Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és Digitális Erőmű

forrás: Prím Online, 2016. július 12. 11:25

Megkezdi működését az Új Széchenyi Terv keretein belül az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam 3,7 milliárd forintos támogatásával megvalósult Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark. Az ózdi kohászati művek területén lévő Fúvógépházban szórakoztató módon ismerkedhetnek a filmtörténet gazdag kulturális javaival a látogatók.

Dr. Hoppál Péter, a Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta: a kulturális infrastruktúrafejlesztés a jövő műveltségébe való befektetés, egyben a méltán elismert magyar film népszerűsítésének eszköze is. Mivel a magyar film egy olyan területe a magyar kultúrának, amelyben évtizedes hagyományai vannak a jó minőségnek és sikernek, fontosnak tartjuk, hogy méltó helyén kezeljük és méltó helyén kerüljön a köztudatba. Hoppál Péter szólt arról is: a két újonnan átadott intézmény működésére a kormány évi 250 millió forintot biztosít.

 

Lovas Lajos, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) főigazgatója elmondta, hogy a Digitális Erőműben helyet kaptak kiállítások, melyeket folyamatosan fejlesztenek, de a földszint rendezvényközpontként is működik, az emeleten pedig oktatási központot, tantermeket és stúdiókat rendeztek be. 

 

A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark célja nem "csak" a magyar filmtörténet kulturális javainak megőrzése, hanem azok élményszerű bemutatása is. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetnek (Manda) koncepciója szerint – miközben több ezer archív filmtekercs biztonságos tárolására nyílik lehetőség –, a kialakított kiállítóterek lehetővé teszik a látogatóknak, hogy magyar, lengyel, cseh és szlovák filmtörténeti művekkel ne csak nézőként ismerkedhessenek meg, hanem akár szereplőként is. A látogatók közreműködésével felvett jelenetet a vizitáció végén digitális formában meg is kaphatják illetve közzétehetik az interneten – ismertette Lovas Lajos. Hozzátette, hogy az ínyencek megismerkedhetnek a filmművészet "képzőművészeti oldalhajtásával" is. A kiállításon ugyanis megtekinthető jó néhány eredeti személyre/színészre szabott jelmezterv, illusztráció. 

 

A főigazgató elmondta, hogy a munkanélküliséggel erősen sújtott Ózdon eddig közel húsz főt vettek fel a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark üzemeltetésére, de van még betöltetlen pozíció, ezért továbbra is várják a környéken élő munkavállalók jelentkezését.

 

 

Lovas Lajos, a Manda főigazgatója elmondta azt is, hogy a kiállítás 7 méter magas és 100 méter hosszú gépházában/csarnokában nagyszerűen sikerült kihasználni a helyiség adottságait: az épület stúdióként is funkcionál, így épített díszletek, egy tank, valamint egy vasúti kocsit is kényelmesen elfért benne. Ezeket a látogatók saját kisfilmük forgatásánál díszletelemként használhatnak. Kialakítottak egy drótkötélpályát is, amely az első emeleti szintről indul és a csarnok hosszában fut végig egy zöld háttér előtt aminek a helyére valós háttér illeszthető a greenbox technikával. A kamera egy robotkarra rögzítve követi a lecsúszó útját.

 

A térség országgyűlési képviselője, Riz Gábor elmondta, hogy a két intézmény indulásának, mint turisztikai attrakció bekapcsolása a két nagy turisztikai desztináció, a Bükki- és az Aggteleki Nemzeti Park kínálati csomagjába (Szilvásvárad 18 km, Aggtelek pedig 28 km) közvetlenül is hasznot hajt majd Ózdnak. További közvetlen hozadék, hogy a MaNDA a hazai duális képzés rendszerébe bekapcsolódva hozzá tud járulni a térség közép- és felsőfokú képzett munkaerővel történő ellátásához, elsősorban a vizuális kultúra területén. A Miskolci Egyetem, mint együttműködő partner, – a közösségi főiskola rendszerén keresztül – szervesen be fog kapcsolódni ebbe a folyamatba. További közvetett haszon, hogy az itt megforduló látogatók az intézmény közvetlen környezetében lévő vendéglátóhelyeken költhetnek, illetve igénybe vehetik a város szállásait. Az intézményben tanuló diákok pedig fontos közösségteremtő tényezővé válhatnak a jövő Ózdja szempontjából. 

 

Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője a volt kohászat területével kapcsolatban elmondta, hogy jelen pillanatban az Ózdi Ipari Park Kft. magántulajdonában van. Ebből közösségi városi célokra a város által megvásárolt Kohászattörténeti Skanzen területe, illetve a volt acélműi csarnok maradványában az évente megrendezésre kerülő Jazz Fesztivál céljára szolgál. A most átadásra kerülő intézmények hasonlóan a sheffieldi, dortmundi és hesseni volt kohászati centrumokhoz, kulturális közösségi célokat szolgálnak. Ózdon a működő üzemek és a turisztikai attrakció jól kiegészíthetik egymást, mint a múlt és a jelent kontrasztja. 

 

A projektek az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósultak meg.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40