte a Nokia vesztét az okozta, ahogy már nem volt innováció, amely szerinte alapvető ahhoz, hogy piacon maradhasson egy vállalat. És persze lépést tartani a trendekkel is alapvető, amely a Nokiának szoftveres fronton nem igazán sikerült.

 

Forrás: Techspot.com

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36