Mobilparkolás negyed év távlatából

forrás: Prím Online, 2014. október 2. 08:28

A Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül megvalósuló közterületi mobilparkolások száma a júliusi bevezetéstől kezdődően folyamatosan növekedett. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által működtetett rendszeren keresztül szeptember hónapban 1,4 millió parkolási, illetve 92 ezer autópálya matrica és HU-GO tranzakció valósult meg. 

Tovább nőtt az elmúlt negyedévben azon felhasználók száma, akik a közterületi parkolási díjukat elektronikus úton mobilfizetéssel egyenlítették ki. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül a július elsejei elindulás óta (három hónap alatt) 3,7 millió mobilparkolási, illetve 340 ezer elektronikus autópálya és HU-GO viszonylati jegyet értékesített a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

 

A mobilfizetési tranzakciók számának növekedése részben a szezonalítás, a növekvő gépjármű szám, az egységes átlátható szolgáltatás illetve a – mobilapplikációk használatával történő - tudatos parkolást folytatók számával magyarázható.

 

Veres Mihály a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a következő hónapokban a rendszert a már meglévő közterületi parkolókon túl, igény szerint tisztán piaci alapon működő területekre is ki kívánják terjeszteni. A mobilapplikáción keresztüli közterületi parkolás igénybevételével kapcsolatos szolgáltatásukat innovatív kiegészítésekkel tovább fejlesztjik, ezek a megoldások várhatóan a következő negyedévben már az alkalmázások frissítésekor a felhasználók készülékein is elérhetőek lesznek.

 

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. szeptember üzemi statisztikai adatai:

 

- Összes mobilparkolási tranzakció száma (alkalom):  1 416 ezer

- Összes parkoló ellenőri lekérdezés száma (alkalom):  1 279 ezer

- Összes mobilparkolásból származó forgalom:  611 millió Ft

- Összes autópálya e-matrica és HU-GO viszonylati vásárlások száma (alkalom): 92 ezer

- Összes autópálya e-matricából és HU-GO viszonylati jegyből származó forgalom: 313 millió Ft

 

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. július-szeptember (negyedéves) üzemi statisztikai adatai:

  

- Összes mobilparkolási tranzakció száma (alkalom): 3 764 ezer

- Összes parkoló ellenőri lekérdezés száma (alkalom): 3 344 ezer

- Összes mobilparkolásból származó forgalom:  1 615 000 millió Ft

- Összes autópálya e-matrica és HU-GO viszonylati jegy vásárlások száma (alkalom): 338 ezer

- Összes autópálya e-matricából és HU-GO viszonylati jegyből származó forgalom: 1 154 000 millió Ft

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05