A Best Buy is támogatja majd az Apple Payt

Czipperer Dia, 2015. április 28. 16:41

Az elektronikus kiskereskedelmi lánc, a Best Buy támogatja majd az Apple Payt. Egyelőre az iOS applikáció frissült, de az év végén már az NFC-s fizetés is lehetővé válik.

A Best Buy frissítette iOS alkalmazását, amely mostantól lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy Apple Payen keresztül fizessék ki termékeiket. Azonban még idén lehetővé válik az is, hogy az iPhone 6, illetve 6 Plus tulajdonosok NFC-n keresztül is fizethessenek a termékekért a boltokban.

 

A vállalat hivatalos közleményében arról ír, hogy ma már a felhasználók számos módot választanak arra, hogy a pénzüket elköltsék, és ők szeretnének minél több fizetési lehetőséget biztosítani számukra a Best Buynál.
 

 

A bejelentés azért tűnik meglepőnek, mert a Best Buy számos más kiskereskedővel – többek között a Wallmarttal, Searsszel, CVS-sel, Rite Aiddel – együtt tagja a Merchant Consumer Exchange-nek (MCX). Ennek a szervezetnek a tagjai és más kereskedők hozták létre CurrentC mobilfizetési platformot az Apple Pay riválisaként.

 

Azonban míg a CurrentC nem startolt sikeresen, addig az Apple Pay erős lendületet kapott a tavalyi debütálás óta, hamarosan pedig a legtöbb fontos bank- és hitelkártyát támogatja majd.

 

A Best Buy jelezte, hogy továbbra is az MCX tagja és a CurrentC befektetője marad, azonban úgy érezték, szükséges lépés az Apple fizetési megoldását is támogatni. Már más MCX partnerek mint a Meijer is adoptálta az Apple Payt, annak ellenére, hogy kizárólagossági megállapodást írt alá az MCX-kereskedőkkel, amely tiltja a többféle fizetési megoldás elfogadását.

 

Forrás: TheVerge.com

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09