Idén is lesz Biztonságosabb Internet Nap

forrás: Prím Online, 2014. január 20. 17:21

A Biztonságosabb Internet Nap egy globális kampány része, amelynek célja, hogy felhívja elsősorban a gyermekek figyelmét az online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságosabb használatára. A rendezvényt az Európai Bizottság Safer Internet Programja keretében  az Insafe és az INHOPE szervezi. 

Az Insafe és az INHOPE (a Biztonságosabb Internet Centrumok hálózata és az Internet Forródrótok Nemzetközi Egyesülete) közös szervezésében valósul meg a Biztonságosabb Internet Napja, amely minden év második hónapjának, második hetének második napján, azaz idén február 11-én lesz.  
 
Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért idén a SID közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk közös feladata, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük egymás számára. Ebben mindannyiunknak szerepe van: gyerekeknek, fiataloknak, szülőknek, gondozóknak, pedagógusoknak, szociális munkásoknak, az ipar képviselőinek, döntéshozóknak és politikusoknak. 
 
A “jobb internet” mindenkinek mást jelent. A mi fő célunk, hogy elősegítsük a pozitív, és megakadályozzuk a negatív online tartalmak születését és terjedését. E célok eléréséhez mindenki mással járulhat hozzá. 
 
A gyerekek és fiatalok úgy segíthetik elő a pozitív tartalmak keletkezését, hogy kedvesen, tisztelettel kommunikálnak egymással az interneten, védik saját és mások online hírnevét, és keresik azokat a lehetőségeket, amelyekben pozitív, alkotó módon vehetnek részt. Támogathatják online bajba jutott társaikat, felszólalhatnak a cyberbullying ellen, jelenthetik a káros vagy illegális tartalmakat. A felnőttek részéről bátorításra van szükségük ahhoz, hogy a jövő digitális polgáraiként hallassák a hangjukat, véleményt alkossanak és részt vegyenek az internet szabályozásáról szóló vitákban. 
 
 
A szülők és nevelők úgy segíthetnek, hogy nyíltan és őszintén beszélgetnek a gyerekekkel online életükről, támogatva őket az internethasználatban, és segítséget nyújtanak nekik, ha a helyzet úgy kívánja. Gyerekbarát tartalmakat kereshetnek és oszthatnak meg a gyermekekkel; megmutathatják nekik, hogyan kereshetnek hasznos és érdekes weboldalakat. 
  
A negatív tartalmaktól pedig úgy óvhatják meg a gyerekeket, hogy figyelemmel kísérik és életkoruknak megfelelően segítik online tevékenységüket, jó példával járjanak elöl, és bejelentik a káros, illegális tartalmakat. A pedagógusok és szociális szakemberek úgy segíthetnek, ha fejlesztik a gyerekek és fiatalok digitális írástudását, és lehetőséget adnak nekik arra, hogy maguk is létrehozzanak pozitív tartalmakat. Bátorítják a gyerekeket, hogy ha online vészhelyzetbe kerülnek, merjenek segítséget kérni, és megmutatják nekik ennek mikéntjét is. 
 
Az ipar támogató szerepe a pozitív online tartalmak és szolgáltatások létrehozása és terjesztése, etikus és átlátható irányelvek megalkotása, és adataink védelme. Ha az ipar képviselői biztonságosabb rendszereket terveznek, és megbízhatóbb szolgáltatásokat nyújtanak, vészhelyzet esetén gyors, egyszerűen elérhető támogatást tudnak nyújtani a bajba jutottaknak. 
  
A döntéshozók és politikusok feladata, hogy olyan környezetet biztosítsanak, amelyben a fent leírtak mind működni tudnak. Például foglalják az alaptantervbe az online biztonság tanítását, biztosítsanak forrásokat a szülők és pedagógusok tájékoztatására, ösztönözzék az ipar képviselőit az önszabályozásra. Hatékony online gyermekvédelmi stratégiák megalkotásával is biztosítaniuk kell a gyerekek és fiatalok online nyugalmát és biztonságát. 
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09