Küszöbön az e-mezőgazdaság Magyarországon is
2012 nyarán a Magro.hu mezőgazdasági piacér azzal a céllal indult el, hogy a mindennapok részévé tegye az internethasználatot a magyar agráriumban. Bővítse a gazdák digitális ismereteit és népszerűsítse az internetes marketinget és kereskedelmet. Azóta három év telt el, most ünneplik a 3. születésnapjukat és adataik azt mutatják, nyitott kapukat döngetnek. Ma már jól megfér egymás mellett az informatika és a gumicsizma hazánkban is.
És ez nem minden. Egyre több a szenzor, GPS és ipari kamera a mezőgazdasági járművekben és földeken. A jelen vagy még inkább a közeljövő a precíziós mezőgazdaságé, amikor a bitek adnak tanácsot abban, milyen tápanyag hiányzik a földből vagy mikor kell azt öntözni. És megjelentek a pilóta nélküli légi járművek, az úgynevezett drónok is.
„Úgy gondoljuk, hogy az elmúlt 3 évben a magunk eszközeivel szintén jelentősen hozzájárultunk az internet napi rutinná váló használatához. Kifejlesztettük pl. a Magro Gabonaindexet (MGX), aminek segítségével a gazdák nyomon követhetik a kukorica és búza napi fizikai árát, és így jobban tudják időzíteni az adásvételeiket. Ilyen információ ez előtt nem volt elérhető Magyarországon.” – mondta Bóné Tímea, az Magro.hu agrárpiactér egyik alapító tulajdonosa.
A portál év elején Gazdag Gazda Webkonferencia-sorozatot is indított, amely szintén újszerű kezdeményezés az iparágban. A gazdálkodók ugyanis a számítógépük előtt ülve egy videó szobában tartózkodva, hasznos ismereteket kapnak a világháló üzleti célú felhasználásának lehetőségeiről, az aktuális agrárpályázatokról és más praktikus témákról. A webkonferencia egyre népszerűbb, több száz gazdálkodó vett részt eddig az eseményeken.
„Bár erről kevés hír lát napvilágot, az interneten már mezőgazdasági árukat is lehet adni-venni. Piacterünk látogatottsága évente 35 %-kal növekszik, eddig több mint fél millió gazdaság és viszonteladó vagy gyártó kereste fel az oldalt. Rendszerünkben
az elmúlt három évben 3,7 millió tonna gabona fordult meg, több mint 1 millió tonna zöldséget-gyümölcsöt és 105 ezer darab haszonállatot kínáltak eladásra és megvételre. Közép- és hosszútávú terveink közé tartozik, hogy egyre hangsúlyosabb szerepet töltsünk be az agráriumban.” – fejtette ki Németh István, a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő.
Kapcsolódó cikkek
- Drónok segítik a magyar gazdákat a termelékenység növelésében
- Mobilalkalmazás hozza össze a helyi termelőket a vevőkkel
- Az online kereskedelem fortélyaira tanítják a gazdákat
- Online mezőgazdasági portál a külföldi piacokon való megjelenés megkönnyítésére
- Rendezvénysorozat e-kereskedésről és agrármarketingről gazdáknak
- Mezőgazdasági tudásközpont létrehozását célzó kutatás indult
- Információs rendszert hoz létre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
- Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu
- Szemléletformáló internetes fejlesztés a mezőgazdasági adózásra
- Online média trendek a mezőgazdaságban
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.